Címke: Olaszország

Szerelem, Pizza, Róma…!

Ha az úti cél Róma, jobb ha tudod: szikrázó napsütés, mosolygós emberek, mennyei ízek és folyamatos pezsgés vár rád! Dobd fel a kalapod és a napszemüvegedet, vedd át az igazi mediterrán temperamentumot, mert egy igazán impulzív élményben lesz részed az olasz fővárosban!

Aki nem járt még Olaszországban annak érdemes tudni, hogy az a fajta lendület és stílus, amivel az itáliaiak rendelkeznek garantáltan magába fogja szippantani az egyszer odalátogatót, és biztosan visszatérő vendége lesz a Dél-Európai országnak. Most összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit tudnod kell, mielőtt felfedezed a történelmi Róma városát!

Kiutazás
Budapestről fapados járatokkal már akciósan akár pár ezer forintért is foglalhatjuk a repülőjegyünket. Maga az utazás nem több 2 óránál, de körülbelül 1,5 óra alatt már eléri a repülőgép a desztinációt. Rómának két repülőtere van: Róma-Fiumicino-i repülőtér vagy Leonardo da Vinci nemzetközi repülőtér.

Szállás
A hosszú hétvégékre érkező turisták legkedveltebb szálláshelyei a belvárosban lévő, vagy a központtól mindössze negyedórás-húszperces gyalogtávolságra lévő háromcsillagos hotelek. Kiváló azok számára, akik egész nap úton vannak, felfedező túrákat tesznek, de mégis igényes, tiszta és modern környezetben szeretnék álomra hajtani a fejüket, a napot pedig egy gazdag kínálatú friss reggelivel szeretnék indítani. Az ilyen kategóriájú hotelek (persze több szempontot figyelembe véve) már maximálisan pénztárcabarát áron elérhetőek.

Látnivalók
Colosseum
Az ókori Róma látványos amfiteátruma: két félkör alakú  színház kapcsolódása, amelyben egykor állatok és gladiátorok vívtak élethalál harcot. 50.000-80.000 ezer néző befogadását tette lehetővé. A járatok és felvonók rendszerét úgy alakították ki, hogy a vadállatok könnyedén színpadra jussanak közvetlenül a ketreceikből. A Forum Romanum mellett, attól keletre terül el. Nemcsak a város, de egész Olaszország egyik szimbóluma a különleges építmény, ami magában őrzi az ókor minden emlékét.

colosseum02.jpg

Trevi-kút
Róma legnagyobb, gyönyörű és frissen renovált szökőkútja az a bizonyos, aminek ha hátad fordít az ember és kíván valamit, majd aprópénzt hajít háttal állva neki, a vágya valóra is válik – legalábbis a legenda szerint. Egy biztos: itt mindenki fotózkodik, csukott szemmel álldogál, és háttal állva pénzt dobál. Az ide hajított érmékből átszámítva naponta közel egy millió forint gyűlik össze. A kívánság megfogalmazásán kívül érdemes figyelmet szentelni magának az építménynek, ami a világ legszebb szökőkútjainak élén áll.

Vatikán, Szent Péter Bazilika
Mintha csak egy mesébe csöppennénk, olyan varázslatos ez az építmény. Vatikán egy ország, ami teljes egészében egy másik ország területén belül helyezkedik el: mindössze 842 lakossal büszkélkedik, amivel így a világ legkisebb országának címét nyerte el. A Vatikán fő látványosságai: Szent Péter-tér, a Szent Péter-bazilika, a Sixtus-kápolna, és persze a 14 csodálatos vatikáni múzeum. A Basilica di San Pietro az egyike Róma négy bazilikájának. Ide belépve eláll a szavunk: a hatalmas méretek, terek és a művészet olyan magas szintű megjelenése, amit csak kevés építmény ural ilyen mértékig. Többek között itt található Michelangelo 1499-es Piétája, amely a művész egyetlen szignált alkotása. (Ide a belépés kizárólag szigorú ellenőrzések, átvilágítás után lehetséges.)

szent_p.jpg

Pantheon
A Pantheon Róma államvallásának hét istene tiszteletére épült. Több híres ember nyugszik itt köztük Raffaello, vagy Itália első királya, I. Viktor Emmanuel.  Az eredeti, Kr. e. 27-ben épült Pantheon egy tűzvészben leégett. A jelenlegi épület Kr. u. kb. 125-ben épült, Hadrianus császár uralkodása idején. Bár a keresztény templomként funkcionáló építmény nyitott kupolával rendelkezik, nem jelenti azt, hogy havazás és esőzés során nem látogatható! Csodás látványt nyújt ugyanis ekkor is!

Castel Sant’Angelo
A Tevere folyó jobb partján található és  Hadrianus császár síremlékének épült. Az Angyalvára nevét az épület tetején található angyalszoborról kapta. A vár tetejéről csodálatos  a körpanoráma Rómára és a Vatikánra. Az Angyalvár korábban börtönként is működött, például itt raboskodott Giordano Bruno is. Napjainkban a vár múzeumként várja a látogatóit: megtekinthető az ókori spirális feljáró, a császárok egykori temetkezőfülkéi, egy fegyvergyűjtemény, és az épület történetét bemutató tárlat.

Piazza Venezia és a II. Vittorio Emanuele emlékmű
A Capitolium lábánál található óriási emlékmű 135 m magas, 75 m széles és Róma szinte minden épületének tetejéről látható. A rómaiak esküvői tortának hívják érdekes, több emeletes és cifra külseje miatt. Olaszország első királyának, II. Vittorio Emanuele tiszteletére építették.

Extra Tipp!

Aperol spritz – Az olasz fröccs: prosecco, aperol, szóda, narancskarikák, jégkocka – tipikus nyári frissítő ital, amit ha körülnézünk a teraszos helyeken mindenhol megláthatunk az asztalokon. Fiatalok és idősebbek egyik kedvenc alkoholos itala.

vittorio.jpg

Élménybeszámoló: Olaszország

Bori Andrea élménybeszámolója: 3 tartalmas és csodaszép nap Olaszországban. Mivel még soha nem jártam ott, ezért előtte itthon utánanéztem, hogy mit szeretnék megnézni. Első állomásként Portogruarot tűztük ki célul. Bár repülővel is kiválóan megközelíthető a desztináció, mi autóval indultunk kettesben. Este nyolckor indultunk el és reggel 6-kor már Portogruaroban kóstolgattuk az igazi olasz kávét. Portogruaro egy gyönyörű kisváros antik épületekkel. Megcsodáltuk a Lemene folyó partján az antik malmokat,a Városházát a Köztársaság téren és az óvárost. Délután már Caorle tengerpartján pihentük ki az út fáradalmait: 35 fok volt, a víz pedig kb. 25 fokos. 15 km hosszú tiszta, rendezett strand fogadott minket. Fürdés után megnéztük a romantikus belvárost a színes házakkal, a Santa Margherita kikötőt, majd beültünk egy hangulatos kávézóba és végigmentünk a tengerparti sétányon, amit végig sziklasor kísér. Ezek  -mint kiderült –  kőfaragók munkái. A sétány végén áll a “tenger őre”,a Madonna dell’Angelo templom. Természetesen nem maradhatott ki a város jelképe,a  St. Stefano dómhoz tartozó 48 méter magas harangtorony sem a látványosságok felkutatásából. Az éjszakát Jesolóban töltöttük egy kempingben. Reggel 7-kor már Punto Sabbione kikötőjében voltunk, ahonnan indult a hajónk át a közeli Velencébe. Az első látnivaló a Sóhajok hídja volt és a Dózse-palota. A Szent Márk téren pedig a Bazilikát néztük meg, a Campanille-t és elindultunk a Rialto hídon át a híres halpiacra. Különleges halak és különleges látvány fogadott itt minket. Egy kis pizzériában ebédeltünk az utcai teraszon, ahol megkóstolhattuk az olasz pizzát. Közben az utcai zenészek” húzták” a fülembe az “Oh sole mio”-t. Aztán újra a nyakunkba vettük a sikátorokat, tovább csodáltuk az épületeket, ültünk a vízpart menti lépcsőn, a gondolások énekét hallgatva, és arról beszéltünk,hogy egy hónap sem lenne elég végignézni mindent. Valami olyan hangulat árad ott, hogy az ember nagyon nehéz szívvel hagyja el ezt a várost. A hajó este indult vissza. Elautóztunk Loria-ig, ahol a szállásunk is volt, nevezetesen az Albergo da Felice panzió. Reggel Asoloba indultunk, ahol életemben először kiviültetvényt is láthattam. Asolo- hátterében a Dolomitokkal- egyszerűen lenyűgöző látvány nyújt. Dimbes-dombos, mindenfelé szőlőültetvények…Fagyiztunk és gyönyörködtünk a kilátásban. Sajnos el kellett indulnunk hazafelé, de előtte még útba ejtettük Jesolo és Bibione tengerpartját és tettünk egy rövid sétát Tarvisioban is. Hajnalra értünk haza Magyarországra.  Bármilyen rövid is volt ez a 3 nap, életem legszebb pillanatait töltöttem Olaszországban. Bebizonyosodott számomra, hogy  3 rövid nap is lehet rendkívül tartalmas és felejthetetlen!

Ide kattintva Te is megtekintheted Olaszország legnagyszerűbb szálláshelyeit!

Olaszország - Észak-Adria
Olaszorszég - Észak-Adria

Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!

Tavaszi városnézés I. rész – MILÁNÓ

Van csodálatosabb időszak a  felfedezésre, túrázásra, kirándulásra, mint a kellemes tavasz?  Melegítő napsugarak és langyos szellő, a késői sötétedésről és a virágok illatáról már nem is beszélve. A tavaszi városnézés című rovatunk I. részében Milánóba repítünk el. Öveket becsatolni!

Olaszország második legnagyobb városa egyaránt közkedvelt úti cél lehet a fiatalabb és az idősebb korosztály számára. Pezsgő, nyüzsgő hangulatú atmoszférája, a mindig jól öltözött, trendi olaszok sajátos temperamentuma és a páratlan ízek kivétel nélkül mindenkit elvarázsolnak! A közismertségét és popularitását a divatházainak, képzőművészetének és kulturális építményeinek köszönheti. Milánó több tucat kihagyhatatlan látnivalót rejt magában, amit ügyes szervezéssel könnyen végiglátogathatunk 3 teljes nap alatt!

Utazás repülővel

Milánóhoz három repülőtér is tartozik (Malpensa, Bergamo-Orio al Serió, Linate). Budapestről közvetlen járattal, már körülbelül 1,5 óra alatt megközelíthető, fapados repülőgéppel akár 18.000-20.000 Ft/fő oda-vissza áron!

Szállás

Milánóban remek az infrastruktúra: nem létezik olyan csücske a városnak, ahonnan ne lehetne könnyedén megoldani az utazást a különböző kirándulási pontokra. Buszok, villamosok és metrók egyaránt megtalálhatók, amelyek  igen hasonló rendszerben működnek, mint a magyar fővárosban. Ezt alapul véve szinte bárhová is választunk hotelt, nem kell megijednünk a távolságoktól! A csak reggelit biztosító három csillagos besorolású szálláshelyek már maximálisan kielégítik a komfort és tisztaság fogalmát, ahová kellemes lehet visszavonulni az egész napos séták után.

Látnivalók

Mivel viszonylag sok kihagyhatatlan műemlékkel, látnivalóval rendelkezik az olasz nagyváros, ezért érdemes már előre megtervezett programot készíteni, hogy a kint töltött néhány napon milyen kirándulásokat szeretnénk beiktatni. Ez – ha nem is feltétlenül szigorú betartásra – de egy támpontként tökéletes vezérfonal,  ugyanis ha már kint csavargunk a hangulatos utcákon, nagyon könnyű elcsábulni egy-egy nem betervezett helyszín felé. Összegyűjtöttük azokat a a látnivalókat, amiket Milánóban sétálgatva egyenesen tilos kihagyni!

– Piazza del Duomo (Dóm tér) – Santa Maria delle Grazie-templom

Azontúl, hogy az UNESCO világörökség listáján több mint 30 éve szerepel,  a templomban található az egyik világhíres alkotás Az utolsó vacsora című, melyet Leonardo da Vinci festett. A Dóm téren és környékén további templomok, paloták és szintén világhírű szobrok tekinthetőek meg.

– Via montenapoleone

A Dóm tértől csupán  néhány  méterre már kezdődik is a Via Montenapoleone, a divatvilág egyik legismertebb főutcája, ahol a luxus fashion exkluzív üzletei sorakoznak hosszan egymás mellett. De a milliókat érő designer táskák mellett fel-felbukkan a Ferrari kiállító szalon is, valamint szemet gyönyörködtető ékszerüzletek.

– Vittorio Emanule II galéria

A Dóm térről nyílik a hatalmas a Vittorio Emanuele II galéria. Ez köti össze a város főterét, a Piazza del Duomót a Piazza della Scalával, ahol a világhírű operaház, a Teatro alla Scala található. Itt az olasz luxus nagyjai közül a Gucci és a Prada egészen biztosan megtalálható!

– Navigli

Rizotto, gelato, pizza, pasta:  ezt mind megtalálhatod itt! Csatornákkal körbeölelt hangulatos, pezsgő kerület, ahol bárok, éttermek, cukrászdák várják az olasz gasztronómia kedvelőit.

Izgalmasan hangzik igaz? Főleg, hogy az imént felsorolt kirándulás-ötletek töredékei Milánó mesebeli városában található csodálatos helyeknek.

Navigli pezsgő hangulatú utcái

Extra Tipp:

Ha a divatkedvelők táborát erősíted, a luxuscikkek azonban csak muzeális jelleggel megengedhetőek számodra, érdemes ellátogatnod a rendszeresen (több kerületben) szervezett bolhapiacokra, ahol sokszor kifogástalan állapotban keveredhetnek a kezedbe az olasz divatházak tervezései potom összegekért.

Kedvenc szállodám: Albergo del Sole al Biscione, Róma

Ha kedvenc szállodáról beszélünk, nagyon nehéz a választás. Bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy nekem több kedvenc szállodám is van, így roppant nehéz feladat csupán egyetlenegyet a többi elé vagy fölé helyezni. Kedvenc szállodám – a szívemhez talán legközelebb álló szálloda – az örök városban található, Róma óvárosában. A parányi kétcsillagos szálloda az Albergo del Sole al Biscione** névre hallgat és mind a mai napig családi kézben van. A Via del Biscione 76-os száma alatt található házacska (mely öt emelettel büszkélkedhet, s az utcafronton ebből három látszik csupán), varázsát többek közt az adja, hogy gyakorlatilag Róma kellős közepén található! A Campo de’Fiori csupán harminc méterre van a szálloda bejáratától, a Piazza Navona alig kétszáz méter, és szinte a római műemlékek kétharmada negyed óra alatt elérhető – gyalog! Volt szerencsém többször is megszállni itt és egyszer sem bántam meg. Szobánk minden alkalommal (eddig) a híres templomra a Sant’Andrea della Valle-ra nézett. Különleges ajándék úgy ébredni, hogy mikor kinyitom a szemem és szélesre tárom kedves szobánk ablakát a „TOSCA-templom” kupolája (itt játszódik Verdi méltán híres operájának első felvonása) nézzen velem farkasszemet. Szobánk kicsi, de praktikus és kényelmes volt: TV-től klíma-berendezésig minden a rendelkezésünkre állt. Szobánkhoz jókora kulcsot kaptunk s nem pedig kulcskártyát, mint oly sok helyen a világban. A restaurált, szépen helyreállított öreg bútorok közt pedig az ember úgy érezte, hogy itt szinte megállt az idő… Szállodánkban az egyetlen fejlesztés a parányi lift volt, amelyet az olasz mérnökök, úgy és oda terveztek be, majd építettek meg, ahova és ahol hely volt. Ezért a lift egy teljességgel amorf és torz – felülnézetből trapéz – alakot formált, arról nem is beszélve, hogy két embernél több egyszerre nem fért el benne. Hotelünknek volt/van garázsa is, úgyhogy aki autóval érkezik, annak sem kell attól tartania, hogy a választott szállodájától csak messze tudja leparkolni automobilját, vagy urambocsá, egyáltalában nem is lesz parkolóhelye. A szálloda-garázs bejárata mellett van közvetlen a szálloda bejárata is, ahonnan az üvegajtón való átjutás után egy lépcsősor indul fölfelé, mely közvetlenül az első emeleti recepcióhoz vezet. Az Albergo del Sole nagy előnye, hogy soha/sehova nem kellett busz- vagy villamosjegyet váltanunk, hiszen minden műemlék, antik szépség, múzeum, vagy emlékmű gyalog könnyűszerrel elérhető volt. Az esti sétákon sem kellett sokat gondolkodnunk, hiszen kilépve a szálloda ajtaján balra fordultunk és tíz-tizenöt lépés után máris az esti római forgatagban találtuk magunkat, így mi is a híres esti korzózás, a passeggiata élvezőivé és tagjaivá válhattunk. Este visszatérve egy fiatalember köszöntött minket a recepción… kiderült egymást váltották a családtagok, és hol az idős bácsi, hol a felesége, hol a veje, hol pedig a fia teljesített szolgálatot, és hajolt a hatalmas A3-as méretű szállodai bejelentő könyv fölé. Egy-két nap után megtanultuk, hogy egy igazi olasz, déli tizenkettő után már nem iszik capuccino-t és azt is, hogy este kilenc óra előtt valamirevaló talján nem ül le vacsorázni. Ezen intelmeket megjegyezve és maximálisan figyelembe véve ezután már mi is csak este kilenc után/körül ültünk be pizzázni az éppen kiválasztott étterembe. Egyébként valóban így volt, hogy azok a pizzériák, trattoriák melyek asztalai és székei este nyolckor kongtak az ürességtől, oda este kilenc-negyed tíz körül már nem lehetett asztalt kapni, egész egyszerűen nem volt szabad hely!Mikor második alkalommal jártunk ott, a recepción az idős bácsi (a tulajdonos) – bár előző látogatásunk óta eltelt egy esztendő – már megismert! Kedvesen üdvözölt és egy pazar tetőtéri szobával kedveskedett nekünk, melynek köszönhetően reggelinket a virágokkal borított tetőteraszon fogyaszthattuk, nap-nap után. Sokszor jártam az örök városban, laktam az apácáknál, szállodákban itt-ott, és a Via Giulia-n is a Római Magyar Akadémián a híres Falconieri Palotában, de azt fajta családias hangulatot/kedvességet és odafigyelést, mint ami az Albergo del Sole al Biscione szállodában fogadott bennünket, nem kaptuk meg sehol sem. Olyan római szállodát találni, amely az olasz fővárosban található; közel van minden fontos dologhoz a Vatikántól, az Angyalváron át a Pantheonig; jó ár/érték aránnyal rendelkezik és ezen felül még családias légkör is uralkodik ódon falai között, nos, ilyen szállodát nagyon nehéz lenne még egyet találni. Ezért döntöttem úgy, hogy ezt a szállodát választom: Kedvenc szállodámnak.. Bende Krisztián

Kedvenc szállodám: Hotel Bellavista, Toszkána

Otthon.. Az otthon melege, ahova jó visszatérni, ahol egyszerűen csak örülnek, hogy itt vagy és szívesen látnak. Ha Toszkánára és San Barontora gondolok, rögtön eszembe jut a Hotel Bellavista és Giuseppe.. Giuseppe, aki alacsony, tipikus olasz megjelenésű és a maga módján sármos pasas, aki mindig rohan valahova, de sietős lépteit mosoly kíséri. Mikor négyfős csapatunkkal, néhány évvel ezelőtt beléptünk a szálloda ajtaján, a recepció üresen fogadott bennünket. „Nem jó jel!”- gondoltuk. Csupán egy régi portáscsengő várta, hogy jelezzük megérkezésünket. Így is tettünk, s mosolyogva megjelent házigazdánk, Giuseppe. Egy kedves „buona sera” üdvözléssel kezdetét is vette a dialógus: érdeklődött, honnan jöttünk, hol tanultunk meg olaszul, s az akkor hat hónapos kisfiam, hogy bírta az autóutat. A szokásos papírok kitöltését követően Giuseppe, a ma már elterjedt és megszokott mágneskártyák helyett két igazi nagy kulcsot akasztott le a falról és elindult velünk, hogy megmutassa a szobáinkat. Az általa kevésbé zajosnak ítélt szobába már be is készítették a kisfiamnak szánt rácsos ágyat-térítésmentesen. Még mielőtt bármit is reagálhattunk volna, felajánlotta, nézzük meg a mellette lévő szobát, amely a forgalmas utcára néz, de a panoráma páratlan, s döntsünk kedvünk szerint! Félve kérdeztük, kell-e felárat fizetnünk a panorámás szobáért, mire ő olaszos lazasággal közölte: „Ugyan már! A szoba az szoba és kész!”. Ilyet nem tapasztaltunk még azelőtt sehol! Így mi természetesen a toszkán táj látványa mellett döntöttünk, s ezzel vállaltuk a zajos forgalmat, mely maximum napi két-három – az ablakunk alatt elhaladó – helyi érdekű autóbuszt jelentett. Toszkána egy mese volt a számunka, egy álom, mely beteljesült, s most végre elérhetővé vált a földi paradicsom: Firenze, Lucca, Pisa, Vinci. Minden nap igyekeztünk korán kelni – erről kisfiam is gondoskodott -, de nem tudtunk olyan frissek, gyorsak lenni, hogy Giuseppét ne valamilyen fontos munkafolyamat kellős közepében találjuk! Minden nap finom reggeli várt bennünket, s Giuseppe már a második napon tudta, hogy férjem és én cappuccinot kérünk, míg apósom egy erős feketét fogyaszt. A speciális toszkán omlett után már magától hozta a „fekete ébresztőt” kinek-kinek ízlése szerint, kérni sem kellett! Ez a fajta figyelem és kedvesség nemcsak nekünk járt ki, hanem a többi szállóvendégnek is, pedig rajtunk kívül voltak még jó néhányan! Giuseppe egy személyben volt recepciós, hordár, felszolgáló, kisegítő – és igen: tulajdonos is! Nálunk csillagos ötössel átment a képzeletbeli vizsgán, de látszott rajta, élvezi is, amit csinál. Ez az a vendéglátás, amit itthon tanítani kellene!„Az asztal körül nem öregszik senki”, tartja egy olasz mondás, így mi minden reggel szép, kényelmesen fogyasztottuk el, amit Giuseppe elénk tett! Sajnos a parkolás sokszor gondot okoz, ha autóval érkezik az ember valahova, itt azonban ez nem fordult elő. Giuseppe minden este segített, hova állhatunk az autóval, ha épp a szálloda közvetlen közelében nem találtunk parkolóhelyet. A második délután kiderült, hogy a „piccolonak” hitt szálloda nem is olyan kicsi. Felfedeztük az udvari kijáratot, ahonnan egy lépcsősor egy kis domboldalra vezetett fel bennünket, mely szintén a szálloda területe. Erről a kis teraszról, udvarról igazi „toszkán kép” fogadott bennünket: dimbes-dombos táj, olajfaligetek, kőházak és szőlő! S a kényelem is adott volt, kezdődhet a „dolce far niente”, az édes semmittevés: napozóágyak, székek, asztalok kínálták a lehetőséget a délutáni piknikhez, s a meleg nyári napokra egy medence várta a látogatókat. Giuseppe segítsége egy fiatalasszony volt, aki résztulajdonosként szintén minden munkafolyamatból kivette a részét. A szobaasszonyok is végtelenül barátságosak és kedvesek voltak. S kiknek ajánlanám ezt a kedves, 28 szobás szállodát? Azoknak, akik vágynak felfedezni Toszkána igazi arcát, természeti kincseit, a vidéki emberek közvetlenségét, ugyanakkor szeretnék elkerülni (főként szezonban) a turistacsoportok sokaságát nap-nap után. (Hozzáteszem, Mediciek hagyatékát, Firenzét nem szabad kihagyni, egy ékszerdoboz.) S hogy mennyire napsütötte Toszkána? Mindenki fedezze fel maga, „két hét a messzi Toszkánában megtisztítja a lelket!” Bendéné Simkó Judit

Legszebb szállodák: Hotel Monastero Santa Rosa, Amalfi-öböl

Új sorozatot indít a Szallodak.hu portál: mostantól a világ legszebb szállodáiba is betekintést adunk. Első kedvencünk a dél-olaszországi, Nápoly alatt, a gyönyörű Amalfi-öbölben található Hotel Monastero Santa Rosa. A szállodát egy XVII. századi kolostorból alakították át, lenyűgöző módon. 20 fényűző, luxus szobát alakítottak ki az épületben, egy spa és wellness részleget, amely hangulatával és panorámájával egyedülálló a világon. A Hotel Monastero Santa Rosa egy aprócska településen; Conca dei Marini és Amalfi között várja azokat, akik életre szóló élménnyé kívánják formálni romantikus nyaralásukat. A lélegzetelállító szálloda összes szobája tengerre néző panorámát kínál, nagy LCD TV-vel és minden luxussal ellátottak. A hotel szobája egy éjszakára augusztusban 150.000 Ft környékén mozog, deluxe lakosztályért pedig fél millió forintot kell fizetni éjszakánként.