Élménybeszámoló: Oxigén Hotel Superior Family & Spa

Molnár Hedvig élménybeszámolója: ” Nagyon szeretek a családommal wellness szállodákban pihenni, évente több alkalommal elmegyünk valahova. Fontosnak tartom, hogy a 6 éves kisfiam megismerje hazánkat, így miatta is “gyakran” utazunk. Be kell, hogy valljam, hogy több hotelben csalódtam, többet vártam a képek alapján, de a noszvaji Oxigén Hotellel kapcsolatban viszont csak pozitív élményeim vannak. Noszvaj: gyerekkoromban nyaraltam a településen, nem sok mindenre emlékszem, így örömmel mentem vissza. A szállodával már nyitás óta szemezgettem, de úgy alakult, hogy csak 3 évvel később tudtunk először elmenni, ugyanis az  egyik ismerősünk  nekünk ajándékozta a pihenés lehetőségét.  Az Oxigén Hotel egy erdőben fekszik, egy korábbi kúriát újítottak fel. Adventi időszakban voltunk, tökéletes ráhangolódás volt a karácsonyra az ott töltött napok. A noszvaji szállodát egyfajta melegség járja át, nem tudom miért, de valamiért megfogott már az első percben: hangulatos, egyedien berendezett szobák, tökéletes wellness részleg, gyermekbarát szemlélet. Bármennyire is kerestem negatívumot, egyszerűen nem találtam. Ez az a hely, ahova bármikor visszamennék, egy igazi kis ékszerdoboz.”

Ide kattintva Te is megtekintheted az Oxigén Hotel Superior Family & Spa jelenleg általunk kínált ajánlatait!

Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!

Szólj hozzá!