Őszi wellness: Szeged

Szegeden töltöttem az egyetemi éveimet, így szinte második otthonomként tekintek a városra. A mesterképzést már lakhelyemen, Budapesten végzem; több mint egy éve, a diplomaosztóm óta nem jártam Szegeden, így már nagyon hiányzik. Választhattam volna más várost is, hiszen ezt már „ismerem”, ugyanakkor a három ott töltött év alatt sem tudtam megunni, és mindig nosztalgiával gondolok vissza rá. Szeretném megmutatni a szerelmemnek a régi, kedves helyeket – a gyönyörű Kárász utcát a hangulatos Acapella Cukrászdával, a Klauzál és a Széchenyi tereket, a Dómot, a Bölcsészkar és a Jogi kar épületét, a Szegedi Nemzeti Színházat, a Tisza-partot. Vannak azonban olyan „nevezetességek”, ahova mindig csak terveztem, hogy elmegyek, de végül nem került rá sor: ilyen a Füvészkert és a Szegedi Vadaspark. Ezeket egy napsütéses őszi hétvégén szívesen meglátogatnám. Szegeden mindig igen színvonalas kiállításokat lehet megtekinteni: amire a leginkább kíváncsi vagyok, az a Munkácsy-tárlat a Móra Ferenc Múzeumban, illetve a Marilyn Monroe-kiállítás a REÖK-ben. Önmagában a múzeum és a Reök-palota épülete is csodálatos látvány. Ebben az időszakban zajlik a VIII. Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivál, amely programjai szintén ígéretesek. Este pedig a Csillagvizsgálóból fürkésznénk az eget – ez az élmény eddig szintén kimaradt.
Beküldő: Streit Nóra

Szólj hozzá!