Címke: wellness hotel

Wellness, Hévíz

Tisztelt Szallodak.hu! Örömmel vettem az újabb játék lehetőséget. Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy tavalyi nyaralásom élményét valamilyen formában megosztom az emberekkel, és ez a mostani játék nagyszerű lehetőséget biztosít erre. Tavaly nyáron a párommal Hévízen nyaraltunk a Zena Beauty and Med Centerben. 3 leírhatatlan és fantasztikus napot töltöttünk el ebbe a szállodában, és természetesen Hévízen is. 24 éves voltam tavaly, és még soha nem jártam Hévízen addig. Sokan csodálkozva fogadták nyaralásunk színhelyét, mondván, hogy ez a város “idősebb” korosztálynak való. Itt az írásom legelején szeretném ezt cáfolni. A város gyönyörű volt, tele volt fiatallal, fiatal párokkal, nagyon sok külföldivel és csak úgy pezsgett az élet. Nem tartozik a szálloda értékeléséhez, de nekem iszonyatosan tetszett, hogy mivel Székesfehérvárról indultunk gyönyörű helyeken vezetett utunk Hévízig. Mivel a szállodai szobánkat délután 2 órától tudtunk elfoglalni, ezért kora reggel indultunk útnak, hogy sok mindent megtudjunk nézni az út közben. Így történt, hogy voltunk Keszthelyen a kastélyban (azt hiszem, aki járt már ott oldalakat tudna róla írni), voltunk a Szigligeti várban, és egy gyönyörű helyen a Balatongyöröki Szépkilátónál. Tapolcán is jártunk, de sajnos annyira sokan voltak a barlangnál, hogy nem jutottunk be. Ezek után érkeztünk meg Hévízre, a szálloda a város központjában volt, így hamar megtaláltuk. Innentől kezdődött a csoda. A szálloda gyönyörű, modern, és tiszta (hihetetlenül tiszta) volt. A személyzet udvarias, segítőkész, figyelmes, csak rébuszokban tudok róluk nyilatkozni. Egy nagyon kedves hölgy kísért fel a szobánkba minket, miután lefoglaltunk bizonyos szolgáltatásokat ( ilyen volt a masszázs, pedikűr, manikűr, kozmetika). A szobánk mininál dizájn-os volt, minden igényt kielégítő. Délutáni programunk egy masszázs volt, amivel feltöltődtünk, ( itt szeretném megjegyezni, hogy a személyzet milyen figyelmes volt, elkísértek minket a szalonba, majd utána a recepcióig, a szalon is minden új és modern felszereléssel rendelkezett) utána még vacsora előtt a wellness részleget is kipróbáltuk. Többféle szauna volt, medencék, és pihenő helyek. Mindenről sugárzott a hihetetlen modernség, és a tisztaság (számomra ez nagyon fontos). A falakon élő moha volt a wellness részlegben. Este a városban vacsoráztunk, mert a szállodában nem volt étterem részleg, de én/mi nem negatívumként éltük meg. Városban ebben az időben zenei napokat tartottak, sok remek programmal, vásárokkal. Másnap reggel a szállodában reggeliztünk (ugye nem volt kimondott étterem, de hideg konyhát tudtak biztosítani, ami tele volt friss egészséges ételekkel és italokkal). Reggeli után vettük igénybe a többi szolgáltatást, amelyek szintén első osztályúak voltak. (Figyelmesség itt is megfigyelhető volt, frissítő italokat kaptunk)  Ezen a napon Hévízzel ismerkedtünk, és természetesen a nap hátra lévő részét, a Hévízi-tónál töltöttük, ami szintén egy fantasztikus élmény volt. Este egy nagyon hangulatos kis olasz étteremben vacsoráztunk. Csodás nap volt ez is. Harmadik napunk reggele egy kiadós reggelivel kezdődött, majd még a wellness részlegben pihentünk kicsit, és sajnos utána már 10óra lett és el kellett hagynunk a szállodát. Hazafelé vezető utunkon még megálltunk  a fonyódi kilátónál is, amiről belehetett látni az egész Balatont. Összességében azt hiszem életem egyik legszebb belföldi szállodájában tölthettem el pár felejthetetlen napot. Nem tudom írásomból mennyire lehetett kivenni, de ezt a szállodát látni kell, és megtapasztalni azt amit nyújtani tud. Köszönöm, hogy elolvasták az írásomat. Üdvözlettel: Papp Renáta

Hotel MenDan Zalakaros

Néhány évvel ezelőtt férjemmel – hosszas tervezgetés után – úgy döntöttünk, őszi feltöltődésünk, pihenésünk helyszínéül Zalakarost és a MenDan Hotel választjuk. Az autóból megpillantva Zalakaros városát már ismerősként köszöntöttük, hiszen korábban már jártunk itt. Akkor annyira lenyűgözött minket a város nyugodtsága, rendezettsége, hogy úgy döntöttünk, egyszer eljövünk ide néhány napos pihenésre. A szálloda úgy hirdeti magát, hogy a „mosoly négy csillaga”, s ez a szlogen valóban helytálló, hiszen onnantól fogva, hogy beléptünk, szinte kiemelt vendégként kezeltek bennünket. Ez a bánásmód azonban itt természetes, mindenkivel végtelenül udvariasak, kedvesek és szolgálatkészek voltak. A recepciós hölgy és a londiner rögtön útba igazított bennünket és elfoglaltuk a szobánkat. A tágas belső tér már önmagában lenyűgözött bennünket, s ablakaink a szálloda mögötti kis hangulatos parkra néztek. Birtokba vettük a szobánkat, s kezdődhetett a szálloda és a város felfedezése. Ősz lévén kissé dideregve léptünk ki a hotel ajtaján, de hamar belevettük magunkat abba, hogy felfedezzük a természet csodáit, s megfeledkeztünk a hidegről. Feltűnt, hogy a hotel parkolója tele van német és osztrák rendszámú autókkal, s később ez adott magyarázatot arra is, miért szerepelnek német feliratok a boltokon, üzleteken. Elindultunk megkeresni a városka kilátóját, ahonnan gyöngyőrű panoráma tárult elénk. Jól esett az oda s visszavezető út, sétálni a természetben, találkozni más turistákkal, kikapcsolódásra vágyó emberekkel, akikkel egymásra mosolyogtunk, s tudtuk, ugyanazt a csendet, békét, természeti szépségeket keressük mindannyian, akik itt vagyunk. A gyönyörű zalakarosi ízléses kisvárosi képet néha megzavarta egy-egy hatalmasra nőtt rózsaszín vagy épp kék színű ízléstelen palotára hasonlító családi ház, hivalkodó szobrokkal a kertjében. Valószínűleg egy olyan embernek, aki ilyen házat álmodott meg ide, nos, annak kevésnek bizonyult az a szépség és hangulat, amit önmagában a városka nyújtani képes. Utunkat folyton keresztezte a „Dotto” nevű fehér kisvasút, és mi örömmel üdvözöltük minden egyes alkalommal, s tudtuk, ha ő erre jár, mi is jó helyen vagyunk, s nem tévedtünk el. Rendszerint német vagy osztrák vendégek ültek rajta, idősebb házaspárok, turisták, akik a kisvasút nyújtotta kényelemmel élve „bejárták” Zalakarost. Sétánk során kedvencem lett a zalakarosi templom, mely egy kis fenyőerdő alján várja a hívőket. A szállodában félpanziós ellátásra fizettünk be, s így már első este belekóstolhattunk abba, mit is tud a szakács. Nem csalódtunk, a választék több volt, mint bőséges és igazi, ínycsiklandó ízek vártak bennünket, a desszertről már nem is beszélve. Hangulatos zene szólt a vacsora mellé, de sajnos kissé hangosan, így másnap már másik asztalt választottunk magunknak.  Este elmentünk még, hogy „lesétáljuk a vacsorát”, s jól esett, úgyhogy ezt ott létünk alatt rendszeresítettük is. Nagyon hangulatos volt sétálgatni és ücsörögni a parkban egy padon, s kívülről nézni a szállodában a sürgést-forgást. Másnap a pazar reggeli után a vízi világé volt a főszerep, s innentől fogva birtokba is vettük a szaunákat és a medencéket. Kedvencünk az élménymedence lett, de nagy népszerűségnek örvendett a termálvizes medence is. Míg férjem a kényelmes nyugágyon ejtőzött, addig rendszeres látogatója lettem a szauna világnak, hol egyiket, hol másikat próbáltam ki, kis pihenő, úszás, majd ismét elölről az egész. Délután sétáltunk a városban, ebédeltünk, megnéztük a helyi piacot, vacsora előtt pedig visszamentünk fürdőzni egyet. A hazautazás napját is itt kezdtük, jól esett még reggeli előtt lejönni a medencékhez egy picit, ugyanis mások még ébredeztek a szobájukban, így talán öten-hatan ha lehettünk a fürdőrészlegen. Összességében elmondhatom, nagyon jól éreztük itt magunkat. A szálloda nagyon színvonalas, szívesen visszatérnénk ide kisfiunkkal is, hiszen ez egy gyerekbarát szálloda. A medencék mellett is van egy külön kis pancsoló a kicsiknek, igazi vízbe-csúszdával. Sőt, még egy játszószoba is kialakításra került, szőnyegekkel, építőkockákkal, játékokkal, mászókával és csúszdával. Bizonyára minden gyerek élvezi, aki kicsit is elfárad a vízi világban. Az étterem is bababarát, van etetőszék, bébiétel, családi éttermi részleg játszósarokkal… lehet, hogy egyszer kipróbáljuk. Mindenképpen úgy szeretnék visszatérni Zalakarosra, hogy valamelyik helyi programon is részt vehessünk, például a bortúrán, vagy szívesen meglátogatnám kisfiammal a bivalyrezervátumot. Annak, aki ide látogat a megnyugvás és a felfrissülés garantált, a többi rá van bízva! Beküldő: B. Simkó Judit

Hunguest Hotel Forrás

Tisztelt Szallodak.hu! Örömmel olvastam, hogy ismét meghirdettek egy játékot. Az én pár napos vakációm a napfény városában, Szegeden volt, pontosabban a Hunguest Hotel Forrás Gyógy- és Wellness Szállodában. A Tisza a közelben, s átsétálva a hídon, 10 perc alatt bejutottunk a belvárosba. A szálloda szobái gyönyörűek, a szépség részlegen testileg teljesen megújultunk. A Napfényfürdő Aquapolisban élvezhettük az élményfürdő kínálatát: a bátrabbak a 30 méter magasról induló csúszdáról is lecsúszhatnak, de ha nem vagyunk ennyire vállalkozó szellemek (őszintén bevallom: én sem), akkor  az élménymedencékben is lubickolhatunk. Miután a Fürdőkomplexumban jól kifárasztottuk testünket, irány az étterem! A kínálat széleskörű, garantáltan senki nem távozik éhesen! Egy jó tanács: a fogyókúránkat felejtsük el erre a pár napra, kóstoljuk meg az elénk jövő ízeket! A kalóriákat égessük el egy kis úszással, vagy irány az Újszegedi Park, ahol esténként megjelennek a kocogók is, s csatlakozzunk hozzájuk, vagy üljünk ki a Tisza partra s csak élvezzük, hogy ilyen szép városban lehetünk.. Hunguest Hotel Forrás, egy 4 négycsillagos szálloda, garantáltan 4 csillagos élményekkel. Köszönöm, hogy a játék által újra átélhettem a szegedi szép napokat. Üdvözlettel: Szűcs Ildikó

Hotel Karos Spa

Kedves Szállodák.hu! A zalakarosi Hotel Karos Spa-ról szeretnék véleményt írni. Tavaly nyáron töltöttünk náluk 4 csodás napot. Eredetileg Horvátországba indultunk, de 2 nappal az utazás elött meggondoltuk magunkat és ezt a zalakarosi szállodát választottuk. A melléképületben volt már csak hely. Első gondolatunk az volt, hogy na, nekünk sosincs szerencsénk a szobákkal, merthogy soha nem sikerült jó szobát még kifognunk. Hát most tévedtünk. A legjobb helyet kaptuk szerintem:) 2 kisgyerekkel 2 légterű szobánk volt, végre esténként nem 8 kor feküdtünk mi is a férjemmel:) Tehát a szoba szuper volt, nagy erkéllyel, a fürdőszoba gyönyörű, káddal + külön zuhanyzóval. A wellness részleget első nap nem annyira élveztük, mert nem volt túl jó idő, viszont bent is kényelmesen el lehetett férni és volt gyerekmedence is, másnap már kint voltunk. Az egyik legjobb gyerek medence itt van, jó nagy, sok gyerek elfér benne és fokozatosan mélyül. Gyerekúszásra is elvittük a gyerekeket, az oktatóval azóta is jó kapcsolatban vagyunk:) Nagyon megszerették az úszást. Délutánonként a gyerekeket beadtuk a gyerekmegőrzőbe, hogy tudjunk egyet kávézni a párommal. Első alkalommal mondjuk nem sikerült elszabadulnunk, mert olyan jó programok voltak, hogy inkább beálltunk mi is:) Üvegmatricát készítettünk. Utolsó elötti nap pedig egy báb előadás volt, rengeteg gyerek eljött és nagyon jól sikerült. Az étteremről még nem írtam… remek konyha remek felszolgálókkal. Nagyon kedvesek és a gyerekeket is nagyon lenyűgözték nap mint nap. Nem utolsó sorban említeném meg a 2 percre található zalakarosi strandfürdőt. Nagyon jó hely. Egész napos program:) Bár idén máshová utaztunk, de megfogadtuk, hogy jövőre újra a Karos Spa-ban a helyünk:) Valahogy itt minden jó volt 🙂 Köszönöm, hogy elolvastátok 🙂 Spalovsky Krisztina

Hotel Helikon

Kedves Szállodák.hu! Július elején a családommal a keszthelyi Hotel Helikonban jártunk!  A 3=4 akció csomagot vettük igénybe. Szüleim kettő ilyet vettek, egyet maguknak és egyet nekem és a hugomnak. Javarészt inkább csak jót tudok mondani a szállodáról. Amint beléptünk a halba, picit dezsavű érzésünk volt. Hasonló volt az egész, mint Tunéziában. Hamarabb érkeztünk mint 2 óra, de mindjárt meg is kaptuk a szobákat. 2 drb 7. emeleti standard, csodálatos balatoni panorámás szobát kaptunk. Gyönyörű volt! Még az ágyból is lehetett látni a tavat és a kikötőt. Félpanziós ellátáson voltunk. Nagyon finom volt minden és a kiszolgálás is kedves volt. Az étteremben nagyon meleg volt, ezért igyekeztünk mindig időben lemenni, hogy a reggelinket és a vacsoránkat a teraszon fogyaszthassuk. A hotelhez tartozó szigetet talán csak egy nap kivételevel nem használtuk, mert akkor elmentünk a varosi strandra. De valamiért a hotel kis szigete jobban tetszett nekünk. Kár, hogy a liftből csak 2 volt, mert annyi emberre keves volt az. Jártunk rendszeresen a fitness terembe, utána pedig csobbantunk a medencébe. Mondjuk így nyáron szerintem ez a wellness rész elég. De pl. ha télen mennék, akkor picit hiányolnám a jó meleg, pezsgős vizet. Nem mondom, hogy kellene ide még egy medence, mivel ez nagy. Hanem inkább ebbe a medencébe kellene vinni bele egy kis élményfürdő szerűséget. Valamint a légkondi hiányzott, főleg az első éjjel, mert nagyon meleg volt. De hát el voltunk mi anélkül is. Ezt leszámítva nagyon jól éreztük magunkat! Szép helyen volt, mindenki kedvesen viselkedett. Bejártuk a kastélyt is. Szeretném egyszer a párocskámnak is megmutatni ezt a helyet. Biztosan neki is tetszene. Üdvözlettel, Sóki Marietta

Echo Residence Hotel Tihany

Párommal és 4 éves kisfiunkkal voltunk idén a tihanyi Echo Residence Hotelben. A véleményem nagyon kettős és el is mondom, hogy miért. A szálloda elhelyezkedése, fekvése, a szobákból (amik valójában lakosztályok) a szemünk elé táruló tihanyi és balatoni panoráma igazán fantasztikus. A lakosztályok felszereltsége, berendezése, mérete teljesen rendben van 4 csillagos szállodaként: igényes bútorok, igényes színvilág, igényes a fürdőszoba is. Bennünk a következőkkel kapcsolatban merültek fel kérdőjelek: miért olyan a szálloda, mintha egy sima bérház lenne? Miért kell a teraszról a szomszéd nyaralóban füvet nyíró bácsikát néznem fürdőgatyában? A szabadon lévő gangon, vagy folyosón állva fel sem merült bennünk, hogy egy wellness szállodában vagyunk, ráadásul a lift sem igazán működött. A recepciósok kedvesek voltak, de láthatóan inkább tanulók, mint szakemberek. A wellness részleg kicsi és egy másik, lejjebb fekvő épületben található, mint ahol a mi szobánk volt. Mindent összevetve, ha éppen akciós áron juthatunk hozzá, akkor megéri és ajánlom, teljes áron viszont biztosan nem. Üdvözlettel: Tóth Zsanett

A szálloda értékelése nyereményjátékunkra érkezett.

Eger & Park Hotel

Örömmel gondolok vissza az Eger&Park Hotel superior 3 csillagos szállodájára. Csodás 4 napot töltöttünk el itt. Már az érkezésnél szép látvány fogadott bennünket, mert a szálloda bejárata nagyon egyedi. Külön, zárt parkoló állt a rendelkezésünkre. A szobák nagyon barátságosak voltak. Patyolat tisztaság várt minket. Tetszett, hogy ebben a szállodában már fejlett annyira a rendszer, hogy kártyával kellett nyitni az ajtót. Nagyon jó ötlet volt az is, hogy kettő kártyát kaptunk, így nem kellett azon aggódni, hogy ha az egyikünk éppen fürdik, a másikunk, hogy jön be a szobába. Nálam elég meghatározó a szoba és a fürdőszoba kérdése. Itt semmi okom nem volt panaszra! Hangulatos kis erkély is volt a szobánkhoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás Eger városára. Szerettem oda kiállni néha.Kipakolás után az első utunk a wellness részlegbe vezetett. A szallodak.hu weboldalán már nézegettünk képeket, ezért izgatottan vártuk, hogy kipróbálhassuk a medencéket és a szaunákat! Volt itt egy melegvizes medence, egy pezsgőfürdő és egy úszómedence. A két medencével teljesen meg voltunk elégedve, de a szálloda színvonalához nem illett az a kis semmitmondó pezsgőfürdő, ami a két medence között feküdt. Kényelmesen maximum 3 ember fért el benne. Itt megjegyezném, hogy 5-en mentünk wellnesselni, de soha nem tudott az egész csapat együtt pezsgőfürdőzni egy jót. Arról nem is beszélve, hogy a pezsgőfürdőbe való bemászás, és az onnan törénrő kimászás kész akrobata mutatvány volt, ugyanis nem volt korlát. Ez az egy negatív élményünk volt a medencéket illetően. A szaunák közül a finn szaunát használtuk a legtöbbet és a hozzá tartozó szuper merülő medencét. Nagy nagy piros pont a szállodának, hogy ilyen színvonalas merülőmedencét üzemeltetnek, ez sajnos nem mindenhol van így, pedig ez teszi teljessé a szaunázási szeánszot.Csapatunk érzékeny pontja az étkezés, ugyanis mindegyikünk nagy haspók hírében áll! Az étterembe a 4 csillagos Park Hotelen keresztül vezet az út. Kellemes séta volt ez minden reggel és este. A 4 csillagos részleg számomra egy kastély hangulatát keltette. Gyönyörű antik bútorok vettek körül minket a folyosón. Első este még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk az étteremben. Szó szerint elállt a lélegzetünk! Azt sem tudtuk mihez nyúljunk, bolyongtunk a finomabbnál finomabb előételek, főételek és desszertek között. Tudtuk, hogy ismét jó szállodát választottunk és nem maradunk éhen. Miután magunkhoz tértünk az ámulatból és sikerült is mindenkinek kiválasztania a fogára valót, helyet foglaltunk. Az étterem két részből áll, van egy benti, és egy kinti, terasz szerű rész, ami nyáron valószínűleg nyitott. Mi márciusban voltunk, ekkor még a hűvös idő miatt zárt volt, de így is kellemes volt ott elfogyasztani a reggeliket és a vacsorákat. Az ételek nem csak jól néztek ki, hanem kifogástalanok is voltak. A desszerteket, mintha egy profi cukrász készítette volna. Nem csak mezei, házi sütemények kerültek a tálcákra. Csodálatos volt a díszítésük, és az ízük.. még most is kiráz a hideg.
A reggelik során sem kellett csalódnunk. Bőséges választék volt minden reggel. Finom, friss péksütikék vártak minket és friss zöldségek, gyümölcsök. A tea, kakaó és tej mellett gyümölcslé is volt a válsztékban, ami nagy kedvencünk volt! Nem győztünk csodálkozni és ámuldozni, hogy mennyire jó a konyhájuk. Egyik nap beiktattunk egy kis kirándulást is. Egertől nincs messze Szilvásvárad, ezért ellátogattunk a Szalajka Ligetbe. Béreltünk kerékpárt és feltekertünk a kilátóhoz. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer látogasson el ide. Csend, nyugalom, béke a természet lágy ölén. A kilátóhoz felfele menet nem igen nézelődtünk, mert épp elég volt feltekerni. Nagy kihívás volt, de sikerült! A visszafelé út azonban kárpótol mindenért. Lefelé ugyanis csak a féket kell behúzni néha, bár a fiúk igen hamar leértek, mert élvezték a száguldást. Én viszont gyönyörködtem a tájban. Leírhatatlanul szép és érintetlen ott minden.A kis kirándulásunk és a vacsora után nagyon jól esett megmártózni a meleg vízben a szállodában. Nagyon örültünk és ki is használtuk, hogy 9-ig nyitva tart a wellness részleg. Sajnos ez is ritka. Volt már olyan szálloda, ahol 7 után már nem lehetett lemenni. Na de itt ezzel sem volt probléma.A 4 nap után úgy hagytuk el a szállodát, hogy ide még biztos, hogy visszatérünk! De itt még nem ért véget a nyaralásunk. Kirándultunk egyet Egerben is, hisz gyönyörű város. Kár lett volna kihagyni. Meglátogattuk az egri várat, és sétáltunk a Dobó téren is.Végül betértünk egyik kedvenc éttermünkbe a Palacsintavárba. Aki még nem járt ott, feltétlen próbálja ki! Óriáspalacsinták hada várja az ide érkezőket. Eger és az Eger&Park Hotel superior nálunk csillagos ötösre vizsgázott! Medics Alexandra

E heti játékunk

Küldd el bármelyik belföldi szállodával kapcsolatos élménybeszámolód, véleményed, értékelésed az info@szallodak.hu címre “Szálloda élménybeszámoló játék” tárggyal! A beérkezett írásokat 2012. szeptember 14. (péntek) 14:00 órig fogadjuk, sorsolás 16:00-kor. 2 értékes nyereményt sorsolunk a héten: 1 db hétvége 3* szállodában 2 éjszakára, 2 fő részére és 1 db hétvége 4* szállodában 2 éjszakára, 2 fő részére! Örülünk a negatív kritikáknak, a pozitív visszajelzéseknek és beszámolóknak még inkább. A Szallodak.hu 1 éves születésnapja alkalmából szeptember végén, bármelyik játékunkban részt vett játékosnak van esélye megnyerni a külföldi pihenést 2 éjszakára, 2 személy részére 4* szállodában.

Colosseum Wellness Hotel Mórahalom

Egy hosszú hétvégét a párommal ebben a csodálatos wellness szállodában töltöttük. Mórahalom egy csoda szép kisváros, virágos, vidám, szinte öröm a városba bemenni. Ez a csoda a Colosseum Wellnes Hotel ****  folytatódik. Kívül-belül tökéletes. A szobánk a Szent Erzsébet Gyógyfürdő medencéire nézett, igaz belül is volt öt medence, de a gyógyfürdő szauna világát és csoda szép medencéjét, gyermekfürdőjét is térítésmentesen használhattuk. Kaptunk egy hófehér fürdőköpenyt és úgy jártunk ki-be, ahogy mi akartunk. Félpanziós ellátásunk volt, teljesen megfelelt, tájjellegű volt. Amit külön kiemelnék: A gyermekek szórakozását játszószoba és animáció biztosítja. A szállodában gyermekbarát eszközök is rendelkezésre álltak, kiságy, etetőszék. Voltunk már egy pár helyen, DE itt nem kellett a parkolásért fizetni és zárt helyen volt az autó. Volt a tető téren téli kert, a szállodában szivarszoba, és a wellness rész, amit leírni nem lehet, mert olyan király volt. A négycsillagos színvonalat, a számos különleges vendéglátó szolgáltatás a képzett személyzet  biztosította. Mindenkinek ajánlani tudom, hogy látogassák meg ezt a csodaszép hotelt: Szép napot! Mári Edit

Családi wellness

Tisztelt Szállodák. hu! Örömmel láttam, hogy talán új esélyt kaphatok egy wellness hétvégére Önöktől. Egy családi wellness hétvége igazi varázsa csakis az együtt töltött időben rejlik. Nézed, ahogy a gyerekek meg tanulnak úszni, felfedezitek a természetet, számotokra még sosem látott bogarakat találtok, aminek a gyerekek piszkosul tudnak örülni, és együtt vitatja meg a család, hogy másnap mit is kellene csinálni, hogy mindenre maradjon idő, és lehetőleg ne kelljen különválnia a családnak. A strandok wellness hétvége szempontjából mindig is népszerűek voltak és lesznek is, így a családok próbálnak olyan helyen nyaralni, ahol a közelben van pancsolási lehetőség. A kicsik szeretik a vidéki üdüléseket is, ahol részese lehetünk egy picit másabb életnek, ahol lehet állatokat simogatni, lovagolni, és lovas kocsikázni, és minden olyan dolgot, amivel a nagyvárosokban nem találkozhatunk. Teljes nyugalom veszi körül az embert egy ilyen üdülés alkalmával. Hisszük vagy sem, még a csendnek is van hangja, és a zajos város után egy vidéki látogatás alkalmával meg is tapasztalhatjuk. Az álomba szenderülés is mesés, hiszen a tücskök ciripelése igazi altató dallam. Ilyen helyre eljutni már önmagában is nagy kincs. Ha viszont egy városi wellness szállodát választunk, biztosan középpontba kerül a wellness szolgáltatásai és a pihenést nyújtó vízi világa. E szállodák kifejezetten biztosítják számunkra a kényelmet, a finom ételeket, a kiváló szolgáltatásokat, mindezt igazi luxus kivitelben. De bárhova is menjen egy család, akár egy nagyvárosba, akár pedig egy vidéki kis faluba, úgy gondolom mindegy, hiszen az a lényeg hogy együtt legyenek! A gyerekek élményekkel gazdagodnak, a szülők kipihenhetik fáradalmaikat. Megtalálhatjuk az egyensúlyt a pihenés és a tennivalók között, hiszen ne felejtsük el, hogy a családi üdülés is egy tennivaló. Ez a titka egy igazi családi üdülésnek! Egy bababarát, illetve családbarát szálloda már minden szükséges használati tárggyal fel van szerelve. Szinte csak a plüssmackót kell berakni a bőröndbe, a többit a szállodára bízhatjuk. Babakád ágyneművel, kisméretű köpeny, cumisüveg melegítő, pelenkázó, WC-szűkítő, és megannyi minden, amire a kicsiknek szükségük van. Ezen kívül nem csak az étteremben, de a szobákban is legyen elhelyezve etetőszék, hiszen gyermekeink bármikor éhesek lehetnek. A szobákban lehetne egy kiskonyha rész, ahol hűtőt, mikrohullámú sütőt, és mosogatót is igénybe lehetne venni. Figyeljenek az otthon megszokott kényelemre, de vigyázzanak gyermekünkre a szobákban felszerelt érintésvédett dugaszolóaljzattal is.  A Wellness részen ügyeljenek arra, hogy a gyerekek megfelelő hőmérsékletű, és kristálytiszta medencékben is tudjanak pancsolni, ahol szakember jelenlétében közösen lehessen babaúszáson részt venni. Ez mind a kicsinek, mind pedig a szülőknek is nagyszerű programlehetőség. A családbarát szállodák kialakításánál fontos szempont hogy babakocsival is kényelmesen lehessen közlekedni, így a lift igen előnyös, valamint a lépcsők mellett kialakított akadálymentes fel-és lejáró is hasznos. Ha olyan babával megyünk a szállodába, aki még anyatejet fogyaszt, ajánlatos a Szállodának a szoptatós édesanyák étrendjét is figyelembe venni, valamint hogy a babáknak is külön étlapja lehessen, figyelve a kicsik íz igényeit. A szálloda éttermében az étel kikérése után a várakozás igazi megpróbáltatás a kicsiknek, ezért jó ötlet lenne, ha kifestőket, valamint a kisebbeknek színes játékokat adnának, amíg a vacsora el nem készül. Így elkerülhetők lennének a hisztis pillanatok. A szülők fejében gyakran megfordul, hogy ugyan lesz-e idejük bármilyen Wellness szolgáltatást is kipróbálni a kicsi mellett. A Kedvesem már nagyon rég óta próbálna egy kicsit kikapcsolódni, egy igazi pihentető masszázst kipróbálni, mert állítása szerint én úgy masszírozok, mintha vascsöveket markolnék. 🙂 Én pedig szívesen mennék szaunázni. Az ilyen esetekre a segítségünkre van a Szálloda gyermekfelügyelői, akik szakemberek, és ha egy kicsit ki akarnak kapcsolódni a szülők, tudnak vigyázni a kicsire, amíg Anya és Apa egy kicsit pihennek. A játszótér és a játszószobák mindvégig az üdülések középpontjába kerülnek, így a gyerekek önfeledten játszhatnak a csúszdákon, hintákon, mászókákon, trambulinokon is. Jó ötlet, ha a játszótéren megtalálható lenne a homokozó is homokozó játékokkal. Igaz, utána minden bizonnyal fürdés következik, de ha már a fürdésnél tartunk, nyilvánvalóan a pancsolásé lesz a főszerep minden egyes nap. Lehetőleg fedett, esetleg napernyős medencék legyenek a kicsiknek, ahol a több órás pancsolás és úszkálás után az végeredmény egy jó nagy durmolás lesz. Egy családbarát szálloda olyan hely, ahol egy kicsit megfeledkezhetünk a hétköznapi gondokról, és eltávolodhatunk a nyüzsgő város zajától és valóban feltöltődhetünk egy kis megérdemelt energiával. Minden kedves szülőnek azt tanácsolom, hogy ha a pénztárca nem is engedi, de egy két kirándulás a közelben együtt a kicsikkel még belefér, hiszen a családi köteléket ugyanúgy, mint minden mást az életben, ezt is erősíteni kell, hiszen mindenki a családjából merít erőt.  Nos, Édesapaként így látom egy igazi családi wellness érzését, és egy családbarát szálloda szívélyes vendéglátását. Ha esélyünk nyílna egy ilyen lehetőségre, boldogan mennék el kis családommal egy ilyen csodás hétvégére. Köszönöm, hogy részt vehettem nyereményjátékukon, reménykedve várom a sorsolást. Szép napot kívánok! Tóth Róbert
A családi wellness írás nyereményjátékunkra érkezett.