Élménybeszámolók kategória bejegyzései

Itt nyaraltam: Hunguest Hotel Erkel, Gyula

Gyula a vízválasztó (avagy az egyszerű síkvidéki „gyerekek” találkozása a luxussal) – Mint két alföldi „gyerek” elhatároztuk, hogy nyaralni megyünk. Miután végigdolgoztuk a kánikulát, mikor…? Háááát ősszel. Igen ám, de merre vegyük az irányt? A hegyekbe. Egyértelmű, hiszen nálunk magaslat akkor keletkezik, amikor a vakond megbotlik az eperfa gyökerében. A választást erősítette, hogy olyan magabiztosak és céltudatosak voltunk, mint Dobó István, így csakis Egerbe mehetünk. Jó-jó, de last minute az utolsó pillanatban nem találtunk olyan szállást, amilyet megálmodtunk. Maradt a „hazai”. Sík, mint a biliárdasztal, de azért legyen vár, víz, meg hát sok-sok kilométer, mert ezt már bevállalta a költségvetési menedzsment szakbizottság. Gyula, jött a felmentő ötlet – meg a gugli véletlen-generátora, ami a Hotel Erkelbe vezetett. Egy fiú meg egy lány mégsem aludhat a folyosó két végére száműzve, de nem gondoltuk volna, hogy már a szobatípus kiválasztása is nehézségekbe ütközik. (Egyágyas, kétágyas, franciaágyas, stb. – a jó ég gondolta volna, hogy ennyi féle van.) – Széthúzzuk az ágyakat? – kérdezte a tanácstalanságom hallatán, már a foglaláskor a telefonvonal túlsó végén egy kedves női hang. – Nem csókolom! – szabadkoztam. – Két ellenkező nemű embernek lesz, akik jóban vannak egymással! Végre megérkeztünk! A kereskedelem területén, és kalapácsütésektől hangos munkahelyen szocializálódva felnevelkedve, honnan a jó Istenből tudtuk volna, hogy mi az első teendő, amikor belépünk egy 4 csillagos wellness szálló szobájába.- Bedugták a kártyájukat a falon levő szerkezetbe? – hangzott a viszontkérdés arra az érdeklődésre, hogy miért nincs áram a szobában. A szó szerinti felvilágosítás után már kevésbé látványosan masíroztunk el a recepció előtt, mint amikor megérkeztünk. De bosszúból jól bevacsoráztunk. (Miután elmagyarázták, hogy mit jelent a szabadszedésű vacsora…) Ennél színesebb már csak a TV lehetett, amin a rádióadást hallgattuk. De végül nagyon jól éreztük magunkat, hiszen felértünk a csúcsra. Naná, a 9. emeleten laktunk! Sárközi Sándor

Itt nyaraltam: Hotel Bellevue, Esztergom

Idén 15 hónapos babánkkal és szüleimmel töltöttünk el pár napot az esztergomi Hotel Bellevue szállodában. Budapestiek vagyunk, és a kisbabával nem akartunk több órát utazni, ezért jó választásnak tűnt Esztergom. Hamar oda is értünk, bár kicsit furcsa volt a kiépítetlen, terepjáróknak szánt útvonal. Később persze láttuk hogy rossz irányból közelítettük meg a helyszínt, túl hamar lekanyarodtunk és a tökéletesen aszfaltozott út ott vigyorgott a másik oldalon. A következő meglepetésünk az volt, hogy tavasszal, hétköznap, nem is túl jó időben, milyen sok autó parkolt a hotel előtt, azt hittük csak mi leszünk néhány nyugdíjassal a szállodában. Ehhez képest fiatal párok, néhány fős társaságok, külföldiek hemzsegtek. Szerencsére hatalmas a szálloda, jól eloszlott a tömeg, nem is vettük észre hogy olyan sokan lennének. A szálloda elhelyezkedése, kinézete és a panoráma gyönyörű volt, a svédasztalos étkezések is minden igényt kielégítettek, és a wellness részlegre sem lehetett panasz. Ráadásul alig voltak benne, így kényelmesen lehetett fürdeni, szaunázni. A padlástérben lévő gyerek foglalkoztató is elég jó volt, bár a játékok egy része már szétesett (némelyikből balesetveszélyesen álltak ki hegyes alkatrészek), néhány apuka szerelgette őket unalmában. Ami kicsit furcsa volt egy ilyen árfekvésű szállodában, hogy a takarító személyzettel (akik egyébként nagyon kedvesek voltak) minden nap bartelezni kellett a tiszta törölközőkért, mintha nem lenne elég, pedig azért nem volt teltház. A fürdőszoba felszereltsége is lehetett volna bővebb (a zuhanyzóban lepakoló polcocska, több fogas stb.) de sajnos eddig minden egyes szállodában ugyanezt tapasztaltuk, ahol jártunk. Mindent egybevetve ez egy olyan hely volt, amit máskor is figyelembe fogunk venni, főként tavaszi-őszi pár napos kikapcsolódás tervezésekor, vagy ha wellness hétvégére fogunk utazni. Balogh Beáta

Itt nyaraltam: Kincsem Wellness Hotel

„A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” Szent ÁgostonSzent Ágoston szavait megfogadva lehetőségeinkhez képest igyekszünk bejárni a világot. Sok szép élményünk kötődik külföldi nyaralásokhoz, de a nyár végi, ősz eleji időszakot általában hazai pihenéssel töltjük. Minden évben igyekszünk néhány napot arra fordítani, hogy a nagyváros zsúfolt, zajos világából kiszakadjunk és egy kicsit a természet nyugalmában megpihenjünk. A kisbéri Kincsem Wellness Hotel neve ismerősen csengett, de sosem jártunk még ott. Kisbért a Bakony kapujaként emlegetik, s mi Vértes felől közelítettük meg. Kincsem, a csodakanca a település szülötte, s a város lakói erre roppant büszkék. A szálloda oldalfalán egy falfestmény is a híres ló fejét ábrázolja. Így mi is tudtuk, jó helyen járunk. A szálloda családi vállalkozásként működik, ez adja a hangulatát is. Kedvességgel és közvetlenséggel találkoztunk, ahogy bejelentkeztünk a recepción. Kisfiam rögtön felfedezte az egyik sarokban felállított játszósarkot: mesekönyvek, játékok sokasága hívogatta őt, míg mi átestünk a szokásos bejelentkezési procedúrán. A szobánkat az egyszerűség jellemezte, ezzel szemben a folyosó végén lévők már megújult belsővel várták ideiglenes lakóikat. Sebaj, rögtön megcéloztuk a wellness részleget. Szerencsére rajtunk kívül csak néhány vendég fejében merült fel ugyanez a gondolat, így zavartalanul élvezhettük a pezsgőfürdőzést és a szaunázást. Kisfiam persze a gyerekmedencében érezte otthon magát, férjem pedig az úszómedencét hódította meg. Az én kedvencem a szauna lett, így naponta többször is időt szakítottam új szenvedélyemnek. Az éttermet elsősorban a magyaros konyha íz-világa jellemezte. Szerencsére kisfiamnak külön figyelmet szenteltek, így nem okozott problémát egy három éves gyerkőccel a reggeli vagy épp a vacsora. Az étteremmel szemben volt a játszósarok, így amíg mi befejeztük a reggelit, kisfiam elfoglalta magát és mi is figyelhettünk rá. Az ottlétünk alatt többször megbizonyosodtunk arról, hogy a személyzet nagyon családcentrikus és van gyakorlatuk abban, milyen nehézségek merülhetnek fel egy kisgyerekkel történő családi pihenés során.  A hotel kertjében egy kis játszóteret állítottak fel, ami sajnos már felújításra szorulna, de ettől függetlenül, biztonságosan használható. A kert végében felfedeztük a külső medencét is, sajnáltuk, hogy az időjárás már nem járt a kedvünkben és nem tudtunk kint fürdőzni. Úgy döntöttünk, nyakunkba vesszük a várost és megnézzük a környéket. Maga a város kevésbé volt magával ragadó, így utunkat az erdőn átvágva egy kis patak mellett sétálva folytattuk. A kisbéri Park-tó partjára értünk, ahol még a horgászéletbe is belecsöppentünk. S lám, mintha összetöpörödtünk volna: a Mini Magyarországnál találtuk magunkat! A Lillafüredi kastély, a Hősök tere, a Jáki templom, a Nyugati pályaudvar mind-mind ismerősként köszöntöttek bennünket. Aprólékosan kidolgozott remekművek álltak velünk szemben, s kedvet kaptunk, hogy valamikor a közeljövőben felkeressük a villányi pincesort és a fertődi kastélyt is! Érdemes ellátogatni a Királyi lovarda és a Batthyány kastély épületéhez is. Számunkra csalódást okozott, hogy maga a kastély nem látogatható, de mindenképp hangulatot ad, ahogy az ember a kastélyparkban sétálgat vadgesztenye- és platánfák között és felidézi, vajon milyen lehetett itt az élet az 1800-as években? Akkoriban még angol telivérek lakták a Királyi lovardát és a későbbiekben nemcsak Kincsem, hanem Imperiál neve is híressé tette a várost.  Sajnos a ménest az 1960-as években felszámolták, és a település elvesztette igazi kapcsolatát a lótenyésztéssel. Ettől függetlenül ma is van lehetőség lovas kocsikázásra, lovardalátogatásra és ló simogatásra is. A lovardához közel eső tiszti kaszinó épülete is figyelemfelkeltő, ma a polgármesteri hivatal működik benne. A szállodai csomagunkhoz tartozott volna egy cseszneki várbelépő is, de ezt sajnos elfelejtették odaadni… mi pedig nem reklamáltunk, mert egy kissé távolinak bizonyult oda ellátogatni. Téli vendégcsalogatóként a hotel, eplényi programokat ajánl… ki tudja, talán egyszer kipróbáljuk! Simkó Judit

Itt nyaraltam: Corvus Aqua Hotel, Gyopárosfürdő

Csodálatos négy nagy Gyopároson: Tavaly adventi időszakban láttam meg a gyopárosi Corvus Aqua szálloda egy kihagyhatatlan ajánlatát, így úgy döntöttünk, hogy kisfiúnk harmadik születésnapját ünnepeljük meg ott. A szállodát Facebook oldalukról ismertem, a foglalást követő hónapokban folyamatosan szebbnél-szebb képeket láthattunk erről a helyről, így izgatottan vártam a a négynapos pihenést. Június végén, egy vasárnapi napon érkeztünk meg magunk után hagyva több, mint 280 km-t. A település jól és gyorsan megközelíthető. Fejér-megyei lévén azon a vidéken sajnos még nem jártam, eddig csak Szegedre jutottunk el több alkalommal is. A Corvus Aqua szálloda a gyopárosi tó partján fekszik, idilli környezetben. Harmadik emeleti szobát kaptunk, gyönyörű onnan is a kilátás a tóra. A gyógy-és élményfürdő a szállodából egy zárt folyosón át közelíthető meg. Kisgyerekesként remek választás a fürdő: van benti és kinti gyerekmedence csúszdával, illetve van egy nagyon jól felszerelt játszóház is. Nyaralásunk mind a négy napján voltunk a fürdőben, kisfiúnkat alig tudtuk kihozni a medencékből, annyira élvezte a pancsolást. Sajnos az időjárással nem volt szerencsénk: csak kettő nap volt szép, nyári idő, az utolsó 2 napon sajnos márciusi időjárásban volt részünk: 12 fok, jégeső, szélvihar.. 🙁 A szállodában félpanziós ellátást kértünk, amivel maximálisan meg voltunk elégedve: mint a három este isteni finom ételeket kínáltak a vacsoránál, figyelve arra, hogy véletlenül sem hasonlítson a kínálat az előző estihez. A személyzet valamennyi tagja végtelenül kedves és segítőkész volt, nem hiába nyerték el a legbarátságosabb szálloda címét. A hotelből több tucat helyre lehet kirándulni menni, mi a Szarvasi Arborétum területén található Mini Magyarországot kerestük fel, amit mindenkinek ajánlok, hogy keressen fel. Csodás négy napot töltöttünk Gyopároson, kisfiúnk azóta is szinte minden nap emlegeti  ezt a nyaralást. Mindenkinek bátran ajánlom ezt a szállodát, aki pár napot nyugodt, csendes helyen szeretne eltölteni. Biztos vagyok benne, hogy még visszamegyünk a Corvus Aqua szállodába. Üdvözlettel: Molnár Hedvig

Itt nyaraltam: Hunguest Hotel Palota, Lillafüred

Tehet-e annál többet értünk, mint hogy biztosít számunkra néhány napot, melyet aktív pihenéssel, kényeztetéssel, feltöltődéssel tölthetünk egy kristálytiszta levegőjű, gyönyörű erdei környezetben? A pihenni vágyók mindent  megtalálhatnak ami szem-szájnak ingere. De gyakran előfordul az is, hogy nem vágyunk semmi másra, csak békességre és kényeztetésre. Nos az út irányon ebben az az esetben sem kell módosítani, csupán a célt kell kicsit pontosítani, ami nem  lehet más mint a Bükk-hegység Keleti részén Három hegy által körülvett festői völgyben terül el. Csodálatos természeti környezetben lévő Lillafüreden a Hotel Palota. Bár számos pihenni vágyó keresi fel, mégis sikerült megőrizni a csendet és a nyugalmat. Minden idelátogatónak segít abban, hogy megtalálja a testi-lelki harmóniát. Mint a mesében! Smaragdzöld fű, vakítóan kék ég, és a Szinva patak, a Palota előtt elterülő Hámori tó. Hangulatos kis környezet. Az igazi pihenést a hegyek ölelésében megbúvó Palota Hotelt rejti. Amely kívül -belül a tisztaság és a felfrissülés érzetét árasztják. A Palotában a legmagasabb szintű a kiszolgálás, udvarias a személyzet. Az étterem fantasztikus. Az élő zene elkápráztató volt. Különleges a reggeli alatti reneszánsz és barokk fuvola- gitár muzsika. A Mátyás étterem üvegablakai és a lant játék pedig varázslatos környezet volt a gasztronómiai élvezetnek. Az egész szálloda elegáns, otthonos kényelmes, impozáns. Mindez mit sem érne a felkészült igen magasan képzett személyzet nélkül. A Wellness részben masszázsok, testkezelések szintén csak a testünk kényeztetését, szolgálják. Minden igényt kielégítő szobákig. Itt tényleg minden a vendég kényelmét és pihenését szolgálja. A környék mely elkápráztatja az embert a nyugalmával. Az itt élő emberek kedvessége és szeretete, amivel az itt élők az idelátogatókat fogadják. És mikor haza felé vesszük az irányt akaratlanul is magunkkal viszünk belőle egy darabot a szívünkbe. Velem biztosan találkoznak még ezen a csodálatos helyen. Üdvözlettel: Bukta Mihályné Marcsi

Itt nyaraltam: Silvanus Hotel, Visegrád

Az idén nyáron július derekán a Hotel Silvánusban ünnepeltük férjemmel házassági évfordulónkat. Emlékezetesre sikeredett. Ugyanis már jártunk jó néhány szállodában, de még egynek sem aludtam a puha ágy helyett kint a teraszon. Inkább elmesélem: ne ijedjen meg senki, jövőre ha lehet szívesen visszamegyünk ugyan erre a helyre… Ahogy megérkeztünk, szobánkat pillanatok alatt elfoglalhattuk. Gyönyörű kilátás, kicsi de kellemes szoba a Dunakanyarra nézve. A legjobb hely ünnepelni… romantikus meg minden… A konyha remek, választékos, minden igényt kielégitő. A teraszról a kilátás pazar. A személyzet mindent elkövet, hogy a vendég jól érezze magát. Közel 40 fokban, egy kicsit meleg volt lent-fent, mindenhol. A wellnessben a lányok szinte vizes poló versenyre is benevezhettek volna… a melegpad hőmérsékletét átvihetnénk télire. Szóval, alul-felül folytunk… És még ezután jött az éjszaka: próbáltunk aludni,/a férjemnek sikerült/de Én? Megágyaztam az erkélyen elhelyezett műanyag napozóágyra és próbáltam elkapni egy-két szél-lebbenést, nem nagy sikerrel. Túléltem az elsőt. Reggel szauna 7.kor. Szupi minden du. hideg medence szuper kilátással, este viz, szines, kivilágitott medence, gyönyörű panoráma… és újra jött az éjszaka… Ágyazás, müanyagágy stb. de már nem egyedül: egész éjszaka nyikorogtak a nyugágyak. Újitó voltam.. büszke magamra, a csillagos ég alatt aludtam, egy négycsillagos szálloda erkélyén, és még más is megkívánta… Ez volt a mi kis sztorink. A vendégkönyvbe szerintem senki sem irhatott semmi rosszat a szállodáról, legfeljebb jövőre légkondis szobát választunk, de Dunára nézőset!! Beküldte: Karácson Balázsné

Itt nyaraltam: Erkel Hotel, Gyula

Három éve minden nyáron eltöltünk pár napot Gyulán az Erkel Hotelben. Mindig nagyon jól érezzük magunkat. Pár éve mikor a nyaralást terveztük olyan helyet kerestünk, ahol nem vagyunk kiszolgáltatva az időjárás szeszélyének. Így találtunk rá a gyulai hotelre. A gyógyvíz jótékony hatásáról már többektől  hallottunk, ezért úgy gondoltuk mi is kipróbáljuk. Nem csalódtunk, a várfürdő nagyon, kellemes és a víz jótékony hatását már pár nap után is éreztük. Szeretjük a hotel saját medencéjét is az „üvegkalitkát”. Nagyon hangulatos, főleg mikor esik az eső és mi a vízből nézzük, amint az esőcseppek nagy sebességgel és hangos koppanással megérkeznek az üvegtetőre. A személyzet kedves, figyelmes. Első évben megemlítettük (valószínűleg mások is), hogy egy billiárdasztalnak nagyon örülnénk. Következő évben nagy örömmel pillantottuk meg a játékot. A hotel étterme bőséges, ízletes választékkel várja a vendégeket. Még a nagyon válogatós lányunk is mindig talál kedvére valót az ételek között. Vacsora utáni állandó programunk, séta a várhoz. Szívesen nézzük a színészeket, amint az esti előadásra próbálnak. Gyulára pihenni, kikapcsolódni megyünk és ez eddig még mindig így is történt. A hotelben, várfürdőben és a hotelen kívül is számos lehetőség van a szabadidő hasznos és kellemes eltöltésére. Először kisvonattal néztük meg a várost. Most már ismerősként térünk be az antikváriumba, fagylaltozóba… Szívesen üldögélünk a szökőkútnál figyelve  a sürgő-forgó embereket. Nyaraláskor az a jó, ha nem történik semmi váratlan. Alvás, evés, fürdés, séta, ha minden jó, ez jellemzi a nyaralást. A Hunguest Hotel Erkelben mindezt megtaláljuk. Ismerőseinknek, barátainknak nyugodt szívvel ajánljuk pihenésre a várost és a hotelt. Üdv: Lernerné Novák Anna

Itt nyaraltam: Alanya, Törökország

Olcsón jót! Ez a legjobb szlogen arra, hogy az idei nyaralásomat bemutassam, ami felejthetetlen, pazar és luxus volt megfizethető áron. Törökországban már májustól kellemesen meleg az időjárás, sok a napsütés és már a tenger is 20-22 fok körüli. Mi június 19-től 26-ig tartózkodtunk e szép helyen. Mivel ez az időszak még előszezonnak számít, és az utazásunkat is az utazási kiállítás alatt fizettük be, így nagyon kedvező áron nyaralhattunk. A fent nevezett szálloda nem ismert a magyar utasok körében, inkább a német utazási irodák preferálják. Talán mi magyarok félünk tőle, mert városközpontú és kis területen fekszik és csak 4*. Aki az aktív nyaralás híve, annak pedig ez a szálloda a legjobb választás Alanyában. Ennél több nem is kell, hisz nem tudja az ember kihasználni, ha ennél több lehetőség is van. A tengerpartot egy út választja el a szállodától kb.30 lépés (Kleopatra strand), bevásárló utcák szintén 500m belül. A szálloda tiszta, felújított, a személyzet kedves, udvarias. Minden szoba ablaka vagy a várra vagy a tengerre néz. Az ital és az ételválasztás all.inc. (1hét alatt +5kg híztam). Fakultatív kirándulásra mi a Managvat vízeséshez mentünk el. Busz jött értünk a szállodához, a hajó indulása előtt mecsetlátogatáson voltunk majd a managvati piacra mentünk át.  A piac hatalmas, rengeteg árus, jó alkudozási lehetőség. Az árus, ha látja a komoly vásárlási szándékunkat, akkor belemegy az alkudozási játékunkba. Managvat folyón hajókáztunk teljesen a folyó torkolatig, ahol megálltunk egy kis fürdőzésre. A folyó nagyon hideg kb.15fok, de mi megmártóztunk és utána sietve átszaladtunk a tengerbe. Egyik nap meglátogattuk az alanyai várat. Kisétáltunk a buszmegállóba, ahol a taxi droszt is van.  Kedves taxi-s barátunk felajánlotta, hogy felvisz a várhoz és vissza is hoz. Megalkudtunk az árba, így vele mentünk. Vár megtekintése kb. 1,5óra volt, egyik fele fizetős, a másik része díjmentesen körbejárható. Fantasztikus képek készíthetők a várból, gyönyörű kilátás nyílik a városra és a Kleopatra strandra. Taxis barátunk addig pihent az árnyékba, nagyon barátságos, kedves, az autója tele volt látványossági prospektusokkal. így mielőtt visszavitt volna a szállodába, még megalkudtunk egy kis kirándulásba. Prospektusa alapján kiválasztottuk a Dim folyót és barlangot. A barlang 357m hosszú és nagyon hűvös, néhol meredek lépcsők. A végén egy kis tóhoz érünk, ahol egy bácsika fuvolázik. Tovább haladva a Dim folyó mentén rengeteg úszó étterem van, nagyon látványosak, kissé drága a fogyasztás, de kárpótolt a látvány. Kirándulásokat szívesen bonyolítanak a taxisok, minden látványosságot megmutat, idegen vezetőként foglalkozik az utasával. Mi is 4en utaztunk így kifizetődő volt a vele megtett kirándulás. Mivel a szállásunk város közeli volt, így mi minden este vacsora után kisétáltunk. Jó hangulat van az egész utcasoron, közbiztonságra is vigyáznak, éjjel-nappal látható a rend őrei.  Már a második nap megismernek és köszöntenek az árusok, szívesen hívogatnak be az üzletükbe. Bazár soron az EUR a USD és TL pénznem az elfogadott. Nekünk időbe sajnos nem sikerült mindent látványosságot megnézni, így jövőre is szeretnénk Törökországba visszamenni, és persze ugyanebbe a szállodába. Üdvözlettel: Szanyi Arnold

Itt nyaraltam: Hotel Carbona, Hévíz

Tisztelt Szállodák.hu! Idén a családommal Hévízen, a Hotel Carbonában töltöttünk el egy három napos pihenést. A szállodáról már a hallban kiderült, hogy igényes, családias hangulatú, és ahogy megérkeztünk a szobához, ez be is bizonyosodott.  Stílusosan berendezett szobát kaptunk, ahol kényelmesen elfértünk  két gyermekünkkel, és a nem kevés holminkkal. Miután berendezkedtünk, felfedeztük a szállodát. Felkerestük a wellness-részleget, az éttermet, és a bárt. Meglepően tapapsztaltuk, hogy utóbbiból több is van. Elmondhatom, hogy a 3 nap alatt mindig máshol ittunk kávét, és üdítőt. Még egy papagájjal is megismerkedtünk, aki a szálloda csarnokában lakott.  A gyerekek kedvence lett a madár, minden nap többször meglátogattuk. Eljött a vacsora ideje. A kínálat bőséges volt, és nagyon finom volt minden. Utána még egy esti séta a városban, aztán lepinentünk. A másnap természetesen a fürdésé volt. A gyerekek már alig várták, hogy reggeli után mehessünk fürdeni a medencébe. A víz kellemesen meleg volt, (ez fontos szempont a 3 éves gyermekünk miatt is) a medence pedig óriási. Ez azért tetszett, mert így a pancsolással nem zavartunk senkit. A csobogó csúzda volt az abszolút kedvenc. Fürdés után egy  kellemes “leves-ebéd” várt minket, majd a délutáni szieszta után az újabb fürdésé volt a főszerep. Mi felnőttek beiktattunk délutánra egy  masszázst is, ami kellemesen ellazított vacsora előtt.  A nagyobbik fiunk, aki nyolc éves, kedvet kapott hozzá, és őt is megmasszírozták. Annyira tetszett neki, hogy nem is akart lemászni a masszírozó-asztalról. A másnap délelőtt megint a pancsolásról szólt, a gyerekek legnagyobb örömére. Szárítkozás, és egy finom ebéd után pedig fájó szívvel összepakolva Vác felé vettük az irányt. Összességében jól éreztük magunkat, olyannyira, hogy megfogadtuk, ide még visszatérünk. Azóta (és előtte is) több wellness szállodában jártunk, de ez a szálloda lett a szívünk csücske, csupa jó élménnyel tértünk haza. Ez a kellemes környezetnek, a finom ételeknek, és a maximális kiszolgálásnak volt köszönhető. Köszönjük Hévíz! Tisztelettel: Nemes Andrea

Itt nyaraltam: Hotel Silvanus, Visegrád

Férjem halála óta a barátaimmal, akik már lassan őskővületek Visegrádon a Hotel Silvánusban én is sokat voltam. Minden egyes alkalommal elvittem az unokám, de van egy társam is akivel eltöltöttünk már ott szép napokat. Ezt azért írom így mert sajnos neki is meghalt a felesége és ki tudott kapcsolódni. Teljesen le volt nyűgözve a szállodától. Gyönyörű kilátásunk volt a Dunára. Az egész Silvanus szálloda gyönyörűen van berendezve. Izléses minden helység. Nagy a tisztaság, szobák nagyon szépek. Már ismernek annyira, hogy szinte állandóan ugyanazt a 436-os szobát kapjuk. Az ételek nagyon finomak. Az étteremben is tökéletes a kiszolgálás. Számomra nagyon sokat jelent, hogy az egész szállodában dolgozó emberek kedvesek, figyelmesek, odaadóak, megpróbálnak minden tekintetben az ember kedvében járni. Mindenre odafigyelnek, egy-egy kedves szavuk mindig van. Még sok szépet tudnék írni, de azt hiszem ez is elég meggyőző volt. A másik kedvenc szállodám Egerben a Hotel Flóra. Ott mi a férjemmel már törzsvendégek voltunk vagy 15 évig amíg meg nem halt. Arra a szállodára is és a személyzetre is csak a jót lehetett elmondani. Bár minket már ott is szinte ha megláttak is felismertek, nevet sem kellett mondanunk. Oda is elvittem a mostani társam aki mint írtam szintén elvesztette a társát és neki is nagyon tetszett minden. Tisztelettel: Heinczinger Vilmosné