Egri romantika ősszel

Kedves Szallodak.hu! Pár napja figyeltem fel a nyereményjátékukra, de akkor még úgy voltam vele, mint általában lenni szoktam az ilyen dolgokkal… ááá nem játszom… miért is? Úgysem szoktam nyerni! Aztán azóta is ott mocorog bennem valami. Az hogy talán most, végre nyerhetek én is valamit. És nem csak magamnak, hanem a Szerelmemnek is! Éppen ezért végül arra gondoltam írok Önöknek! A barátom születésnapja pontosan egy hónap múlva lesz és szeretném meglepni valami nem mindennapi ajándékkal. Aztán az jutott eszembe hogy milyen jó is lenne elutazni kettesben egy gyönyörű helyre és ott megünnepelni együtt azt a csodálatos napot! Ahogy azon gondolkodtam melyik város is a legszebb, legromantikusabb kis hazánkban, Eger jutott eszembe a maga festői szépségével. Jó lenne egy kis kikapcsolódás majd az egyetem közben, mivel az utolsó félévem következik, ami elég keménynek ígérkezik. Most is éppen a szakdolgozatomat írom, vagyis írtam amíg ott nem hagytam azt és nyitottam egy új dokumentumot ennek a levélnek. Nehéz lesz visszatérni hozzá, mert a gondolataim már teljesen máshol járnak. Már el is képzeltem mivel töltenénk ezt a pár napot. A hétvége alatt próbálnánk pihenni, élvezni a wellness szálloda által nyújtott szolgáltatásokat. Fürdés, szaunázás, masszázs. Megnéznénk a várat, a bazilikát, a minaretet, és persze a múzeumok, templomok sem maradhatnának ki. Este egy romantikus vacsora a helyi ízek megkóstolásával és persze a kihagyhatatlan egri borokkal. Egy finom desszert és egy holdfényes séta a főtéren kettesben egyszerűen csodálatos lenne. Meglátogatnánk a közeli Szilvásváradot, ami ősszel kimondottan szép lehet. A különböző színekben pompázó falevelekben, az átalakuló már télre készülő tájban gyönyörködhetnénk. Mivel imádok fényképezni, biztos hogy rengeteget készítenék a hétvége során. Megörökíteném minden pillanatát és ezzel gyarapítanám a közös fényképalbumunkat. Ezalatt a pár nap alatt csak egymásra figyelhetnénk, élveznénk a szállodai kényelmet, kényeztetést. Feltöltődnénk energiával, és új erőkkel vetnénk bele magunkat a hétköznapokba. Később pedig örömmel tekintenénk vissza a felejthetetlen őszi kirándulásunkra. Köszönöm a lehetőséget és azt, hogy már azáltal hogy gondolatban Egerben lehetettem szebbé vált a napom! Sok sikert kívánok mindenkinek, aki részt vesz a játékban! Üdvözlettel: Bajnai Andrea

Szólj hozzá!