Érdekességek kategória bejegyzései
Prágai utazás
A Szallodak.hu jóvoltából augusztus első hétvégéjén megismerhettük Európa egyik leglátogatottabb városát, a csodás cseh fővárost, Prágát. Már az indulás is izgalmasra sikeredett, ugyanis a (csak nevében narancsszínű) buszunk majdnem egy órás késéssel érkezett a győri megállóhoz, de végül is szerencsésen megérkeztünk úticélunkhoz. Ragyogó napsütésben indultunk szállásunk felé, amely a belváros szívében található, mindössze 50 méterre az Óváros főterétől. A Hotel Černý Slon egy gyönyörű, 14. századi épületben található, amely az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. A szépen felújított, de a hagyományos építészeti jellegzetességeket hűen megőrző falak közt érezni lehetett az évszázados történelem jelenlétét. Bár a kelleténél korábban érkeztünk, mégis szívesen fogadtak a recepción, és szobánk már készen várt minket. Hamarosan fel is kerekedtünk, hogy felfedezzük Prága Óvárosát, amely Jókai Mórt idézve „egyetlen nagyszabású múzeum”. Való igaz: főtere Prága legrégebbi tere, ahol csodás, ősi épületek, díszes templomok közt sétálhattunk, gyönyörködve szépségükben. Természetesen megnéztük a híres óramű, az Orloj játékát is, amely minden órában rengeteg turistát vonz a városháza elé. Még térképre sem volt szükségünk, a hatalmas tömeg áramlását követve eljutottunk a közeli Károly-hídhoz, amely Európa egyik legrégibb hídja. Az Óvárost és a Kisoldalt összekötő sétálóhídon 30, leginkább barokk stílusú szobor látható. Sokszor végigsétáltunk rajta, hallgatva a különböző zenei stílusokat képviselő utcazenészeket, zenekarokat, nézegetve a grafikusok alkotásait, a kézművesek színes portékáit. Egy finom, Moldva-parti vacsora után még sokáig kint maradtunk, gyarapítva a még éjfélkor sem ritkuló nézelődők, sétálgatók számát.
Másnap reggel, a szálloda gótikus stílusú éttermében elfogyasztott bőséges reggeli után úgy döntöttünk, hogy először a Moldva bal partján magasodó Petřín hegyi kilátóhoz megyünk fel. A 63,5 méter magas Petrínská rozhledna a párizsi Eiffel-torony kicsinyített másolata. Siklóval jutottunk fel a hegyre, onnan már csak pár lépés volt a torony, amelynek tetejéről pazar kilátás nyílt az egész városra. Visszaérve a 22-es villamosra ültünk, ami elvitt a rengeteg nevezetességet magába foglaló Várnegyedig. A gyönyörű Szent Vitus székesegyház, a több mint 1000 éves Szent György bazilika, a varázslatos hangulatú Arany utcácska kötelező látnivalónak számít mindenkinek, aki Prágában jár. Mi is bejártunk, és megnéztünk mindent, amit lehetett. Délután a várból levezető lépcsőkön indultunk vissza a Károly-híd felé, de még jutott időnk arra, hogy lemenjünk a Kampa-szigetre. Ezt a részt Prága Velencéjének hívják, és csatornái, vízre épült házai miatt tényleg olyan érzése támad az embernek, mintha Velence lagúnáit látná. Kis bolyongás után a Kampa parkjában megtaláltuk a híres Lennon-falat is. Este, vacsora után még sokáig ültünk kint a Moldva partján, pihentetve a macskaköves utakon megfáradt lábainkat.Értékelj szállodát és nyerj!
Májusi vendégeink közül ő nyert wellness hétvégét
Foglald le Te is pihenésed a Szallodak.hu portálon és minden hónapban Te is lehetsz az a szerencsés, aki wellness hétvégét nyer 2 fő részére, 2 éjszakára félpanziós ellátással, korlátlan wellness használattal! Mit kell tenned? Egyszerűen a Szallodak.hu portálon foglalj és automatikusan esélyes lehetsz a wellness hétvégére. A garantált árak, kedvezmények mellett ez is egy ok arra, hogy a Szallodak.hu -t válaszd. Nyertesünk elmondta, hogy a nyeremény pihenés mellett azzal is nyert, hogy nálunk intézte szobafoglalását, hiszen kedvezményes áron foglalhatta le pihenését.
Árvíz és szállodák
Másik nyertesünk: Molnárné Csanálossi Adél
Molnárné Csanálossi Adél volt a másik szerencsés, aki a pihenést nyerte 2 fő részére 3 csillagos szállodában 2 éjszakára, félpanziós ellátással. Nyereményét férje vette át. Bízunk benne, hogy egyre több és több hírlevél feliratkozónknak tudunk örömet szerezni és boldogan veszik majd át nyereményüket, legyen az wellness hétvége, balatoni szállás, vagy akár egerszalóki hotel.
Nyereményeink átvétele: Juhász Adrienn
Juhász Adrienn átvette nyereményét, ami egy 2 éjszakás pihenés 2 főre, 3 csillagos szállodában félpanziós ellátással. A sorsolásunk másnak is kedvezett.
Nyertesünk és..: újra játék, dupla eséllyel!!
Múlt heti játékunk szerencsés nyertese, Bátori Tímea átvette nyereményét a Szallodak.hu budapesti irodájában, ami egy 2 főre szóló, 3 nap/2 éjszakás wellness hétvége 4 csillagos szállodában félpanziós ellátással és korlátlan wellness részleg igénybevételével. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy újra elindítjuk a játékot! Értékelj és nyerj: küldd el annak a szállodának a nevét az info@szallodak.hu címre, amiről véleményt mondanál! Lehet jó és rossz is, őszinte legyen. Válaszként elküldjük az értékelési űrlapot és Te is olyan szerencsés lehetsz, mint Bátori Tímea nyertesünk. – Sorsolás: 2013. április 23. 16:00 – Most megnöveljük az esélyt a nyerésre, 2 nyertest is kisorsolunk! Nyeremény: 2 db 2 éjszakás pihenés 2 főre félpanziós ellátással 3* szállodában. Sok sikert kívánunk!
Wellness hétvége nyeremény a Szallodak.hu -tól
A szallodak.hu nyereményjátékán én voltam az egyik szerencsés és nagyon boldog nyertes, aki egy 3 napos- 2 éjszakás wellness hétvégét tudhatott a magáénak 2 fő részére, egy 4 csillagos hotelben, félpanziós ellátással és korlátlan wellness használattal.
Miután kigyönyörködtük magunkat a szobánkban, egy gyors kipakolás után átöltöztünk és mentünk is le a wellness részlegbe. A képek alapján már nagyon kíváncsiak voltunk rá. Azt kell, hogy mondjam, ritka az olyan szálloda, mely ilyen nagy, és színvonalas SAJÁT wellness részleggel rendelkezik. Az úszómedence gyönyörű!!! Feszített víztükör, medencevilágítás és pont jó hőmérséklet. Öröm volt itt úszkálni. Az élménymedence meleg vizes és 3 blokkból áll. Itt aztán van minden, a sakktáblától kezdve, a hátmasszírozós vízsugárig. Este ez a medence is gyönyörű világításban pompázik. Nagyon szép látvány. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas üvegfelületen keresztül nézelődhetünk az udvar felé. Van egy 3-4 személyes Jakuzzi is. Ez nagyon picike, ezért többnyire csak 2-en tartózkodtak benne, és ahogy kiszállt belőle valaki, már ült is be a következő páros. A funkcióját azonban teljes mértékben betölti, 30 percnél tovább úgysem ajánlatos benne tartózkodni. A legtöbb időt a szaunában töltöttük. Van 3 infrakabin, amit mi csak kívülről néztünk meg, mert a célpont nálunk a finn szauna volt. Tudomásul kellett vennünk, hogy ebben a szállodában nemhogy szauna szeánszok és felöntések nincsenek, de tilos volt bármilyen illóolajat a kövekre locsolni. Automata rendszer működik, ami bizonyos időközönként locsolt némi vizet a kazánra. Szerencsére jó meleg volt így is a szaunában és viszonylag nagy is volt, úgyhogy volt benne hely bőven. Nagy piros pont, hogy több homokórát is elhelyeztek a szaunában, így mindenki tudta nézni a saját idejét, akkor is ha később jött be. Szintén nagy-nagy piros pont, hogy kitűnő merülő medence állt a rendelkezésünkre, a jégkút mellett. Akinek még ez sem lenne elég, élményzuhany és kneipp taposó is van. Kipróbáltuk a gőzkabint is, de nekünk nem tetszett. Nagyon szép, tágas kabin, de nagyon gyenge volt. Páromnak nagyon tetszett, nem győzte dicsérni, hogy az egész wellness részleg területén olyan jó padlófűtés volt, hogy mezítláb lehetett mászkálni, nagyon jól esett a lábunknak a jó kis meleg talaj.“Új test” karácsonyra?
Hallottál róla, hogy karácsonykor már “új testben” ünnepelhetsz? 🙂 Rubint Réka átalakít 5 hét alatt! Ahhoz, hogy plusz motivációt adjunk Neked, a Szallodak.hu 3 napos/2 éjszakás 4* wellness hétvégét sorsol majd ki! A fotón látható 3 lány átváltozását napi szinten követheted, közülük a legsikeresebbet megajándékozzuk egy szuper hétvégével Bécsben, egy vadonatúj, trendi 4 csillagos belvárosi szállodában, vagy belföldi luxus wellness hétvégével – amit választ! Azért ez nem semmi, ráadásul kisorsolásra kerül még fogfehérítés, Update konyha forgatásán közös főzés Rékával, egy Nike futócipő a legújabb kollekcióból, egy Nike sporttáska, Norbi legújabb könyve, dedikálva. Kisorsolásra kerül még 7 db a legújabb Alakreform DVD-ből és a most megjelenő Alakreform Magazinból! – Ez mind szép, ám a legnagyobb ajándékot Te adod magadnak: egy új, egészséges, fitt testet! 🙂
