Itt nyaraltam: Hotel Carbona, Hévíz

Tisztelt Szállodák.hu! Idén a családommal Hévízen, a Hotel Carbonában töltöttünk el egy három napos pihenést. A szállodáról már a hallban kiderült, hogy igényes, családias hangulatú, és ahogy megérkeztünk a szobához, ez be is bizonyosodott.  Stílusosan berendezett szobát kaptunk, ahol kényelmesen elfértünk  két gyermekünkkel, és a nem kevés holminkkal. Miután berendezkedtünk, felfedeztük a szállodát. Felkerestük a wellness-részleget, az éttermet, és a bárt. Meglepően tapapsztaltuk, hogy utóbbiból több is van. Elmondhatom, hogy a 3 nap alatt mindig máshol ittunk kávét, és üdítőt. Még egy papagájjal is megismerkedtünk, aki a szálloda csarnokában lakott.  A gyerekek kedvence lett a madár, minden nap többször meglátogattuk. Eljött a vacsora ideje. A kínálat bőséges volt, és nagyon finom volt minden. Utána még egy esti séta a városban, aztán lepinentünk. A másnap természetesen a fürdésé volt. A gyerekek már alig várták, hogy reggeli után mehessünk fürdeni a medencébe. A víz kellemesen meleg volt, (ez fontos szempont a 3 éves gyermekünk miatt is) a medence pedig óriási. Ez azért tetszett, mert így a pancsolással nem zavartunk senkit. A csobogó csúzda volt az abszolút kedvenc. Fürdés után egy  kellemes “leves-ebéd” várt minket, majd a délutáni szieszta után az újabb fürdésé volt a főszerep. Mi felnőttek beiktattunk délutánra egy  masszázst is, ami kellemesen ellazított vacsora előtt.  A nagyobbik fiunk, aki nyolc éves, kedvet kapott hozzá, és őt is megmasszírozták. Annyira tetszett neki, hogy nem is akart lemászni a masszírozó-asztalról. A másnap délelőtt megint a pancsolásról szólt, a gyerekek legnagyobb örömére. Szárítkozás, és egy finom ebéd után pedig fájó szívvel összepakolva Vác felé vettük az irányt. Összességében jól éreztük magunkat, olyannyira, hogy megfogadtuk, ide még visszatérünk. Azóta (és előtte is) több wellness szállodában jártunk, de ez a szálloda lett a szívünk csücske, csupa jó élménnyel tértünk haza. Ez a kellemes környezetnek, a finom ételeknek, és a maximális kiszolgálásnak volt köszönhető. Köszönjük Hévíz! Tisztelettel: Nemes Andrea

Szólj hozzá!