Üdülés, Hajdúszoboszló

Alábbi élménybeszámolóm alapján készült írásommal szeretnék jelentkezni a játékra, valamint tanulságként megosztani milyenek is kellene lennie egy jó szállodának – jelen esetben – Hajdúszoboszlón. Igazából nem is csak arra az adott egy településre vonatkozóan, hanem inkább általánosságban tudnék erről, bár levelem alapja egy konkrét szilveszteri 3 nap 2 éjszakás üdülés volt Hajdúszoboszlón. Fiatal párként – 9 évvel ezelőtt még jegyben sem járva – első együtt töltött “nyaralásaink” egyike volt ez a bizonyos hajdúszoboszlói szilveszterezés. Átlagos családi háttérből érkező fiatal párként, úgy döntöttünk, hogy a klasszikus szerepeket játszva jövendőbeli férjem akkori “pasim” fizeti az utat, én elfogadom és a költőpénzt megfelezzük, családosat játszva 🙂 Spórolni kellett/akartunk. (ma is) Kiváló áron találtunk szállást, félpanzióval, nem messze a fürdőtől, csak egy pár házra. Kiváló ár, hiszen benne volt a szilveszteri gálavacsora, ellátás félpanzió keretén belül. Szupernek tűnt, különösebben utána sem néztünk a szállásnak, fiatalság-naivság. Mikor megérkeztünk, hát hogy is fogalmazzak, hmm. Meglepődtünk. A szálloda enyhe kifejezéssel is panzió, a külseje és belseje egyaránt, inkább emlékeztetett a 90-es évek elejére jellemző szociális intézmények logikájával és egy helyen vásárolt csempéivel, bútoraival felépített orvosi rendelőre és váróra mint egy általunk oly’ romantikusan megálmodott erdei szállodára. Erdő az nem volt, volt viszont hideg, szigetelés viszont nem nagyon, csak vékonyka üvegtáblák a rozzant ablakkal. Viszont ami volt: szívélyes vendéglátás!!! A szálloda vezetője volt egyben a recepciós, a pincér, a kukta, a zenész  és szinte minden. Gyanúnk szerint még a szakács is néha :)) Kedves volt és őszinte, ami ezt a szakmát már nem igazán jellemzi. Elmesélte merre menjünk megismerni a helyiek szemével Hajdúszoboszlót. Hol találunk tuti forralt bort. A környező települések története ismertetése fennhangon reggeli közben, felszolgálás közben hangzott. És hangzott tőle az egész terem :))) Kiváló hangulatával és igaz vendégszeretetével, megszerette velünk a települést, amely más turisták szemében csak a fürdőre koncentrálódik. Amit viszont a mai napig köszönhetek neki, hogy megtanított, hogy egy-egy szállás lefoglalásánál, ne arra helyezzem a hangsúlyt, hogy hol töltöm az éjszakát, hanem hogy hol töltöm és mivel fogom a nappalt. A mi családunkban -, mert azóta az lettünk – ez a legfontosabb, hiszen nem nagy lábon élünk, de fontos hogy Élünk, a Minősége, Látni, Tapasztalni a legfontosabb, hiszen az a legértékesebb, ami bennünk van, másunk úgysincs 🙂 Kívánok hasonlóan kellemes csalódásokat Másoknak is! Üdvözlettel: Bata Beáta – Szeretnél nyerni? Küldd el írásod Te is! Részletekért kattints!

Szólj hozzá!