Wellness a családdal

Egy családi nyaralás során, legyen akár wellness üdülés, nagyon fontos, hogy a család mindegyik tagja szép emlékekkel térjen haza. Ami a legfontosabb, hogy a gyermek emlékezetében is egy boldog és felhőtlen családi együttlét maradjon. Ezért lényeges, hogy még az elutazás előtt a szülők mérlegeljék, hogy mi a legmegfelelőbb hely, ahol mindez teljesülhet. Ha 3 éves kor alatti gyerekkel utazunk, nagyon fontos, hogy az adott szálloda rácsos ágyat tudjon biztosítani. Ha még ennél is kisebb a baba, akkor számolni kell azzal is, hogy ha már nem szopik a pici, hanem tápszert kap, legyen a szálláson vízforraló is a megfelelő hőmérsékletű víz előállításához. Nagyobb gyermekek esetén már kicsit könnyebb a helyzet. Egy wellnessel egybekötött pihenés során a víz adta játék, jó kikapcsolódás minden korosztálynak. Emellett az sem hátrány, ha a gyermek a szárazföldön is megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódást. A játszóházak erre lettek kialakítva, ahol szakképzett óvónők vigyáznak a gyermek testi épségére. Ezeket a játszóházakat még arra találták ki, hogy amíg a szülők számára is legyen egy kis pihenés és aggódás mentes perceket tudjanak egy mással eltölteni. A nagyobb gyermekek számára a vízi csúszdázás is remek kikapcsolódást jelent, ezért a gyermekbarát wellness szállodák többsége ilyennel is rendelkezik. Ami még pozitív irányba lendítheti az adott szálloda értékmutatóját, ha vannak olyan leszervezett programok, amit a szálloda ajánl fel és amelyek a gyermekek számára is érdekes program lehet. Ilyen például egy állatkerti séta, vidámparki belépő, nagyobbak számára egy közös kerékpározás biztonságos viszonyok között szintén nagy élményt jelenthet. Ezenkívül manapság nagyon közkedveltek az úgynevezett kalandparkok is, ahol csúszhat-mászhat és egyéb módon bizonyíthatja szüleinek ügyességét a gyerek. Ha egy szálloda ilyesfajta program lehetőséget is tud kínálni, az mindenképpen előnyt jelent. Összeségében egy családbarát szálloda legyen felkészült és az odautazók igényeit a lehető legmegfelelőbben ki tudja elégíteni. Beküldő: Horváth Edit
A családi wellness írás nyereményjátékunkra érkezett.

Vélemény, hozzászólás?