Élménybeszámolók kategória bejegyzései

Hotel Fagus: Sopron ősszel

Idén novemberben párommal Sopronba, a Hotel Fagus-ba látogattunk el 4 gyönyörű napra. Vonattal érkeztünk a városba. Kicsit féltünk, hogy fogunk eljutni a vasútállomástól a Hotelig a csomagjainkkal felvértezve, hiszen előzetes tájékozódásunk alapján úgy tűnt, nagy a távolság. Viszont a város felkészülten várja az ily módon érkező turistákat is, ezért könnyen, gyorsan és egyszerűen jutottunk el az úti célig helyi tömegközlekedéssel. Megérkezésünkkor a becsekkolás könnyen és gördülékenyen zajlott, eddig ebben a szállodában oldották meg a leggyorsabban azok közül, ahol megfordultunk. A procedúra nem tartott tovább 2 percnél. Ezután elfoglaltuk a szobánkat, ami minden igényt kielégített. Tágas és szépen, ízléses bútorokkal berendezett szobát kaptunk. Erkélyünk a hotel mögötti erdőre és félig a botanikus kertre nézett. A látványt megnyugtató volt szemnek és léleknek egyaránt! Reggelente madárcsicsergésre ébredtünk, kell ennél jobb a pihenéshez?
Bár az időjárás nem kedvezett a kirándulások szerelmeseinek, a szálloda annál inkább nyújtott változatos belső kikapcsolódási lehetőségeket azoknak, akiknek nem volt kedvük a zord, hideg időjárásban kimenni a szabadba. Mi is inkább a wellnesst, a bárt és a kávéházat választottuk kikapcsolódásunk helyszínének. Wellness részlegben mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő medencét akár úszni szeretne, akár a jacuzziban eltölteni az idejét. Külön plusz pont a részünkről, hogy kettő jacuzzi is van a szállodában, így mindenki kényelmesen elfért. Fürdés után a sóbarlangba illetve a szaunák egyikébe vettük az irányt, naponta többször is! Végezetül megittunk a wellness bár részében egy finom és egészséges gyümölcsturmixot és jöhetett a relaxálás. Ami nagyon elnyerte a tetszésünket, az az, hogy nem csak hogy este 21óráig van nyitva a wellness szolgáltató részlegük azok számára, akik késő délután érkeznek vissza a szállodába akár Ausztriai kirándulásuk után, hanem vacsorázni is 22 óráig van lehetőség a Borago éttermükben.
A vacsorákat minden este nagy izgalommal vártuk. Bátran állíthatom, hogy itt mindenki talált magának finomat a svédasztalról. Többféle leves és hideg előétel, minimum 5 féle főétel, és számtalan desszert és saláta közül nehéz volt a választás, legszívesebben mindent megkóstoltunk volna! Az ételek ízletesek és gusztusosak voltak, a pincérek pedig különösen kedvesek és gyorsak! Kiváló kiszolgálásban lehetett részünk, amit ezúton is szeretnénk megköszönni a szálloda minden dolgozójának! Kiemelném különös tekintettel a mixert a bárból, aki nem csak hogy isteni koktélokat és forró csokoládét készített nekünk, de jót is beszélgettünk vele!
Még egyszer nagyon szépen köszönünk mindent és a jövőben visszalátogatunk!
Schveibert Ádám és barátnője

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Simontornya: ajánlom mindenkinek

A párommal 3 nap/2 éjszakát töltöttünk el Simontornyán a Fried Kastélyszállodában. A szálloda méltán nyert már el több elismerést is. Nagyon hangulatos, családias. Nemrég adták át a wellness részleget, ahol kipróbálhattuk a medencét és a szaunákat is. Masszázson is részt vettünk. A szobák nagyon szépen munkált fabútorokkal vannak berendezve. A település gyöngyszeme a szálloda, nagyon szép kis kert tartozik hozzá. Rövid kikapcsolódásra teljesen ideális, körbe néztük a környék látnivalóit is. A szálloda rendelkezik egy nagy gyümölcsössel, és szőlő kerttel is, és saját készítésű borokat és pálinkát ajánlanak bor és pálinkakóstoló keretében. Különlegességeik a meggylikőr, diólikőr. Ajánlom mindenkinek, aki még nem járt itt.

Beküldő: Bárkányi Anikó

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Szilvásváradi pihenés

Párommal az őszi pihenésünk helyszínéül a szilvásváradi Szalajkaliget Hotelt választottuk. Hegyvidékre, őszi erdőre vágytunk a helyszín kiválasztása során ez volt a fő szempont, jobb helyet nem is találhattunk volna. Maximálisan meg voltunk elégedve a szolgáltatásokkal, a személyzet segítőkészségével, udvariasságával. A félpanziós ellátás svédasztalos, nagyon bőséges. A wellness részleg nem volt túl nagy, a medence olykor szűkösnek bizonyult, de ez nem zavart minket. Nagyon sok programlehetőség van a környéken, érdemes több napot eltölteni itt. A Szalajka völgyben jót kirándultunk, a kisvonatos utat főleg gyerekeseknek mindenképp ajánlom!

Beküldő: Kerekes Renáta

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Kék Duna Wellness Hotel, Ráckeve

Három csodás napot töltöttünk a Kék Duna Wellness Hotelben. Az akkor másfél éves kisfiúnkat is vittük, aki szintén nagyon élvezte. Már érkezésünkkor nagyon kedvesek és figyelmesek voltak. Egy nagy alapterületű szobát kaptunk, hogy kényelmesen elférjen benne a kiságy, amit már be is készítettek. Szerencsére jó időnk volt, így a külső medencéket és napozó ágyakat is kitudtuk használni. Szívesen pancsoltunk a belső meleg vizes medencébe is. A kert is nagyon gyerekbarát, tele van kerti játékokkal, de benn is van egy játszó szoba a hűvösebb napokra. Sokat sétáltunk a környéken, Duna parton. Átmentünk a ráckevei Árpád hídon, és megnéztük a közelben lévő Savoyai kastélyt is.

Beküldő: Tanosné Anita

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Hévíz gyerekekkel

A család pár napot a hévízi Health Spa Resort Aqua-ban töltött a nyáron. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt élmény volt. A Tiszta Dili csapata felejthetetlenné varázsolta a pihenést. Minden napra jutott egy kis mókázás, amiből persze a gyerekek mellett mi sem maradhattunk ki. A másik nagyon szuper dolog, hogy all inclusive volt a szállodai ellátás, így nem volt nélkülözés. Gyerekeknek fagyi, kukorica, süti. Nagyon élvezték 🙂 Mindenkinek csak ajánlani tudom. Sajnos voltunk már olyan szállodában, ahol szintén all inclusive volt az ellátás, de nem svédasztalos, hanem menüválasztásos volt és az ital, a savanyúság már nem tartozott bele az all inclusive-ba. Érdekes volt- na oda nem megyünk többet 🙂 és voltunk már olyan helyen is, ahol a szálloda neve és arculata is lovas volt. Nagyon jól hangzott – wellness és gyermekmedence is van. Gondoltuk majd tudnak a gyerekek egy kicsit ismerkedni a lovakkal és ha rosszabb az idő, majd bent pancsiznak. Na igen,de mikor megérkeztünk – hol lehet lovagolni? nemhogy a szállodában, még a környéken sem volt lovagolási lehetőség,de még ló sem 🙂 na akkor marad a pancsi… hűha a víz 20 fokos, maradt a jacuzzi, amiben ha nagyon pancsiztak a gyerekek, akkor kinéztek minket 😛 Három gyerkőccel nehéz jó szállodát találni. Örülök, hogy rátaláltam a Szállodák.hu-ra, mert így nem kell nekem kutakodnom és böngészgetnem a szállodák ajánlatait. A legjobb ajánlatokat kapom mindig 🙂 Köszönöm!

Beküldő: Fehérné Virág Erika

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Zalakaros: Hotel Karos Spa, a család kedvelt szállodája

Ez év szeptemberében 4 csodálatos napot töltöttünk el férjemmel a Hotel Karos Spa szállodában.  Hétvégén, egy pénteki napon fáradtan, szellemileg és fizikailag is kimerülten érkeztünk. A fáradtságot tetőzte a hír, amit az odafele vezető úton, az autópályán kaptunk, hogy magánnyugdíj pénztári reálhozam kifizetésre egy rossz számlaszámot adtam meg, amiből az is lehetséges, hogy a hozamom így elveszett, azonnal intézkedni kellene. Választás,- haza menni azonnal, vagy maradni pihenni. Ez utóbbit választottuk. Ahogy beértem a zalakarosi hotelbe, valahogy elszállt az aggodalom. Kedvesen fogadtak, a kért szobát biztosították részünkre. Kipakolás után máris mentünk lazulni a wellness-be. Kezdtük a pezsgő fürdővel, majd a többi élmény elemmel. Végül, mivel csodálatos napsütéses nyárias idő volt, a szabadban lévő medencében fejeztük be a napot. Vacsora után, amely kiváló volt, séta a kellemes parkban, és lazulás a szobában. Egyszer csak vízcsobogást hallunk,- beindult a park egyik oldalán lévő hatalmas vízfüggöny szerű szökőkút csendes zenével és hangulatvilágítással. A relaxáláshoz már más nem kellett aznap. Aggodalom, idegesség elmúlt. Az ezt követő napokban teljesen átadtuk magunkat a relaxálásnak. Úgy döntöttünk, a reálhozamra most nem gondolunk. Élveztük a gyönyörű napsütést, a csendet, nyugalmat, esténként a víz hangját. Körülöttünk hasonlóan nyugodt, vidám emberek voltak. A hotel kialakítása ezoterikus szempontból teljesen alkalmas a feltöltődésre, hogyan? -ezt leírni nem lehet, csak megtapasztalni! A 3 éjszakás pihenő után nyugodtan, kipihenve, energiával feltöltődve érkeztünk haza. Még aznap délután a ” hozam ” problémát megoldottuk, köszönhetően a higgadt átgondolásnak. Kívánom, hogy aki ezt elolvassa, jusson el egyszer a Karos Spa -ba, utána mindig visszavágyik. Mi is visszavágyunk.

Beküldő: Oláh István és családja

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Egerszalóki wellness hétvége

2011. szeptemberében szerettem volna meglepni barátnőmet egy wellness hétvégével. A Szallodak.hu portálnál ajánlották az egerszalóki Saliris Resort & Spa Wellness szállodát. Megérkezésünk első pillanatától fogva leesett az állunk. Csend és nyugalom várt,amire vágytunk.  Maga a látvány, ahogy kinéz és ahol fekszik a szálloda, fantasztikus. A recepción a kiszolgáló személyzet nagyon kedves és segítőkész. A szoba kényelmes és tágas és az erkélyről a látvány is gyönyörű. A wellness részlegen egy egész napot el lehet tölteni. A reggeli és a vacsora bőséges és finom. Egyszerűen egy fantasztikus hétvégét sikerült eltöltenünk. Ajánlom mindenkinek, aki pihenni szeretne és mellette még jól is akarja érezni magát.

Beküldő: H. Zoltán

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Születésnapi golf hétvége

Tatán az Old Lake Golf Hotelben töltöttem egy éjszakát baratnőimmel egy szülinapi ajándék jóvoltából! Gyönyörű környezet, barátságos tiszta szálloda fogadott minket! Vacsorával indult az este, isteni borokkal! Majd megtámadtuk a wellness részleget! Jakuzzi, szauna, fedett uszómedence volt terítéken. A kellemes kényeztetés után egy apartaman-szobában folytatódott az este, ahol 4-en kellemes elfértünk, a teljesen felszerelt, családias hangulatú szobàban. Másnap reggel, svédasztalos reggeli minden ami szem-szájnak ingere. Kedves fiatal felszolgálók, segítőkész recepciós jellemezte a munkaerőt. Sajnálattal hagytuk el a város zajától mentes, tiszta klímájú, zölddel teli környezetet. Bárkinek ajánlom, aki kedveli a természetet, a csendet és persze a golf sem mellékes..

Üdvözlettel: Imeli Eszter

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Fantasztikus a Saliris Resort & Spa

Ez év novemberében az egerszalóki Saliris Resort Spa-ban voltunk. A hotel gyönyörű környezetben fekszik, erdő öleli körül. A hotel első pillanatra is barátságosságot, otthonosságot éreztetett velünk. Nagyon tetszett az a nagy világos tér, ami akkor fogadott bennünket, amikor beléptünk.  A bejárattal szembeni pihenőt, a nagy felületű ablakokkal és a gyönyörű, kényelmes fotelekkel pedig mindenképpen ki kell próbálni! Megpihenni ott egy jó könyvvel.. hm.. Több medence közül lehet választani.  Mi most először próbáltuk meg, hogy milyen lehet jó meleg termál vízben üldögélni kint a hidegben. Elmondhatom, hogy fantasztikus! 4 éves kisfiunk nagyon élvezte a kisebb gyerekek paradicsomában a barlangmedencét, ami egy méhkaptárra hasonlít. A hotel mellett kialakított tónál és az azt körülvevő parkban kellemes sétát tehetünk, majd átsétálhatunk a játszótérre. A kis vizes medence a járólapokkal külön élmény! Megemlíteném még a finom ételeket, amiből bőségesen fogyaszthatnak a vendégek, na és persze a kedves kiszolgálást! Köszönjük szépen! Felejthetetlen élmény marad!

Beküldő: Varga Gyöngyi, Kecskemét

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett!

Nyereményjáték!

Szeretnél nyerni? Szeretsz kitűnő wellness szállodában phenni? Ha igen a válasz, velünk csak nyerhetsz! Küldj élménybeszámolót egyik pihenésedről a szálloda értékelésével/véleményezésével együtt az info@szallodak.hu e-mail címre, amit megjelentetünk a Szallodak.hu blog oldalán, gyűjts be minimum 6 like-ot és már csak azt kell várnod, hogy Te legyél a szerencsés, akit kisorsolunk 2011. december 13-án! A nyeremény egy fantasztikus wellness hétvége 2 fő részére, 2 éjszakára a 4* siófoki Hotel Azúr szállodában gazdag büféreggelivel és büfévacsorával, az élményfürdő és a szaunapark teljeskörű használatával. Sok sikert kívánunk!