Szálloda értékelések kategória bejegyzései

Itt nyaraltam: Két Korona Wellness Hotel, Balatonszárszó

Maximálisan elégedett voltam a Két Korona Wellness szálloda vendégekhez történő hozzáállásával.Idén májusban töltöttünk a hotelben 5 nap/ 4 éjszakát. Figyelemmel arra, hogy 4 éjszakát foglaltunk, a 10 éves gyermekem teljesen ingyen élvezhette a szolgáltatásokat a hotelben. Jelzésemre, hogy tömegközlekedéssel érkezünk Balatonszárszóra, azonnal felajánlották az ingyenes transzfer lehetőséget. Ráadásul mi már reggel 9 órakor megérkeztünk, de ez a szállodának egyáltalán nem jelentett problémát. Azonnal, és ingyen – külön felár nélkül – elfoglalhattuk a szobánkat és használhattuk a szállodában lévő szolgáltatásokat. Ott tartózkodásunk alatt sokszor előfordult, hogy csak mi voltunk egyedül a wellness részben, így még labdázhattunk is anélkül, hogy ezzel bárkit is zavartunk volna. Kisfiamnak a favorit természetesen a sodrófolyosó volt (nekem is, de én komoly és felelősségteljes szülő vagyok, így néha példát is kellett mutatnom, ezért nem kiabáltam fennhangon a sodrófolyosó leállásakor, hogy még! még!). Ennek ellenére a kisfiam mégis annyit ugrált benne, hogy hólyagos lett a talpa… Az emberi találékonyság határtalan, utána már zokniban ment be a sodrófolyosóba… Csodálatosan nézett ki fürdőnadrágban és zokniban, de ugye vannak fontossági sorrendek…  A láb regenerálódása (ezzel a sodrófolyosó mellőzése) nem tartozott a fontos dolgok közé… Az ételválaszték – reggelire és vacsorára is – bőséges volt (svédasztalos), egyedül azt furcsállottam, hogy egyik este sem volt leves. Ezt azért hiányoltam, bár simán túléltem ezt a “traumát”…  Pedig köztudott, ha a vendég eszik levest, akkor már kevesebbet fogyaszt a többi ételből! 😀 Természetesen számomra az sem lényegtelen szempont, hogy sok cicát láttunk a környéken séta közben, akik szerintem már a turizmus nevében nevelkednek Balatonszárszón, mert nagyon barátságosak és vendégszeretők voltak. Szerintem a balatonszárszói lakosok között ma is beszédtéma a szőke nő (én!), aki egész séta alatt ciccegett és gügyögött a cicáknak. : D Legalább mindig tudták, hogy merre járunk!!! Az ingyenes transzfer az általam jelzett időpontban hazafelé is a rendelkezésünkre állt. Nagyon fájt a szívem, mikor haza kellett indulnunk, még simán tudtunk volna maradni pár… hétig.   Őszintén mondom, hogy ilyen vendégbarát/vendégcentrikus szállodával én még nem találkoztam, pedig rengeteg helyen megfordultam már külföldön és belföldön egyaránt! Biztos vagyok abban, hogy én/mi visszatérő vendégek leszünk a hotelben! Remélem, az élménybeszámolóm hasznosnak bizonyul és legalább egy picit visszaad abból a sok élményből és nevetésből, amiben ebben az öt napban részünk volt a hotelben és ezzel együtt Balatonszárszón! Tisztelettel: Lasancz Beáta

Itt nyaraltam: Hotel Szieszta, Sopron

2013. július 31-2013. augusztus 2-áig a családommal (feleségem és 10 éves fiam) Sopronban nyaraltunk és a Hotel Szieszta szállodában szálltunk meg. Nagyon kedvező volt a hotel ajánlata 2 éjszakára félpanziós ellátással. Amikor a szállodába értünk nem győztünk ámulni, hogy mekkora nagy és milyen szép helyen van. Erdő veszi körül és nagyon jó a levegő. A recepción nagyon kedvesek voltak. Kitöltöttük a szükséges papírokat és aztán irány a szoba a harmadik emelet 301. lett a Miénk. Nagyon jó helyen volt: közel a lifthez!!! A szobába érve a kisfiam így szólt: Anya ez tök jó szoba!! Nekünk is tetszett, de az szomorúsággal töltött el Bennünket a feleségemmel, hogy az ágyak nem egymás mellett voltak és sajnos nem lehetett őket összetolni ):  De aztán megjött a kedvünk, mert a szoba tiszta volt és a ruhákat is jól el lehetett helyezni. A kipakolás után irány a Wellness részleg!!!! A medence klassz volt, csak egy kissé hideg volt a vize. A jacuzzi viszont jó meleg volt. Sőt nagyon jó volt beülni a gőzfürdőbe és a szaunába. Ami nagyon tetszett, hogy volt egy nagy klassz terasz, ami a szálloda kertjére nézett. Ott voltak nyugágyak, ki tudtunk feküdni és csodálhattuk a gyönyörű erdős részt!!! Aztán megláttuk a nagy kerti sakkot, amit a fiammal rögtön ki is próbáltunk!!! A lazítás után jött a várva várt első vacsora!!! Az étterem nagyon klassz volt és az ételek fantasztikusan finomak voltak!!!!!! Nagyon nagy volt a választék és folyamatosan fel is töltötték a fogyó készletet. Nagyon jól laktunk és azt követően elhatároztuk, hogy bemegyünk Sopron belvárosába. Másnap a reggeli szintén nagyon ízletes volt bőséges választékkal. Nagyon jó szakácsuk lehet!!!! A szállodában lehetett billiárdozni is és nagyon klassz dolog, hogy szerveztek külön programokat a vendégeknek. Egyik este például volt egy zenész és nem is énekelt rosszul!! Annyira tetszett a szálloda, az éttermi része és a kiszolgálás, hogy még egy nappal megtoldottuk az ott tartózkodásunkat. A recepción is nagyon rugalmasak voltak és gyorsan el lehetett intézni a SZÉP kártyás fizetést is. Majdnem elfelejtettem, hogy a szálloda által nyújtott szolgáltatásba beletartozott a Soproni strandra belépő  és a Fertő-tavi strandra is belépő a családnak. Amit ki is használtunk és mindkettő nagyon klassz volt. Persze kifogtuk az jó időt is!!! A strand egyébként nagyon klassz és kulturált!!!! Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó és emlékezetes nyaralásunk volt!!! A szállodát azóta is ajánljuk a barátainknak, ismerőseinkenk!!!!! Kovács Zsolt és családja

Itt nyaraltam: Best Western Hotel Gingko SAS

Nagyon vártam már az idei nyaralásunkat, sok készülődés, szervezés előzte meg. A szerencse is mellénk szegődött, így párommal Hódmezővásárhely egyik gyönyörű szállodájában tölthettünk el pár napot, a Best Western Gingko Sas-ban. A lakóhelyünk elég messzire esett az úti célunktól, nem kevés eltévedés és szitkozódás előzte meg a megérkezésünket, de az ott töltött napok kárpótoltak bennünket minden apró sérelmünkért.. Az a szálloda valami mesés volt, a színek, a hangulat, az emberek… Nagyon tetszett a stílusa, mindenhol a zöld, barna, fehér színek domináltak. A hotel számomra egyszerre volt modern, de mégis egyszerű és letisztult. Mindenhol rend és tisztaság uralkodott, semmilyen téren sem volt okunk panaszra. Épp az ottlétünkkor volt a városban fesztivál, így az is emelte a nyaralás fényét, mindig volt olyan program, koncert, amire szívesen ellátogattunk. Maga Hódmezővásárhely, az épületek, a kis utcák is elvarázsoltak bennünket. Az utolsó napon már inkább szomorúság töltött el bennünket, nem szívesen hagytuk el a szállodát, de várt bennünket a nyaralásunk következő állomása, így muszáj volt. Ha lehetőségünk adódna, biztos vagyok benne, hogy nagyon szívesen eltöltenénk ott akár a mostaninál több napot is, remélem, hogy ez a jövőben így is lesz. Köszönöm a lehetőséget. Üdvözlettel: Szilágyi Renáta

Itt nyaraltam: Fried Kastélyszálló

Egyik nap egy nagyszerű hírt kaptam. Egy wellnesshétvégét nyertem a Fried kastélyszállóba, Simontornyára. A meglepődöttségtől alig tudtam megszólalni. Már aznap felhívtam a szállodát, hogy egyeztessük a konkrét időpontot. Július 18-án a legjobb barátnőm édesanyjával elindultunk egy kicsit kikapcsolódni. Már az érkezésünkkor az első benyomások nagyon pozitívak voltak. A szálló egy fantasztikus környezetben, szőlőhegyek ölelésében terül el. A kastély kívülről olyan, mintha az ember visszacsöppent volna a múlt századba. A parkban hatalmas tölgyfák nőnek a magasba. Számomra a legpozitívabb élményt a személyzet jelentette a nyaralás során. Olyan figyelmesek, segítőkészek, kedvesek voltak, hogy hasonlóval még nem igazán találkoztam utazásaim alkalmával. Miután az érkezéskor elfogyasztottam az első kávét édesítővel, utána már csak azt hoztak a kávém mellé. A kastély belső elrendezése gyönyörű, mindenhol faragott bútorok, kandalló. A szobánk gyönyörűen kidolgozott mahagónifából készített bútorokkal voltak berendezve. Nagyon elegáns, ízléses és kifinomult volt. Volt klíma is a szobánkban, ami a nyári nagy melegben nagyon hasznos volt. Az étteremben felszolgált finom étkek a gasztronómia csúcspontját jelentették számomra. Az első este elfogyasztott sárgabarack krémleves ízét még mindig a számban érzem. A vacsora mellé finom borokat fogyasztottunk. A másnapi reggeli láttán teljesen meglepődtem. Terülj-terülj asztalkám, minden volt, ami szem-szájnak ingere. Az étteremhez tartozik egy bár, amely a reformkori kávéházak hangulatát juttatták eszembe. A wellness részleg is nagyon pazar volt. Volt pezsgőfürdő, úszómedence, gőzkabin, finn szauna, infraszauna, aroma-tepidárium és élményzuhany is. Miután elfáradtunk  nagy fürdőzésben a napozóteraszon leltünk nyugalmat. Ezeken kívül az aromamasszás is nagyon kellemes volt, teljesen felpezsdültünk tőle. A kikapcsolódást fokozta egy nagyon jól felszerelt fitneszterem is, ahol szakszerű segítséget, tanácsokat is kaptunk. A hétvégénk egyik legnagyszerűbb programja a pálinka és borkóstoló volt. A kóstolós során 4 fajta pálinkát és 5 fajta bort volt szerencsénk megkóstolni. Nagyon jó volt a hangulat, felkészült volt a kóstolót vezető fiatalember is. A lefelé vezető út már egy kicsit hosszabb ideig tartott, mint a felfelé vezető. A Fried Kastélyszállót mindenkinek csak ajánlani tudom. Annak, aki egy kis kikapcsolódásra, nyugalomra és csendre vágyik ideális ez a szálloda. A két nap alatt szinte megállt körülöttünk az idő, teljesen megfeledkeztünk a gondokról, bajokról és csak magunkra koncentráltunk. Nagyon hamar elment ez a két nap, de már akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék ellátogatni erre a varázslatos helyre. Üdvözlettel: Bankó Mónika Veronika

Itt nyaraltam: Piknik Wellness Hotel, Siófok

Ebben az évben szűk családi körben a Piknik Wellness Hotelben nyaraltunk, Siófokon. A párom és én elterveztük, hogy a 2 családot összeengedjük egy wellness hétvége keretein belül és ha már ott vagyunk, akkor Siófokon egybe is kelünk. Pénteken érkeztünk, kipakoltunk és a 2 család között olyan jól sikerült az ismerkedés, hogy 18 óra környékén már lerészegedett az egész brigád. Én (gondolom már kiderült, a vőlegény) egy sárga felfújható gumikacsával (aminek a szeme a füle helyére lett festve) szaladgáltam a wellness szálloda területén, majd azzal a lendülettel beugorva a medencébe konstatáltam, hogy a frissen vásárolt okos telefonom bizony velem van és nem tud úszni. Nem is kell mondanom, hogy nem sikerült újraéleszteni szegényt. Másnap kicsit késve, kicsit másnaposan, de megtörtént, egybekeltünk a siófoki házasságkötő teremben. A késés oka az volt, hogy a személyigazolványokat és szülőköszöntő virágokat ott hagytuk a szállodában, így vissza kellett menni értük.A nagy rohanásnak köszönhetően a szalagok leszakadtak a kocsikról és a lufik is kipukkantak. Ezek tetejében a szép fehér kocsinak (amiben mi ültünk) az orrát lilás madár ürülékek díszítették. De hát ha minden tökéletes lett volna, akkor nem lenne miről beszélni, nem lenne mire emlékezni és ez a levél sem született volna meg. Üdvözlettel: Fitus Norbert

Itt nyaraltam: Hotel Annabella, Balatonfüred

Tisztelt Szállodák.hu! A nyár folyamán lehetőségünk nyílt a Danubius Hotels bármelyik magyarországi szállodáját igénybe venni. Döntésünk a balatonfüredi Hotel Annabellára esett, ami jó választásnak bizonyult a család szerint. Rövid, de üdítő nyaralás volt. Már érkezéskor megállapítottuk, hogy fantasztikusan jó helyen van a szálloda, a balatoni panorámát lenyűgöző. Napsütés, csillogó víztükör, Tagore sétány. Kell ennél több? A fogadtatás rendben volt, segítőkészek voltak a recepción, nem is számítottunk arra, hogy egy ekkora hotelben fogunk kikapcsolódni. A szobáink idő előtt elkészültek, megfeleltek az elképzelésünknek. Említésre méltó az uszodában dolgozók kedvessége és precízsége, jól esett a figyelmességük. A hotel medencéi is fürdőzésre csábítottak, de vonzott a hotel saját strandrésze is, amit pár lépésnyi sétával érhettünk el. Az étterem személyzete is udvariasan, nem tolakodó módon végezte a feladatát, megemelem a kalapom előttük, mert nem semmi az a teljesítmény, amit egy vacsora alatt véghezvittek. A séfek gyakori jelenléte érzékeltette, hogy figyelnek az éppen kifogyó ételek pótlására, a rengeteg vendég ellenére sem lehetett összetúrt ételt felfedezni. Lesték minden kívánságunkat. Isteni limonádéval enyhítették a szomjúságunkat. Balatonfüred már önmagában is egy csoda, mindig találunk magunknak valami újat, valami mást. Soha ki nem hagynám a városnéző kisvonatot, a kikötő hangulatát, a sétány kavalkádját. Örökre szívembe zártam e pár nap hangulatát és élményeit, amelyhez nagyban hozzájárult a hotel feelingje. Örülök, hogy ismét részese lehettem a Balaton csodájának. Üdvözlettel: Lukovszkiné Németh Éva és családja

Új játék: írj és nyerj!

Múlt héten is sorsoltunk, akkor Buzás Ádámnak kedvezett a szerencse, de a nyereményáradat nem áll le: új játékot hirdetünk! Nyerj Te is: küldd el élménybeszámolódat “Itt nyaraltam” tárggyal arról a szállodáról, ahol nyáron nyaraltál, ide: info@szallodak.hu ! Az érvényes szövegnek minimum fél gépelt oldalnak kell lennie. A beküldők között kisorsolunk egy 4* szállodában töltendő pihenést 2 éjszakára, 2 fő részére félpanziós ellátással. Az általunk legjobbnak/legviccesebbnek ítélt élménybeszámolót pedig most külön jutalmazzuk: egy szuper budapesti éjszakában lesz részed másodmagaddal az egyik kedvenc budapesti szállodánkban!! A beszámolókat jövő hét, azaz 2013. október 3-ig várjuk, sorsolás: 2013. október 4. 14:00.

Prágai utazás

A Szallodak.hu jóvoltából augusztus első hétvégéjén megismerhettük Európa egyik  leglátogatottabb városát, a csodás cseh fővárost, Prágát. Már az indulás is izgalmasra sikeredett, ugyanis a (csak nevében narancsszínű) buszunk majdnem egy órás késéssel érkezett a győri megállóhoz, de végül is szerencsésen megérkeztünk úticélunkhoz. Ragyogó napsütésben indultunk szállásunk felé, amely a belváros  szívében található, mindössze 50 méterre az Óváros főterétől. A Hotel Černý Slon egy gyönyörű, 14. századi épületben található, amely az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. A szépen felújított, de a hagyományos építészeti jellegzetességeket hűen megőrző falak közt érezni lehetett az évszázados történelem jelenlétét. Bár a kelleténél korábban érkeztünk, mégis szívesen fogadtak a recepción, és szobánk már készen várt minket. Hamarosan fel is kerekedtünk, hogy felfedezzük Prága Óvárosát, amely Jókai Mórt idézve „egyetlen nagyszabású múzeum”. Való igaz: főtere Prága legrégebbi tere, ahol csodás, ősi épületek, díszes templomok közt sétálhattunk, gyönyörködve szépségükben. Természetesen megnéztük a híres óramű, az Orloj játékát is, amely minden órában rengeteg turistát vonz a városháza elé. Még térképre sem volt szükségünk, a hatalmas tömeg áramlását követve eljutottunk a közeli Károly-hídhoz, amely Európa egyik legrégibb hídja. Az Óvárost és a Kisoldalt összekötő sétálóhídon 30, leginkább barokk stílusú szobor látható. Sokszor végigsétáltunk rajta, hallgatva a különböző zenei stílusokat képviselő utcazenészeket, zenekarokat, nézegetve a grafikusok alkotásait, a kézművesek színes portékáit. Egy finom, Moldva-parti vacsora után még sokáig kint maradtunk, gyarapítva a még éjfélkor sem ritkuló nézelődők, sétálgatók számát.
Másnap reggel, a szálloda gótikus stílusú éttermében elfogyasztott bőséges reggeli után úgy döntöttünk, hogy először a Moldva bal partján magasodó Petřín hegyi kilátóhoz megyünk fel. A 63,5 méter magas Petrínská rozhledna a párizsi Eiffel-torony kicsinyített másolata. Siklóval jutottunk fel a hegyre, onnan már csak pár lépés volt a torony, amelynek tetejéről pazar kilátás nyílt az egész városra. Visszaérve a 22-es villamosra ültünk, ami elvitt a rengeteg nevezetességet magába foglaló Várnegyedig. A gyönyörű Szent Vitus székesegyház, a több mint 1000 éves Szent György bazilika, a varázslatos hangulatú Arany utcácska kötelező látnivalónak számít mindenkinek, aki Prágában jár. Mi is bejártunk, és megnéztünk mindent, amit lehetett. Délután a várból levezető lépcsőkön indultunk vissza a Károly-híd felé, de még jutott időnk arra, hogy lemenjünk a Kampa-szigetre. Ezt a részt Prága Velencéjének hívják, és csatornái, vízre épült házai miatt tényleg olyan érzése támad az embernek, mintha Velence lagúnáit látná. Kis bolyongás után a Kampa parkjában megtaláltuk a híres Lennon-falat is. Este, vacsora után még sokáig ültünk kint a Moldva partján, pihentetve a macskaköves utakon megfáradt lábainkat.
Sok időnk nem maradt alvásra, mivel a buszunk már kora reggel indult hazafelé. A hotelben nagyon kedvesek voltak, csomagoltak nekünk reggelit útravalónak, amit a buszon elfogyaszthattunk.
Még egyszer köszönjük ezt az élményekkel teli, felejthetetlen hétvégét a Szallodak.hu csapatának!!!
Üdvözlettel:
Rabi Ildikó

Értékelj és nyerj! Nyerteseink

Értékelj és nyerj játékunkon az alábbiaknak kedvezett a szerencse: 3 csillagos pihenést nyert 2 főre, 2 éjszakára: Csordás Tünde. Az ő értékelését a Hotel Kapitány vélemények között találhatod. 4 csillagos pihenést nyert 2 főre, 2 éjszakára: Rodenbücher Renáta. Az ő értékelését a Hotel Karos Spa vélemények között találod. A nyertesek a pihenésre jogosító vouchereket a Szallodak.hu budapesti irodájában vehetik át. Gratulálunk! Hamarosan új, másfajta játékkal rukkolunk elő, még több nyeremény, még több esély a nyerésre!!

Wellness hétvége nyeremény a Szallodak.hu -tól

A szallodak.hu nyereményjátékán én voltam az egyik szerencsés és nagyon boldog nyertes, aki egy 3 napos- 2 éjszakás wellness hétvégét tudhatott a magáénak 2 fő részére, egy 4 csillagos hotelben, félpanziós ellátással és korlátlan wellness használattal.
Hosszas tanakodás után a párommal kiválasztottuk a számunkra megfelelő időpontot, ami 2013. január 11-ére esett. Az időpont kiválasztása semmi sem volt a szálloda kiválasztásához képest! Annyi gyönyörű szálloda van kis hazánkban, hogy igen kemény fejtörést okozott, hogy melyiket is válasszuk. Mivel én is, és a párom is nagy szauna őrültek vagyunk, elkezdtük szűkíteni a választható hotelek körét. Fontos szempont volt számunkra, hogy legyen finn szauna és az elengedhetetlen merülő medence. Én közben figyeltem, hogy azért meleg vizes medence is legyen, és ha még úszómedence vagy jakuzzi is lenne, annak nagyon örülnék.
Nos, végül kiválasztottuk azt a hotelt, amit én már elsőre kiszúrtam a sok közül A helyszín Balatonfüred: Anna Grand Hotel. Izgatottan vártuk az indulás napját. Imádjuk a Balatont, Füredet pedig kimondottan! Fél 3-ra megérkeztünk a hotelhez. A recepción meg is kaptuk a szobakulcsot. Birtokba vettük gyönyörű és elegáns szobánkat. Nagyon tetszett a szálloda hangulata. Olyan igazi királylányos. A bútorok újak, de a régi kor hangulatát idézik. A szobában hatalmas belmagasság, szintén a kor hangulatát idéző ablak és függöny. Nálam a fürdőszoba is meghatározó szokott lenni és itt ebben sem kellett csalódnom. Ragyogó tisztaság és szép tágas fürdőkabin várt minket.
Miután kigyönyörködtük magunkat a szobánkban, egy gyors kipakolás után átöltöztünk és mentünk is le a wellness részlegbe. A képek alapján már nagyon kíváncsiak voltunk rá. Azt kell, hogy mondjam, ritka az olyan szálloda, mely ilyen nagy, és színvonalas SAJÁT wellness részleggel rendelkezik. Az úszómedence gyönyörű!!! Feszített víztükör, medencevilágítás és pont jó hőmérséklet. Öröm volt itt úszkálni. Az élménymedence meleg vizes és 3 blokkból áll. Itt aztán van minden, a sakktáblától kezdve, a hátmasszírozós vízsugárig. Este ez a medence is gyönyörű világításban pompázik. Nagyon szép látvány. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas üvegfelületen keresztül nézelődhetünk az udvar felé. Van egy 3-4 személyes Jakuzzi is. Ez nagyon picike, ezért többnyire csak 2-en tartózkodtak benne, és ahogy kiszállt belőle valaki, már ült is be a következő páros. A funkcióját azonban teljes mértékben betölti, 30 percnél tovább úgysem ajánlatos benne tartózkodni. A legtöbb időt a szaunában töltöttük. Van 3 infrakabin, amit mi csak kívülről néztünk meg, mert a célpont nálunk a finn szauna volt. Tudomásul kellett vennünk, hogy ebben a szállodában nemhogy szauna szeánszok és felöntések nincsenek, de tilos volt bármilyen illóolajat a kövekre locsolni. Automata rendszer működik, ami bizonyos időközönként locsolt némi vizet a kazánra. Szerencsére jó meleg volt így is a szaunában és viszonylag nagy is volt, úgyhogy volt benne hely bőven. Nagy piros pont, hogy több homokórát is elhelyeztek a szaunában, így mindenki tudta nézni a saját idejét, akkor is ha később jött be. Szintén nagy-nagy piros pont, hogy kitűnő merülő medence állt a rendelkezésünkre, a jégkút mellett. Akinek még ez sem lenne elég, élményzuhany és kneipp taposó is van. Kipróbáltuk a gőzkabint is, de nekünk nem tetszett. Nagyon szép, tágas kabin, de nagyon gyenge volt. Páromnak nagyon tetszett, nem győzte dicsérni, hogy az egész wellness részleg területén olyan jó padlófűtés volt, hogy mezítláb lehetett mászkálni, nagyon jól esett a lábunknak a jó kis meleg talaj.
A szauna világ után a másik gyenge pontunk az étterem, vagyis hogy milyen a konyha! Az Anna Grand Hotel konyhája nálunk 10-es skálán 10-es osztályzatot kapott. Mosolygós és végtelenül kedves pincérek fogadtak bennünket. Mesésen megterített asztalok és finomabbnál finomabb fogások sorakoztak az étteremben. Azt sem tudtuk mivel kezdjük. A sok érdekes és modern étel mellett a házias ételek is megtalálhatóak, párom nagy örömére. Itt biztos, hogy mindenki talál a fogára valót. Próbáltunk minél több fogást megkóstolni, ezért kis adagokat szedtünk. Így is óvatosnak kellett lennünk, mert a desszertek újabb kihívás elé állítottak minket. Négy vagy öt féle süteményből lehetett választani, ami persze egytől egyig finom és hívogató volt. A reggelik is bőségesek voltak. Volt péksütemény, joghurtok, gyümölcsök, szalámik, hidegtál, zöldségek, sajtok és mindezek mellett csokis kuglóf és egyéb kis finomságok. Az étteremről csak jót tudok elmondani, de nem ismételgetem magam!
Számomra fontos a testmozgás, de a szállodában sajnos nincs konditerem. Vagyis pontosítok, a terem megvan, csak gépek nincsenek. Ezt tudnám említeni negatívumként. A mozgást megoldottuk így is, mert sokat úsztunk.
Egy szónak is száz a vége, nagyon kellemes 3 napot tölthettünk el itt. Nagyon találó a Hotel mottója: Klasszikus elegancia. Valóban ez jellemzi az egész szállodát. Mindemellett varázslatos környezetben fekszik, a Balaton partján. Köszönöm a lehetőséget a szallodak.hu-nak! Üdvözlettel: Medics Alexandra