Molnár Hedvig élménybeszámolója: ” Nagyon szeretek a családommal wellness szállodákban pihenni, évente több alkalommal elmegyünk valahova. Fontosnak tartom, hogy a 6 éves kisfiam megismerje hazánkat, így miatta is “gyakran” utazunk. Be kell, hogy valljam, hogy több hotelben csalódtam, többet vártam a képek alapján, de a noszvaji Oxigén Hotellel kapcsolatban viszont csak pozitív élményeim vannak. Noszvaj: gyerekkoromban nyaraltam a településen, nem sok mindenre emlékszem, így örömmel mentem vissza. A szállodával már nyitás óta szemezgettem, de úgy alakult, hogy csak 3 évvel később tudtunk először elmenni, ugyanis az egyik ismerősünk nekünk ajándékozta a pihenés lehetőségét. Az Oxigén Hotel egy erdőben fekszik, egy korábbi kúriát újítottak fel. Adventi időszakban voltunk, tökéletes ráhangolódás volt a karácsonyra az ott töltött napok. A noszvaji szállodát egyfajta melegség járja át, nem tudom miért, de valamiért megfogott már az első percben: hangulatos, egyedien berendezett szobák, tökéletes wellness részleg, gyermekbarát szemlélet. Bármennyire is kerestem negatívumot, egyszerűen nem találtam. Ez az a hely, ahova bármikor visszamennék, egy igazi kis ékszerdoboz.”
Élménybeszámoló: Hunguest Hotel Hőforrás
Heindrich Jánosné élménybeszámolója: “Tavaly a két ünnep között töltöttünk 3 éjszakát Hajdúszoboszlón, a Hunguest Hotel Hőforrásban. Nagyon szerettünk ott lenni, mert változatos és finom ételek voltak, aranyos felszolgálókkal. A wellness is nagyon tetszett, a jó forró, meleg gyógyvízben szinte egész nap áztattuk magunkat! Bár talán ráférne az épületre egy kis felújítás, mi mégis remekül éreztük magunkat!”
Ide kattintva Te is megtekintheted a jelenleg általunk kínált hajdúszoboszlói hotelek ajánlatait!
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló: Dráva Hotel Thermal Resort
Mihaliczáné Kovács Erika élménybeszámolója: “Három éve voltam Harkányban, a Dráva Hotel Thermal Resort -ban, ebben a nagyon szép szállodában. Nyereményként volt részem ott lenni. Nagyon szép, tiszta, kedvesek az ott dolgozók és tényleg a vendégekért vannak. A szobák is kellemesek, volt szúnyogháló az ablakon, igy ki is tudtuk nyitni a melegben. Törölközőt és hajszárítót is kaptunk (ez nincs minden szállodában). Mivel emeletes épület, volt lift is. A házban bent van a wellness részleg. Örültem, hogy úszó rész is volt, nem csak ülni lehetett. A víz hőfoka is pont megfelelő. Szép és tiszta a víz. A sószoba is gyönyörű. Az ételek nagyon finomak és bőséges volt a svédasztal. Sajnos hamar eltelt a 3 nap. Remélem lesz lehetőségem újra elmenni és élvezni minden percét az ottlétünknek.”
Ide kattintva Te is megtekintheted a jelenleg általunk kínált harkányi hotelek ajánlatait!
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló: Hotel Bassiana
Nagy Andrea élménybeszámolója: “A sárvári Hotel Bassiana****-ban töltöttünk el egy hétvégét. Mindennel meg voltunk elégedve, a személyzet nagyon kedves, segítőkész, mosolygós. A szálloda tiszta, a reggeli bőséges, az pedig különösen tetszett, hogy a második étkezést 11:00 ès 22:00 között bármikor megejthettük. Az ételek nagy adagok voltak és nagyon finomak is. Az árban benne volt a belépő az élményfürdőbe. Ebbe a szállodába még biztosan visszatérünk! ”
Ide kattintva Te is megtekintheted a jelenleg általunk kínált sárvári hotelek ajánlatait!
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló: Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló: Gyógy-Kastélyszálló Balf
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló: Barátság Gyógy- és Wellness Szállodában
Ide kattintva Te is megtekintheted a jelenleg általunk kínált hajdúszoboszlói hotelek ajánlatait!
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló – Hunguest Grandhotel Galya
Fehérné Éva élménybeszámolója: “Hunguest Grandhotel Galyán voltam a családommal néhány évvel ezelőtt! Nagyon jól éreztük magunkat, elégedettek voltunk mind az étkezéssel, mind a wellness-részleggel ! Kirándultunk is a környéken, csodálatos hétvégét töltöttünk el ott, ajánlom mindenkinek!”
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Élménybeszámoló – Hotel Caramell
Ide kattintva Te is megtekintheted és lefoglalhatod a Hotel Caramell jelenleg kínált ajánlatait.
Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!
Egzotikus nyaralás – Maldív- szigetek
Rovatot indítottunk azon érdeklődők számára, akik az egzotikus nyaralások mellé teszik le a voksukat és szívesen ismerkednének meg csodálatos nyaraló helyekkel a nagyvilágban. Az első úti célunk: Maldív-szigetek!
Hófehér homok, türkizkék óceán, kókuszpálmák, szikrázó napsütés…
Az “Indiai óceán virágaként” is emlegetett trópusi éghajlatú szigetcsoport az egyik legkedveltebb turista célpont, legyen szó egzotikus nyaralásról vagy (akár esküvővel egybekötött) nászútról. Páratlan szépségű természeti csodákat tár fel a látogatók számára. Kedvcsinálóképpen összegyűjtöttük az összes fontos információt a Maldív-szigetekről, amik tudatában már nem is lehet kérdés, hogy hová tervezzük az idei nyaralást!
Alapinformációk
- * Az ország neve: Maldív Köztársaság, lakossága: 320.000 fő, fővárosa: Male, államforma: elnöki köztársaság, vallás: muszlim, hivatalos nyelv: divehi, de a szállodákban mindenhol beszélnek angolul, hivatalos pénznem: rufiyya, a szállodákban a fizetőeszköz az Amerikai Dollár, valamint az Euro.
- * Elhelyezkedés: Az Indiai-óceánon, az Egyenlítő magasságában 800 km hosszan húzódó 1196 darabból álló szigetcsoport, körülbelül 200 az őslakosok lakóhelyeként szolgál, további 100 szigeten pedig a szállodák találhatóak.
- * Bár egész évben nagyon magas a hőmérséklet, a nyári hónapok, főleg július és augusztus különösen kiváló nyári időjárást garantálnak: 32-33°C a jellemző. Az óceán – szintén ebben az időszakban – 27-28°C hőmérsékletre kúszik fel.
- * Budapestről közvetlen járat nincsen Male repülőterére, de 1 átszállással már kb. fél nap alatt elérhetjük a desztinációt.
- * Nyári szezonban az időeltolódás +3 óra, téli időszakban +4.
- * Oltás és vízum nem feltétele az országba lépésnek.
- * Transzfer: a repülőtérről vízen közlekedő hidroplánokkal viszik az utasokat az adott szigeten lévő szálláshelyükre.
- * A csapvíz fogyasztása nem javasolt!
Az utóbbi években az országban a turizmus a nemzeti összérték 30%-át biztosította. Ez a szám rendkívül magas! Ebből következik, hogy a turizmusra, valamint a turisták kényelmének maximális kiszolgálására óriási hangsúlyt fektetnek. Ez elsősorban a kínált szálláshelyek páratlanságában jelenik meg. A szigeten a leggyakoribb szállásforma a luxusbungaló, amit egy közvetlenül a tengerparton – olykor a vízen, vagy a fölött álló – hangulatos villaként kell elképzelni. Nem ritka, hogy privát medence is csatlakozik a házikóhoz.
Programlehetőségek
- * Az utazóközönség jellemző tartózkodási ideje 8-12 napra tehető, így a különböző programlehetőségek könnyedén végig járhatóak.
- * Ne feledkezzünk meg arról, hogy mennyire gyönyörű korall-, és tengeri élővilággal büszkélkedik a térség, így nem is lehet kérdéses, hogy a búvárkodás, mint programlehetőség könnyen elérhető profi valamint amatőr felszereléssel egyaránt.
- * Az őslakosok által lakott és a lakatlan szigetekre napi szinten szerveznek kiscsoportos kirándulásokat
- * Hajózással egybekötött halászat, delfin néző-, és szigettúrák, bazárok látogatása