Címke: bükfürdő

Az ország legjobb gyógyfürdői

Az egyre kellemesebb  idő nem csak a megszokott strandolásra vágyók hangulatát hozza meg, hanem a céltudatos fürdőzőkét is. Jobb helyen nem is lehetnénk, hogy ennek minden előnyét kielvezzük, mint Magyarországon, a fürdők országában!

Tévedés azt gondolni, hogy az ilyesfajta termálfürdős kikapcsolódás inkább az idősebb korosztály számára alkalmas pihenési alternatíva. Minden – az egészségét karbantartani kívánó – felnőtt  ember számára javasolt időnként gyógyvízben ejtőzni, hiszen számos pozitív hatása ismert.  Talán az sem véletlen, hogy a gyógyszer-, és luxuskozmetikai ipar mind-mind alapvető alkotóelemként tekint a termálvízre…

Sok más mellett érdekességként említendő, hogy a föld mélyéről jövő vizek olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek a felszíni vizekben nem találhatóak meg. A vízben úszó testre rakódó különféle sók egyfajta bőringert eredményeznek, amik értágító anyagok felszabadulását eredményezik és ezáltal megváltozik a szervezet ásványi anyag-összetétele. Ezek mellett nagyszerű hatással van az asztmásokra, allergiásokra, javítja az anyagcserét, elősegíti a női cikluszavarok, impotencia, vagy akár a meddőség problémájának megoldását, lazító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásaik közismertek. Számtalan pozitív tulajdonságuk miatt szinte majdnem mindenki számára javasoljuk télen és nyáron egyaránt!

Fürdőzés

Szerencsére Magyarországon megannyi alternatíva van színvonalas, termálvizes fürdők felkeresésére. Korábbi felmérések alapján most bemutatjuk a top 10 legnépszerűbbeket, amiket feltétlenül ajánlatos felkeresni:

Hévíz

Az itt található tőzegmedrű gyógytó világviszonylatban is rendkívül egyedülálló! A tóvíz magnéziumban, radonban, kénben és kalciumban gazdag. Kiváló nőgyógyászati problémák, reuma-, csontritkulás és egyéb mozgásszervi panaszok gyógyítására. A hőmérséklete nyáron 30-35°C. Érdekesség, hogy a tavat tápláló hőforrások vízhozamának köszönhetően három nap alatt a vize szinte teljesen kicserélődik.

Javasolt hotel: Lotus Therme Hotel Hévíz


Hajdúszoboszló

A Hajdú-Bihar megyei város igazi kincs! Gyógyvize magas jód és brómtartalmú, amely sok más mellett bőrgyógyászati és urológiai valamint nőgyógyászati problémák és műtétek utáni regenerálódás elősegítésére kimondottak alkalmas.

Javasolt hotel: Hunguest Hotel Aqua-Sol



Zalakaros

Nyugat-Magyarország legkedveltebb fürdőhelye, ahol 2000 méter mélyről fakadó 96 °C-os alkáli-kloridos hidrokarbonát tartalmú víz biztosítja a város egyik legnagyobb “erejét”. Jód, bróm kén és fluor tartalma ismert. Szintén itt található egy másik típusú, 53 °C-os termálforrás is. Az említett vizek kiválóak szív-, és érrendszeri megbetegedések kezelésére, továbbá a pikkelysömör és a problémás bőr általános kezelésére.

Javasolt hotel:  Hotel Karos Spa


Bükfürdő

A Vas megyei kisvárosban 32 medence és 5200 négyzetméternyi vízfelület várja a gyógyulni, strandolni és pihenni vágyó vendégeket. A gyógyvizes medencék 32-36 °C hőmérsékletűek és alkalmasak csontritkulás enyhítésére, rehabilitációs célokra valamint ivókúraként gyomorfekély és emésztőrendszeri problémák megoldására.

Javasolt hotel: Greenfield Hotel Golf & Spa


Sárvár

Az itt található 43 °C -os gyógyvíz az idők folyamán számos gyógyuláshoz járult már hozzá. Kiváló a légzőszervi megbetegedések enyhítésére és izomlazító hatása is fantasztikus. A Sárvári Gyógy-és Wellness fürdőben a gyógyvíz kiváló hatásai mellett további hatékony kezelésekre van lehetőség mint pl. szénsavas kádfürdő, iszappakolás, oxigénterápia, sóbarlang és elektroterápiás kezelések.

Javasolt hotel: Park Inn by Radisson Sárvár &  Spa Resort

Gyula

Az Almásy-kastély parkjában álló gyulai várfürdő élmény-, és gyógyfürdővel várja a vendégeit. A speciális, barnás színű gyulai gyógyvíz remek a különféle idegbántalmak gyógyítására, rehabilitációs kezelés gyanánt valamint nőgyógyászati és gyulladásos panaszok esetén. A gyulai egy valóságos fürdő paradicsom: gyermekeknek és felnőtteknek nyújtott négycsillagos szolgáltatásaival egyaránt kedvez!

Javasolt hotel: Wellness Hotel Gyula superior


Harkány

A villányi borvidék területén lévő Harkány a déli országrész “legértékesebb” városa: éves szinten 20%-kal többet süt itt a nap, mint bárhol az országban és rendkívüli hatásokkal rendelkező kénes gyógyforrással rendelkezik, aminek ásványi anyag tartalma literenként meghaladja az 1000 mg-ot. Alkalmas a mozgásszervi és ízületi, nyirokkeringéses betegségek, nőgyógyászati gondok és bőrproblémák enyhítésére.

Javasolt hotel: Dráva Hotel Thermal Resort


Az év első hosszú hétvégéje – Március 15. a pihenés jegyében

A szürke téli, komor hónapok után végre megnyílik a tavasz kapuja!  A sors úgy hozta, hogy a nemzeti ünnepünk most megajándékoz minket  egy plusz nappal, amit a pihenés legkülönbözőbb fajtáival tölthetünk. Mi feltétlenül a páros wellness pihenést ajánljuk!

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ország összes wellness szállodája hetek óta arra készül, hogy március 15. hosszú hétvégén, az év első hosszú hétvégéjén, az átlagostól eltérő, gazdag kínálatú csomagajánlatokkal fogadhassa vendégeit.  Fontos tudni, hogy a kiemelt időszakokban a hotelek a megszokottnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a pihenni vágyók igényeit teljes körűen kielégítsék, legyen szó a szolgáltatások minőségéről, vagy akár a kiegészítő programokról sokszínűségéről.

Páros pihenés az év első hosszú hétvégéjén

Az elérhető csomagok általában két-három éjszakára szólnak. Ez az időtartam garantáltan elegendő ahhoz, hogy a dolgos hétköznapok után a jól megérdemelt  beauty-, és kényeztető szolgáltatások minden típusát kiélvezhesse a vendég. Bár sokan nem tudják, de természetesen nem csak a kellemes masszázs és szaunázás jótékony hatásait  van lehetőség kiélvezni ekkor, hanem ennél jóval speciálisabb regeneráló, akár gyógyító kezeléseknek is alávethetjük magunkat. Ugyan hotelenként eltérőek lehetnek a kínált wellness szolgáltatások, de szinte minden szállodában találhat valamilyen sajátos, különleges kezelési lehetőséget. Összegyűjtöttük azokat a típusokat, amiket egyenesen kár lenne kihagyni a hosszú hétvégi pihenés során. Íme:

Lávaköves masszázsHotel Azúr****
“A lávaköves masszázs nyugalmat, és teljes pihenést biztosít, általa egy álomszerű állapotba juthatunk. A mozgások ritmusa és a kövek melege a test egyedülálló, teljes ellazulását idézi elő.”

Gyulai só masszázs-holttengeri sóval és 100%-os olívaolajjal – Wellness Hotel Gyula ****superior

“Különféle illóolajokhoz keverjük a sót, amellyel a vendéget tetőtől talpig az arccal együtt végigmasszírozzuk. Ezzel nemcsak a felső, elhalt hámsejteket távolítjuk el, mint a sós testradírral, de a mélyebb hámszöveteket is méregtelenítjük vele, miközben a só magas nyomelem és ásványi anyag tartalma is felszívódik.”

Vörös szőlő masszázs – Hotel Bellevue****

“A vörös szőlő kivonatát tartalmazó készítmény kiemelkedően magas C-vitamin és antioxidáns  tartalmánál fogva egyedülálló, sejtvédő hatást biztosít a megfáradt bőrnek , miközben intenzíven hidratálja azt.”

Halpedikűr – Szent Orbán Erdei Wellness Hotel ****

A fájdalommentes kezelést általában az úgy nevezett garra rufa halakkal végzik. Mivel alapvetően fogakkal nem rendelkeznek, így lényegében a bajszuk segítségével sodorják le a bőrfelszínen található elhalt hámsejteket.  A halak akkupunktúrás pontokat érintenek, stimulálnak. Hatékony  például az ekcéma és a pikkelysömör enyhítésében is.

Méregtelenítő bőrfeszesítő iszapkezelés – Hotel Karos Spa ****

“Peeling, pakolás és testápolás.  Kezelés, amely egy alapos testradírozással kezdődik, majd tengeri algás iszappakolással folytatódik, és fóliás tekercseléssel ér véget. Zuhanyozás után bőrfeszesítő testápolás következik. Az eredmény már egy kezelés után is látványos, de kúraszerű alkalmazásával tartós eredmény érhető el. Kombinálható még méregtelenítő aromafürdőkkel, szauna felöntésekkel.”

Forró guriga – Wellness Hotel Caramell Bükfürdő ****

A forró guriga a meleg terápiák egyik fajtája, melyet egy forró vízzel átitatott és feltekert törölköző segítségével végzünk. A masszázs különösen alkalmas a lazításra, jótékony hatással van a mozgásszervi betegségekre, belső szervi problémákra és a vérkeringésre.

MÁRCIUS 15. ÜNNEPI HOSSZÚ HÉTVÉGI AJÁNLATAINKÉRT KATTINTSON IDE!


Több szálloda értékelése

Mindig érdeklődve olvasgattam néhány élménybeszámolót, melyet embertársaim írtak, hol csupán csak figyelemfelkeltés céljából, hol pedig nyerési esélyeinek növelésére ragadtak tollat a különböző játék felhívásokon.Én még nem írtam élménybeszámolót, mert nem tartottam fontosnak, érdekesnek vagy csupán csak “időpazarlásnak” véltem eme foglalatosságot. Azt hiszem most erre rácáfolok, hiszen jelen pillanatban egy pont ilyen iromány megírására készülök, hátha a szerencse mellém szegül és nyerhetek egy pár napos pihenést valamelyik hazai szállodába.. 🙂 Körmendi Viktória vagyok, 38 éves. Házasságban élek, 2 gyermeket nevelünk, akik már középiskolai tanulók. Vállalkozó kozmetikus-fotósként tevékenykedem lakhelyemen, egy Pest megyei városkában. 2006-ig azt hiszem szerencsésnek mondhattam magam, mert sikerült a világ több pontjára, illetve hazai városokba is eljutnunk férjemmel. Sajnos a gazdasági válság bennünket is elért, ezért az elmúlt 6 évben gyakorlatilag sehol sem voltunk nyaralni, beleértve a hazai 1-2 napos, hosszú hétvégés kiruccanásokat is. Lehet, hogy ez mára már közhelyesnek hangzik, de valahol meg kellett húzni a határt, azt a bizonyos vonalat, így az utazásainkra már nem jutott.. de bízunk a jövőben és abban, hogy az elkövetkező időszakban lesz arra lehetőségünk, hogy vágyainkat, álmainkat megvalósíthassuk és eljuthassunk még olyan helyekre, ahol nem sikerült járnunk. Favorizáljuk a hazai szállodákat, beleértve a wellness lehetőségeket is. Így jutottunk el először 2002-ben Bükfürdőre, a Golf Radisson Sas szállodájába (ma Greenfield Hotel Golf & Spa), ahol is csodás napokat töltöttünk. A kiszolgálással, a baráti fogadtatással teljes mértékben meg voltunk elégedve. Nem beszélve a környezetről, a szálloda igényes kialakításáról, az ételek minőségéről… stb. A wellness részleg nem mondható kicsinek, de nem is nevezném hatalmasnak sem, talán pont akkora, amekkorának lennie kell, áttekinthető, könnyen kiismerhető. Azt hiszem ez a szálloda állt listánk első helyén, de sajnálatos módon, úgy tudom, hogy már pár éve nem üzemel, gondolom ide is eljutott a válság szele…:( A második helyen a balatoni, siófoki Hotel Azúr áll, mely azért is jó hír, persze elsősorban számunkra, mert a szálloda még működik, sőt, úgy hallottam, hogy felújították, illetve plusz épületeket, apartmanokat építettek a területre. Ez a szálloda nem csak külsőségekben, hanem belső építészetileg is megállja a helyét, hűen tükrözi csillagai számát. Kényelmes, hatalmas parkolóval rendelkezik, áttekinthető. A szálloda alkalmazottjai kedvesek, megfelelnek a vendéglátói elvárásoknak. Szobái kényelmesek, igényesen kialakítottak, tiszta, makulátlan környezetben. A wellness részleget sem utolsó megemlíteni, hiszen nem csak hogy medencéivel, a szolgáltatásokkal hívja fel magára a figyelmet, hanem a Balaton közelsége, gyakorlatban parti strandja felülmúlhatatlan. Gyermekeinkkel voltunk itt először, 2 éjszakát töltöttünk a szállodában és csodás élményekkel tért haza a család. Gyerekbarát körülmények, programok is vártak ránk. Bár nem voltam az a játszó házba járó típus, de csillogó szemekkel szemlélem az ilyen ötletes lehetőségeket, melyek kis családosok számára elsőrendű elfoglaltság lehet. Mind ezeken felül nem csak szállodai szobái, hanem apartmanjai is egyedülállóak, fiatalos színeivel, modern stílusával. Mind ezeken kívül szintén említést igényel a szépségápolás, kozmetikai, fodrász, masszázs szolgáltatás, ahol képzett szakemberek várják a betérő vendégeket a hét minden napján. Én is igénybe vettem egy-két szolgáltatást, hiszen hiába a szakmai tudás, kozmetikusként nem járok rendszeresen kezelésekre, de egy ilyen helyen feltétlenül ki kellett próbálnom az arckezelési eljárások egyikét és ajánlom bárkinek, aki igényes szolgáltatásra vágyik. És persze a fodrászatban is felkészült szakemberek várják a vendégeket, itt is kipróbáltam a hajvágást és a festést, ebben sem csalódtam. Összegezve: Lehet, hogy a fent leírtak nem éppen egy saját élménybeszámoló, hanem inkább egy bemutató “kör séta” egy balatoni szállodáról, de azt hiszem, hogy hívogató, csábító és talán pont ezen dolgok késztetik majd a keresgélő párokat, családokat, hogy eltöltsenek itt egy kellemes hétvégét vagy egy nyári nyaralást, akár egy téli kiruccanást a hideg napokon.. 🙂 Szeretettel, Körmendi Viktória

Őszi wellness Bükfürdőn

Tisztelt Szállodák.hu! Nagyon megörültem, amikor olvastam a játékról, a csodás wellness nyereményről. Két kisgyerek boldog szülei vagyunk, 5 éve voltunk kettesbe utoljára nyaralni. Két pici mellett kevés időnk jut kényeztető pihenésre. Na de majd most, remélem!! Úgy érzem a tökéletes választás Bükfürdő lenne! Bük város közelében fekszik Kőszeg és Szombathely, mely városok igazán kedvesek a szívemnek, gyerekkoromba a szüleimmel többször jártunk erre. Évek óta nem voltam nyugati határszélen, ha már erre vinne utam, biztos meglátogatnánk osztrák szomszédjainkat. Bükfürdő belvárosa hangulatos, kellemes esti sétára éppen tökéletes. Az ajánlatok böngészése során bukkantunk a Greenfield Hotel Golf & Spa, ahol lenyűgöző méretű, őspark, tavak, profi golfpálya várja a vendégeket. Biztosan megtekintenénk a közelebbi városok nevezetességeit, már ha jutna idő wellness közben, egy ilyen pihentető 2 napos kikapcsolódás aranyat ér, testileg és lelkileg is. Újra feltöltődve és pihenten jönnénk haza a kicsikhez. Ők pedig addig élveznék a nagyszülők szeretettét. Köszönöm a lehetőséget! Szép Napot! 🙂 Beküldő: Pribojszki Gyöngyi

Őszi wellness: Bükfürdő

A mi őszi wellnessünk a párommal a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa-ba vezetne. Mivel a párom nehezen bírja a nyári hónapok forróságát, így az indián nyár ajánlataira adjuk le a voksunkat. Olyan települést keresünk, amellyel kiszakadhatunk a főváros mókuskerekéből, hogy újra csak egymásra figyelhessünk – Bükfürdő tökéletes célállomásnak tűnik. A kikapcsolódáshoz elengedhetetlen számunkra a wellness részleg, bőséges ételválaszték, sportolási lehetőség mellett a nagy kiterjedésű zöld terület, ahol kora este hosszú, romantikus sétákat lehet tenni. Az ajánlatok böngészése során bukkantunk a Greenfield Hotelre, ahol lenyűgöző méretű, egy millió nm2 őspark, tavak, számos madárfaj és rengeteg fa várja az andalgásra vágyókat. Körbekérdezve ismerőseink között találtunk egy házaspárt, akiknek volt már szerencséje ebben a hotelben eltölteni pár éjszakát. Bármiféle kifogás nélkül ajánlották meleg szívvel nekünk is nemcsak a szállodát, hanem a települést is. Ha csak 1-2 éjszakára maradnánk, valószínű, hogy a wellness részleg szolgáltatásait és a kezdő golfoktatást részesítenénk előnyben, valamint bebarangolnánk koraesténként a hatalmas zöld területet. Ha viszont ennél több napra terveznénk a szállást, akkor mindenképpen megnéznénk a bükfürdői nevezetességeket, esetleg rövid látogatást tennénk osztrák szomszédjainknál is. Frissen, kipihenten és az ajánlatba foglalt all inclusive ellátás miatt jóllakva utunk először a Bükfürdőtől nem egész egy órára lévő Parndorfba vezetne, majd visszaérve a magyar fővárosba a szabadság többi napján kipihennénk a bükfürdői aktív pihenést. Beküldő: Szlávecz Boglárka

Élménybeszámoló: Hotel Caramell

2009. őszén volt lehetőségünk egy hosszú hétvégét eltölteni a Hotel Caramell szállodában, Bükfürdőn. A nyugodt, csendes környezet teljes mértékben alkalmas a pihenésre, feltöltődésre. A Fheng Shui alapelveit követő kialakítás, a melegséget és harmóniát sugárzó berendezési tárgyak, a színek, és az egész szállodát betöltő illatok egyedivé és különlegessé varázsolják a helyet. Szobánk berendezése is nagyon tetszett, az ajtónk mellett virág, a párnán pedig kis meglepetés várt minket. A wellness részleg is kitűnő, különösen a tepidárium tetszett, tudom ajánlani azoknak, akiknek a szauna túlságosan megterhelő, de mégis szeretnének tenni az egészségükért. Az ételek kiválók, a reggelinél a látványkonyhát is kipróbálhattuk. Mindenkinek, aki pihenésre, megújulásra vágyik, ajánlom a hotelt.
Üdvözlettel: Fözö Kornél

Élménybeszámoló: Hotel Caramell

Szeretnék én is egy élménybeszámolót megosztani veletek a kedvenc szállodámról. A mi kedvenc szállodánk a büki Hotel Caramell. 2 éve töltöttünk ott egy hosszú hétvégét a férjemmel. Bár kicsit messze van Pesthez, de megérte, mert végre sikerült kiszakadni a mindennapi mókuskerékből, az állandó rohanásból. A szálloda minden várakozásunkat felülmúlta, nagyon tetszett. A berendezés, az ételek, a szálloda hangulata teljesen magával ragadott minket. A wellness részleggel is nagyon meg voltunk elégedve, annak ellenére, hogy nem volt olyan nagy, de szerencsére tömeg sem volt, mindenki elfért kényelmesen akár a medencében, akár a jacuzziban, vagy éppen a szaunákban. Teljes panziós ellátásunk volt, finomabbnál-finomabb ételekkel, ráadásul az egyik este még élőzene is szórakoztatta a vacsorázókat. Volt lehetőségünk biciklibérlésre is, ezt is kihasználtuk és egy délután végigkerekeztünk a környéken. Az a tiszta levegő! Mindent összevetve 100%-osan meg voltunk elégedve a szállodával, a mai napig vágyok vissza, remélem lesz még lehetőségem odautazni immáron hármasban, a tavaly májusban született kislányunkkal.
Üdv: Varga Melinda