Kedvenc szállodám: Hotel Bellavista, Toszkána

Otthon.. Az otthon melege, ahova jó visszatérni, ahol egyszerűen csak örülnek, hogy itt vagy és szívesen látnak. Ha Toszkánára és San Barontora gondolok, rögtön eszembe jut a Hotel Bellavista és Giuseppe.. Giuseppe, aki alacsony, tipikus olasz megjelenésű és a maga módján sármos pasas, aki mindig rohan valahova, de sietős lépteit mosoly kíséri. Mikor négyfős csapatunkkal, néhány évvel ezelőtt beléptünk a szálloda ajtaján, a recepció üresen fogadott bennünket. „Nem jó jel!”- gondoltuk. Csupán egy régi portáscsengő várta, hogy jelezzük megérkezésünket. Így is tettünk, s mosolyogva megjelent házigazdánk, Giuseppe. Egy kedves „buona sera” üdvözléssel kezdetét is vette a dialógus: érdeklődött, honnan jöttünk, hol tanultunk meg olaszul, s az akkor hat hónapos kisfiam, hogy bírta az autóutat. A szokásos papírok kitöltését követően Giuseppe, a ma már elterjedt és megszokott mágneskártyák helyett két igazi nagy kulcsot akasztott le a falról és elindult velünk, hogy megmutassa a szobáinkat. Az általa kevésbé zajosnak ítélt szobába már be is készítették a kisfiamnak szánt rácsos ágyat-térítésmentesen. Még mielőtt bármit is reagálhattunk volna, felajánlotta, nézzük meg a mellette lévő szobát, amely a forgalmas utcára néz, de a panoráma páratlan, s döntsünk kedvünk szerint! Félve kérdeztük, kell-e felárat fizetnünk a panorámás szobáért, mire ő olaszos lazasággal közölte: „Ugyan már! A szoba az szoba és kész!”. Ilyet nem tapasztaltunk még azelőtt sehol! Így mi természetesen a toszkán táj látványa mellett döntöttünk, s ezzel vállaltuk a zajos forgalmat, mely maximum napi két-három – az ablakunk alatt elhaladó – helyi érdekű autóbuszt jelentett. Toszkána egy mese volt a számunka, egy álom, mely beteljesült, s most végre elérhetővé vált a földi paradicsom: Firenze, Lucca, Pisa, Vinci. Minden nap igyekeztünk korán kelni – erről kisfiam is gondoskodott -, de nem tudtunk olyan frissek, gyorsak lenni, hogy Giuseppét ne valamilyen fontos munkafolyamat kellős közepében találjuk! Minden nap finom reggeli várt bennünket, s Giuseppe már a második napon tudta, hogy férjem és én cappuccinot kérünk, míg apósom egy erős feketét fogyaszt. A speciális toszkán omlett után már magától hozta a „fekete ébresztőt” kinek-kinek ízlése szerint, kérni sem kellett! Ez a fajta figyelem és kedvesség nemcsak nekünk járt ki, hanem a többi szállóvendégnek is, pedig rajtunk kívül voltak még jó néhányan! Giuseppe egy személyben volt recepciós, hordár, felszolgáló, kisegítő – és igen: tulajdonos is! Nálunk csillagos ötössel átment a képzeletbeli vizsgán, de látszott rajta, élvezi is, amit csinál. Ez az a vendéglátás, amit itthon tanítani kellene!„Az asztal körül nem öregszik senki”, tartja egy olasz mondás, így mi minden reggel szép, kényelmesen fogyasztottuk el, amit Giuseppe elénk tett! Sajnos a parkolás sokszor gondot okoz, ha autóval érkezik az ember valahova, itt azonban ez nem fordult elő. Giuseppe minden este segített, hova állhatunk az autóval, ha épp a szálloda közvetlen közelében nem találtunk parkolóhelyet. A második délután kiderült, hogy a „piccolonak” hitt szálloda nem is olyan kicsi. Felfedeztük az udvari kijáratot, ahonnan egy lépcsősor egy kis domboldalra vezetett fel bennünket, mely szintén a szálloda területe. Erről a kis teraszról, udvarról igazi „toszkán kép” fogadott bennünket: dimbes-dombos táj, olajfaligetek, kőházak és szőlő! S a kényelem is adott volt, kezdődhet a „dolce far niente”, az édes semmittevés: napozóágyak, székek, asztalok kínálták a lehetőséget a délutáni piknikhez, s a meleg nyári napokra egy medence várta a látogatókat. Giuseppe segítsége egy fiatalasszony volt, aki résztulajdonosként szintén minden munkafolyamatból kivette a részét. A szobaasszonyok is végtelenül barátságosak és kedvesek voltak. S kiknek ajánlanám ezt a kedves, 28 szobás szállodát? Azoknak, akik vágynak felfedezni Toszkána igazi arcát, természeti kincseit, a vidéki emberek közvetlenségét, ugyanakkor szeretnék elkerülni (főként szezonban) a turistacsoportok sokaságát nap-nap után. (Hozzáteszem, Mediciek hagyatékát, Firenzét nem szabad kihagyni, egy ékszerdoboz.) S hogy mennyire napsütötte Toszkána? Mindenki fedezze fel maga, „két hét a messzi Toszkánában megtisztítja a lelket!” Bendéné Simkó Judit

Vélemény, hozzászólás?