Címke: balatoni szállások

First Minute foglalással is spórolhatsz

Előfoglalási kedvezmény! – olvashatjuk az utazási irodák felhívásaiban. De mit is jelent ez pontosan? Marketing kommunikáció vagy valóban megütheted vele a főnyereményt? Most eláruljuk!

Az év első felében – még kiskabátban – viszonylag kevesen gondolkodnak el arról, hogy mi lesz az év kellős közepén, a forró nyári szezonban. A vakáció pontos terve pedig még távolabbinak tűnik az emberek fejében. Pedig érdemes már jó előre kigondolni, hogy hová tervezzük a nyaralást. Hogy miért?

A Last Minute – azaz (szinte) utolsó pillanatban történő foglalási lehetőségekről már sokat hallattunk. Annak előnyei és hátrányai a legtöbb utazó számára világos. De mi a helyzet a First Minute opcióval?  Az előfoglalás előnyei között első helyen kell megemlítenünk a pénz spórolást! Az ilyen típusú rezerváció ugyanis jóval kedvezőbb áron ígéri a kívánt szolgáltatást legyen szó akár tengerparti, városlátogatós, belföldi, vagy akár külföldi nyaralásról.  Hozzávetőlegesen 10-35 %-kal csökkentett áron kínált ajánlatok közül csemegézhetünk. Mondhatjuk, hogy a szemfülesség idén is óriási ajándék lehet!

Az úgynevezett first minute foglalás ezen kívül sokkal szélesebb választási lehetőséget is kínál a vendégek számára. Például több szabad időpont közül lehet válogatni, és nagyobb a szoba-, és ellátás típus választék is! Ez nem mondható el a főszezon kellős közepén, ahol a hotelek jelentős részében már alig-alig marad szabad kapacitás a későbbi hetekben, így a választási lehetőség is rendkívül szűkös. Álmodd meg kapkodás és kompromisszumok nélkül a nyaralásodat és élj az előfoglalási kedvezmények adta lehetőségekkel!

KIZÁRÓLAG  A SZALLODAK.HU-NÁL ELÉRHETŐ ELŐFOGLALÁSI AKCIÓ:

BALATON HOTEL SIÓFOK *** 15% előfoglalási kedvezmény!!!!

Foglald le pihenésed ide kattintva!

Balaton Hotel Siófok

Wellness, nyaralás = BALATON!

Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy bár igazi tengerparttal nem rendelkezünk, van egy csodálatos kék-zöld színekben pompázó “magyar tengerünk”, ami határtalan mennyiségű programmal, élményekkel, na és persze színvonalas szálláshelyekkel kecsegtet. Az idei nyár slágere belföldi utazást tekintve egyértelműen a páratlan Balaton!

Nem kell külföldre utaznunk, hogy az a bizonyos lúd igazán kövér legyen: miért is ne lehetne a tóparti nyaralást összekapcsolni egy igazán pihentető, exkluzív wellness élménnyel. A mesebeli táj bebarangolása után felemelő érzés egy kényeztető masszázs, vagy egy ellazító esti pezsgőfürdőzés. A Balaton partján elhelyezkedő magasabb kategóriás hotelek széles választékából csemegézhet, ahol mindez nem álom, hanem a lehető legtermészetesebb szolgáltatás, amivel a kedves vendégeket várják!

Balatonfüred

Anna Grand Hotel – Balatonfüred

A négy csillagos, akadálymentesített szárnnyal is rendelkező “klasszikus elegancia” hotel Balatonfüred reformkori belvárosában helyezkedik el, festői környezetben, megannyi látnivalóval. A külső és belső medencével rendelkező Anna Grand Hotel egyaránt ideális a nyaraló családoknak, csak úgy, mint a gyógyulni és regenerálódni vágyóknak, akik  mindenkor széles spektrumú gyógy-, spa-, és wellness kezelések közül válogathatnak.

Anna Grand Hotel
Anna Grand Hotel

Hotel Azúr – Siófok

Siófok egyik legnagyszerűbb, szintén négycsillagos szállodája. A mediterrán stílusú hotel közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el, így a szállodából kilépve egyenesen csobbanhatunk is a kellemes tóvízben. Az Azúr Hotel sok minden más mellett relaxáló és frissítő programokkal, külső- és belső élménymedencékkel, pezsgőfürdővel és két gyermekmedencével csábítja a vendégeit.

Azúr Hotel - Siófok
Azúr Hotel – Siófok

Hotel Yacht Wellness & Business – Siófok

Siófok másik kedvelt szálláshelye az ugyancsak négycsillagos Hotel Yacht Wellness & Business, ami a siófoki vitorláskikötőben, közvetlenül a vízparton helyezkedik el. A gyermekbarát szolgáltatások, az egészségügyi szolgáltató központ és az 1000 m2-es panorámás wellness részleg mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy felejthetetlen és igazán komfortos, nyaralásban részesülhessen mindenki, aki a Balaton partjára tervezi a vakációt.

Hotel Yacht
Hotel Yacht

Hotel Bonvino – Badacsony

Ha Badacsony, akkor csakis a Hotel Bonvino:  az aktív nyaralás, kerékpártúrák, kirándulások pincelátogatások és a minőségi borok szerelmeseinek legnagyszerűbb úti célja. A szálloda a mesés borvidéken, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén, Badacsony központjában található. A jól felszerelt wellness részlegen túl a hotel saját borbárral és a gyermekek számára játszószobával is rendelkezik.

Bonvino Badacsony
Bonvino Badacsony

Hotel Marina-Port – Balatonkenese

Gyermek-, és családbarát négy csillagos hotel, ami saját stranddal, feszített víztükrű fedett úszómedencével és színvonalas wellness szolgáltatásokat kínál. A hotelhez az aktív vakációt előnyben részesítő vendégek számára tenisz pálya,  asztalitenisz, strandröplabda, kispályás focipálya is igénybe vehető.

Hotel Marina-Port
Hotel Marina-Port

Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton – Balatonalmádi

A négycsillagos, 12 emeletes szálloda a Balaton északi partján, egy ősparkban található, mindössze 200 méternyi sétára a magyar tengertől. A hotel nagyszerű wellness és spa szolgáltatásokat kínál télen-nyáron egyaránt, így mindenkor lehetőség van a tartalmas, programokkal teli napok kipihenésére. Gyermekbarát szálloda lévén a nyári szezonban animátorok szórakoztatják változatos napi programjaikkal a kicsiket.

Ramada Aurora Hotel
Ramada Aurora Hotel

Kattints ide még több Balaton parti szállás hely megtekintéséhez!

Élménybeszámoló: CE Plaza Hotel

Juhász Tünde élménybeszámolója: 3 napot töltöttünk  a CE Plaza Hotelben, Siófokon a férjemmel és az akkor  2 éves kisfiunkkal. Mondhatom nagyon jól éreztük magunkat! A hotel tisztasága, a személyzet csillagos ötös, mindenben készségesen segítettek nekünk és nagyon kedvesek voltak. A szoba nagyon egyedi volt és hangulatos számunkra. A wellness részleg is többrétegű, szaunák, fürdők, sodrófolyosó, jakuzzi, nyakzuhany, pezsgőfürdő, egyszóval mennyei volt. Egy kivételével, hogy én nagy szaunarajongó vagyok és nagyon hiányzott egy merülőmedence, amit egy egyszemélyes fából készült hideg vízzel megtöltött kis kerek ülőmedence helyettesített, amiben a hideg víz egy idő múlva a forró testek lehűtése után már nem hideg volt, hanem langyos, így nem is lehetett igazán élvezni a szaunázást. Az étterem felhozatala igen bőséges volt, nem maradtunk éhesek, viszont az ételek hőmérsékletére jobban is odafigyelhetnének 4 csillagos szálloda lévén, mert a rántotta, illetve tükörtojás hidegen nem az igazi, illetve a főfogások sem voltak túl melegek, csak langyosak, amiatt, hogy az edények, amikben kiteszik a vendégek számára az ételt, nem rendelkeznek fedővel, így könnyen kihűlnek, mire az asztalhoz érünk velük, és elkezdjük enni. A kisfiunk élvezte az ott töltött 3 napot, főleg a játszóház nyerte el a tetszését, és persze mi is nagyon jól éreztük magunkat. Még egy valamit hiányoltunk: nincs a hotelnek parkja, vagy füves területe, ahol kicsit lehet sétálgatni, padon üldögélni. Összességében nekem nagyon tetszett, különösen a belső színkombináció. A barna-zöld árnyalatok nagyon egyedivé teszik a hotelt. Nagyon jól éreztük magunkat és lehet, hogy egyszer még megismételjük!

Ide kattintva Te is megtekintheted a siófoki hotelek jelenlegi kínálatait!

CE Plaza Hotel - Siófok


Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!

Élménybeszámoló: Flamingó Wellness és Konferencia Hotel

Hegyi Edit élménybeszámolója: “Balatonfüreden jártunk. Nagyon szeretem ezt a hotelt! Szépek a szobák, tisztaság van, kedves a személyzet. Szuper a wellness részlegük.A kinti és benti medencék élményelemekkel gazdagítva, a szaunapark, a sószoba, a kinti és benti gyerekmedencék fantasztikusak. Tetszik, hogy a Balaton partját homokkal feltöltötték, így lassan mélyülő lett a víz a gyerekek örömére. 🙂 Csodálatos a kilátás a tihanyi apátságra, a vitorlások látványa is szép. Hetente többször grill terasz is van a vacsoránál. A svédasztalon még kagylóval, libamájjal is “találkoztunk”. Nagyon jól főznek, változatos a kínálatuk. Ha későn mentünk enni, akkor is volt minden, még libamáj is. 😉 Ha tehetem, akkor még többször visszamegyek a Flamingo Hotelbe. Ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki ezt a balatoni hotelt!”

Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!

Úticél: Balaton, a Magyar Tenger

“Turista az, akinek gyönyörűség a kilátás, akinek barátja a csend, és akinek élmény a vihar. Megáll a réteken, megbámulja a virágok pompáját, nyitott szívvel hallgatja a madarak vidám beszédét, csendes bámulattal áll meg a hatalmas fenyők alatt és áhítattal néz a magasba szökő sziklabércre. Nem esik kétségbe, ha megered a zápor, nem ijed meg a keményre fagyott úttól, nem riasztja vissza a sár és nem rémíti meg az éjszaka. A természet csak szép tud lenni!”  (Zubor István)

Gyermekkori emlékeink meghatározó térsége, az iskolai táborok alap helyszíne. Festői szépségű kikötők, figyelemre méltó vitorlások, a főtt kukorica mennyei illata, a ropogós hekk páratlan íze, ínycsiklandozó borok és jobbnál-jobb programok. Csak néhány mindabból, amit egy balatoni kirándulás garantálni képes. Felnőttként, akár családdal mégis mi mindent nyújthat még nekünk a Balaton?

Széles spektrumú skálán mozognak azok a kirándulás típusok, amiket a Balaton köré szervezhetünk. Legyen szó romantikus 2 éjszakás pihenésről, 7 éjszakás családi vakációról, vagy aktív, túrákkal és sportolással egybekötött aktív pihenésről. Minden opcióra találhatunk ugyanis megoldást.

Családdal érkezők számára

Otthonos kis apartmanba vagy három-négy csillagos balatoni hotel lehet az ideális helyszíne a családi vakációnak. Utóbbi talán azért szerencsésebb választás, mert már egyre  több Balaton környéki szálloda biztosít baba-, és gyermekbarát szolgáltatásokat, ami nagyban megkönnyíti a távol töltött napok komfortérzetének kialakítását, valamint lehetővé teszi a felnőttek gondtalan kikapcsolódását is. Természetesen nem csak a szálláshely praktikussága, hanem a partszakasz, a strand milyensége is rendkívül fontos lehet a kicsikkel érkezőknek. Ez esetben legtöbben a sziklás/köves part szakasz helyett a fövenyes, homokos területeket keresik, melyből bőven akad a tó körül. Ilyen például a Siófokon található aranyparti szabadstrand. Az itt található fehéres színű homok, a sekély víz és a plázs egyaránt előnyös a kisgyermekes családok számára. A balatonlellei Napfény strand hasonlóan finom homokkal borított, lassan mélyülő partszakasszal rendelkezik. A családok által gyakran látogatott hárommedencés élményfürdő, és a hozzá tartozó hullámcsúszda szintén Balatonlellét található. Az alsóörsi homokos beach mediterrán hangulatú elemekkel próbálja elfeledteti a látogatókkal, hogy  nem csak külföldön élhetik át az igazi tengerparti nyár élményét, hanem a nagyszerű Balatonon is. Fonyódon, az ábrahámhegyi strandon található a jelenlegi leghosszabb homokos partszakasz a tó körül.

Gyermekbarát homokos partszakasszal rendelkező strandok a Balaton körül

Aktív pihenésre vágyóknak

A szóban forgó típusú kirándulásra készülőknek szinte teljesen minden, hogy hová összpontosítják az “alaptábort”, hiszen a Balaton bármelyik pontjában is “vernek sátrat” nagyszerű túralehetőségek fogadják őket. Bár a kínálat rendkívül színes, akad néhány kirándulásra alkalmas térség, amit kár volna kihagyni. Ilyen például Balatonfüred, ahol a Lóczy-barlang, a Tamás-hegy, a Jókai-kilátó és az ú.n. Aranyember útja tanösvény, valamint a Koloska-forrás megtekintése kiváló programok lehetnek.  Kár volna kihagyni a Tihanyi félsziget csodálatos látnivalóit is. Érdemes ellátogatni többek között a Ciprián forráshoz, a Tihanyi Bencés Apátságba, a Barátlakásokhoz, a Visszhang-dombhoz, de a levendulás és a Kiserdő-tető látványa is pompás élményeket nyújtanak. Mindemellett még számos kihagyhatatlan kirándulásra alkalmas terepet kínál a Balaton környéke. Kár lenne kihagyni például a Bakony csodálatos völgyeit, a Keszthelyi-hegység vagy a Kali-medence látnivalóit, de a Kis-Balaton és a Tapolcai-medence is rejt jó néhány csodálatos látványosságot magában.

A festői szépségű Tihanyi Levendulás

Balatonon a romantika jegyében

Balatoni szállás tekintetében a négy csillagos, félpanziós ellátást illetve exkluzív szolgáltatásokat nyújtó hoteleket ajánljuk. Szerencsére ebből a kategóriából van néhány a Balaton partján. Ezek a típusú szállodák rendszerint készülnek kimondottan pároknak szóló csomagokkal is, hogy valóban minden tekintetben a romantika és a szerelem jegyében telhessen a nyári kikapcsolódás. A boldogságra bizony koccintani is kell, amit – ha már a Balaton környékén járunk – érdemes valami igazán ízletes környékről származó borral megtenni, akár konkrétan az adott pincészetben, ahová szervezett túrák keretei között személyesen is ellátogathat az érdeklődők. Ami egyedülálló az országban: a balatoni wellness. Ezek a szállodák olyan élményt nyújtanak a tó vizének látványával wellnessezve, ami belénk ívódik egy életre.

A balatoni bortúrák kellemes kulináris élvezeteket nyújtanak.

BALATONI SZÁLLÁSAJÁNLATOKÉRT KATTINTS IDE!



Családi nyaralás belföldön – Miért is ne?

Modern környezet, exkluzív kiszolgálás, páratlan ízek és csodálatos vízpart. Tényleg külföldre kell mennünk az  ilyen típusú pihenésért? Természetesen nem! A luxus – ugyanakkor megfizethető – kikapcsolódás lehetősége mindössze karnyújtásnyira van tőlünk.

Több oka is lehet annak, hogy a család úgy dönt, a külföldi nyaralás megszervezése nem kivitelezhető: kisbaba a családban, össze nem egyeztethető elfoglaltságok, anyagi megfontolás. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy le is kell mondani a nyári kiruccanásról. Összegyűjtöttük a lehetséges megoldásokat annak érdekében, hogy ne maradjon felejthetetlen és színvonalas élmények nélkül a család idén nyáron sem.

Vakáció gyerekekkel

Desztináció

Páratlan szépségű térségekkel rendelkező ország a miénk akár a hegyekbe, akár a vízpart mellé vágyódunk. Természetesen mindenki számára akadnak már jól bejáratott, kedvenc régiók, azonban ha valamikor, akkor nyáron érdemes fogékonynak lenni újabb területek felfedezésére. Azt is javasolt szem előtt tartani, hogy a nyári, főszezon alatti turizmus kedvelt városai kiemelt hangsúlyt fektetnek az odalátogató vendégek teljes körű kiszolgálására. Ez az oka annak is, hogy ezen térségekben szinte minden esetben találhatunk magasabb besorolású, exkluzív hoteleket. Ide sorolható települések: Balaton környéke, Velencei tó környéke, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger, Miskolc, Gyula, Visegrád stb.

Családbarát szolgáltatások

Ha az időpont kiválasztása után pontosításra került a desztináció, ne feledkezzünk meg a megfelelő “szűrési” lépésekről még mielőtt kiválasztanánk a tökéletes szállodát. Családi nyaralások esetében rendkívül fontos szempont, hogy az otthontól távol töltött napok a lehető legkomfortosabban (vagy talán még komfortosabban is) teljenek a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. Családbarát szolgáltatásnak minősül minden olyan addicionális szolgáltatás, ami a kicsik pihenését, szabadidejét, szükségleteik kielégítését magas fokon garantálja. (Pl. gyermekprogramok, animáció, gyermekmedence, gyermekmenü, játszósarok stb.) Szerencsénkre számos hazai hotel mondhatja magát bababarát szállodának, köztük a Hotel Marina-Port, JUFA Vulkán Fürdő és Resort, Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa Noszvaj, Hotel Aquarell, MenDan Magic Spa & Wellness Hotel****superior, Kolping Hotel stb.

Bababarát szolgáltatások

Előnyök

Számos pozitívuma van annak, ha belföldi kirándulás mellett döntünk. Elsők között kell megemlíteni az anyagiakat, amik mellett nem mehetünk el. Magasabb besorolású (elsősorban 4 csillagos) hotel félpanziós ellátással két felnőtt és két  6 év alatti gyermek számára főszezonban már 230.000 Ft -tól foglalható, míg egy hasonló kategóriájú külföldi hotel megcélzása esetén csupán a repülőjegy közelíti meg ezt az árat. Ha az ország legtávolabbi pontjára is szemeltük ki a nyaralás ideális helyszínét, akkor sem kell többet utaznunk pár órácskánál, míg a legközelebbi tengerpartot csak jóval több, mint fél napos autókázással érhetjük el. (Ami gyermekekkel a hátsó ülésen cseppet sem garantál felhőtlen perceket a szülőknek.)

Ha családbarát belföldi szállásfoglalás mellett döntesz válogass nagyszerű ajánlataink közül IDE kattintva.


Itt nyaraltam: Hotel Uni és Vértes Wellness Hotel

Tisztelt Szállodák.hu! Az idén több wellness szállodát is meglátogattam férjemmel. Nagyon kellett a pihenés,mert fáradtak voltunk. Június 6-án voltunk a Tassi-Halászcsárdában 4 napig. Ott ünnepeltük meg férjem 60.születésnapját. Rendkívüli jó hely, pihenésre alkalmas. Nagyon finom ételek készülnek ott. A vezetőnő /Erzsike/ végletekig vendégszerető, a pincérek udvariasak, családias volt minden. Egy baj volt csak, hogy épp akkor volt az árvíz, így nem tudtunk hajózni. Séta kocsikázni is szerettünk volna, de még sem illett volna, hogy mi séta kocsikázunk, tőlünk meg  100 méterre pakolják a homokzsákokat. Szeptemberben elmentünk a balatonfüredi Hotel Uniba 3 napra, bár ne tettük volna. Tavaly is voltunk ott, mivel gyönyörű Füred és tőlünk nincs messze /Sümegtől/ meg jól is éreztük magunk, gondoltuk ismételünk. ” Tanuld meg, ahol már voltál egyszer, oda nem menj vissza”. Megfogadjuk!!! A szállodával nem is volt gond, olyan volt, mint 1 éve, csak az étellel volt probléma, de nem is kevés. Arra számítottunk, hogy a vacsora a Halász-kertben lesz, mint egy évvel ezelőtt, mert ott nagyon finom és bőséges volt minden, de a Grill-kertben volt. Na ott a vacsora ehetetlen volt, a húst nem sütötték meg, nyers volt. Reklamáltunk, hogy mi sütve szeretjük, nem lehet elvágni, erre a pincér azt mondta, hogy hoz egy élesebb kést. Jó mi? A mellékhelyiség olyan koszos volt, hogy férjem inkább ki jött bemenés helyett. Otthagytuk a vacsorát,és átmentünk a Halász-kertbe plusz költségen enni. Füredről nem jöttünk haza, átmentünk 3 napra Siófokra a Vértes Konferencia és Wellness Hotelbe. Ez egy nagyon szép és kényelmes hotel, központos helyen van, de mégis nyugodt. Itt csak annyi volt a baj, hogy aki később ment vacsorázni, nem volt semmi a svédasztalon, mert nem töltötték már fel. 4 csillagos volt a wellness szálloda. Második nap okosak voltunk, korán mentünk, pedig még nagyon éhesek sem voltunk. Itt jól éreztük magunk, sokat sétáltunk a városban. Nagyon tetszett a Víztorony-kilátó. Gondoltuk elég a Balatonból is, szeptember 22-én elmentünk Egerszalókra a Thermal Park Hotelba 3 napra. Ez egy jó szálloda volt, jól is éreztük magunkat. Itt csak annyi volt a hiba, hogy a termál medence nem zárt helyen volt kint volt a szálloda udvarán. Nem is értettük, hogy egy 6 éve épült 4 csillagos szállodában miért nincs bent wellness? Hát nem volt jó idő, így nem fürödtünk, inkább megnéztük Egerben a várat és a Szépasszony Völgyében borozgattunk. Ennyit az idei nyaralásunkból, összességében jó volt. Fotókat is tudok küldeni mindenről, ha esetleg érdekes. Üdv: K. M.

Itt nyaraltam: Két Korona Wellness Hotel, Balatonszárszó

Maximálisan elégedett voltam a Két Korona Wellness szálloda vendégekhez történő hozzáállásával.Idén májusban töltöttünk a hotelben 5 nap/ 4 éjszakát. Figyelemmel arra, hogy 4 éjszakát foglaltunk, a 10 éves gyermekem teljesen ingyen élvezhette a szolgáltatásokat a hotelben. Jelzésemre, hogy tömegközlekedéssel érkezünk Balatonszárszóra, azonnal felajánlották az ingyenes transzfer lehetőséget. Ráadásul mi már reggel 9 órakor megérkeztünk, de ez a szállodának egyáltalán nem jelentett problémát. Azonnal, és ingyen – külön felár nélkül – elfoglalhattuk a szobánkat és használhattuk a szállodában lévő szolgáltatásokat. Ott tartózkodásunk alatt sokszor előfordult, hogy csak mi voltunk egyedül a wellness részben, így még labdázhattunk is anélkül, hogy ezzel bárkit is zavartunk volna. Kisfiamnak a favorit természetesen a sodrófolyosó volt (nekem is, de én komoly és felelősségteljes szülő vagyok, így néha példát is kellett mutatnom, ezért nem kiabáltam fennhangon a sodrófolyosó leállásakor, hogy még! még!). Ennek ellenére a kisfiam mégis annyit ugrált benne, hogy hólyagos lett a talpa… Az emberi találékonyság határtalan, utána már zokniban ment be a sodrófolyosóba… Csodálatosan nézett ki fürdőnadrágban és zokniban, de ugye vannak fontossági sorrendek…  A láb regenerálódása (ezzel a sodrófolyosó mellőzése) nem tartozott a fontos dolgok közé… Az ételválaszték – reggelire és vacsorára is – bőséges volt (svédasztalos), egyedül azt furcsállottam, hogy egyik este sem volt leves. Ezt azért hiányoltam, bár simán túléltem ezt a “traumát”…  Pedig köztudott, ha a vendég eszik levest, akkor már kevesebbet fogyaszt a többi ételből! 😀 Természetesen számomra az sem lényegtelen szempont, hogy sok cicát láttunk a környéken séta közben, akik szerintem már a turizmus nevében nevelkednek Balatonszárszón, mert nagyon barátságosak és vendégszeretők voltak. Szerintem a balatonszárszói lakosok között ma is beszédtéma a szőke nő (én!), aki egész séta alatt ciccegett és gügyögött a cicáknak. : D Legalább mindig tudták, hogy merre járunk!!! Az ingyenes transzfer az általam jelzett időpontban hazafelé is a rendelkezésünkre állt. Nagyon fájt a szívem, mikor haza kellett indulnunk, még simán tudtunk volna maradni pár… hétig.   Őszintén mondom, hogy ilyen vendégbarát/vendégcentrikus szállodával én még nem találkoztam, pedig rengeteg helyen megfordultam már külföldön és belföldön egyaránt! Biztos vagyok abban, hogy én/mi visszatérő vendégek leszünk a hotelben! Remélem, az élménybeszámolóm hasznosnak bizonyul és legalább egy picit visszaad abból a sok élményből és nevetésből, amiben ebben az öt napban részünk volt a hotelben és ezzel együtt Balatonszárszón! Tisztelettel: Lasancz Beáta

Itt nyaraltam: Piknik Wellness Hotel, Siófok

Ebben az évben szűk családi körben a Piknik Wellness Hotelben nyaraltunk, Siófokon. A párom és én elterveztük, hogy a 2 családot összeengedjük egy wellness hétvége keretein belül és ha már ott vagyunk, akkor Siófokon egybe is kelünk. Pénteken érkeztünk, kipakoltunk és a 2 család között olyan jól sikerült az ismerkedés, hogy 18 óra környékén már lerészegedett az egész brigád. Én (gondolom már kiderült, a vőlegény) egy sárga felfújható gumikacsával (aminek a szeme a füle helyére lett festve) szaladgáltam a wellness szálloda területén, majd azzal a lendülettel beugorva a medencébe konstatáltam, hogy a frissen vásárolt okos telefonom bizony velem van és nem tud úszni. Nem is kell mondanom, hogy nem sikerült újraéleszteni szegényt. Másnap kicsit késve, kicsit másnaposan, de megtörtént, egybekeltünk a siófoki házasságkötő teremben. A késés oka az volt, hogy a személyigazolványokat és szülőköszöntő virágokat ott hagytuk a szállodában, így vissza kellett menni értük.A nagy rohanásnak köszönhetően a szalagok leszakadtak a kocsikról és a lufik is kipukkantak. Ezek tetejében a szép fehér kocsinak (amiben mi ültünk) az orrát lilás madár ürülékek díszítették. De hát ha minden tökéletes lett volna, akkor nem lenne miről beszélni, nem lenne mire emlékezni és ez a levél sem született volna meg. Üdvözlettel: Fitus Norbert

Itt nyaraltam: Hotel Annabella, Balatonfüred

Tisztelt Szállodák.hu! A nyár folyamán lehetőségünk nyílt a Danubius Hotels bármelyik magyarországi szállodáját igénybe venni. Döntésünk a balatonfüredi Hotel Annabellára esett, ami jó választásnak bizonyult a család szerint. Rövid, de üdítő nyaralás volt. Már érkezéskor megállapítottuk, hogy fantasztikusan jó helyen van a szálloda, a balatoni panorámát lenyűgöző. Napsütés, csillogó víztükör, Tagore sétány. Kell ennél több? A fogadtatás rendben volt, segítőkészek voltak a recepción, nem is számítottunk arra, hogy egy ekkora hotelben fogunk kikapcsolódni. A szobáink idő előtt elkészültek, megfeleltek az elképzelésünknek. Említésre méltó az uszodában dolgozók kedvessége és precízsége, jól esett a figyelmességük. A hotel medencéi is fürdőzésre csábítottak, de vonzott a hotel saját strandrésze is, amit pár lépésnyi sétával érhettünk el. Az étterem személyzete is udvariasan, nem tolakodó módon végezte a feladatát, megemelem a kalapom előttük, mert nem semmi az a teljesítmény, amit egy vacsora alatt véghezvittek. A séfek gyakori jelenléte érzékeltette, hogy figyelnek az éppen kifogyó ételek pótlására, a rengeteg vendég ellenére sem lehetett összetúrt ételt felfedezni. Lesték minden kívánságunkat. Isteni limonádéval enyhítették a szomjúságunkat. Balatonfüred már önmagában is egy csoda, mindig találunk magunknak valami újat, valami mást. Soha ki nem hagynám a városnéző kisvonatot, a kikötő hangulatát, a sétány kavalkádját. Örökre szívembe zártam e pár nap hangulatát és élményeit, amelyhez nagyban hozzájárult a hotel feelingje. Örülök, hogy ismét részese lehettem a Balaton csodájának. Üdvözlettel: Lukovszkiné Németh Éva és családja