Őszi pécsi wellness

Tisztelt Szállodák.hu! Idén ősszel Pécsre szeretnénk ellátogatni, kettesben a párommal. Mindkettőnk nagy kedvence a város, a magával ragadó hangulata, a sok látnivaló és a kávézók választéka miatt, ahol egy-két órára el tudunk bújni egy romantikus sarokba, megpihenve az őszi séta alatt. Együtt sajnos még nem sikerült eljutnunk ebbe a romantikus városba, ezért következő úticélunk mindenképpen Pécs, ahol el tudunk kicsit vonulni a munkától, a világtól, és tökéletesen kikapcsolva csak magunkkal és egymással foglalkozhatnánk. Amire mindenkinek szüksége van a mai rohanó világban. Nehéz választani, hogy egy hétvége vagy egy hosszú hétvége alatt mit nézzen meg az ember. Amit semmiképp sem szeretnénk kihagyni, az a pécsi vadaspark. Én már voltam egyszer, nagyon tetszett, ezért szeretném ezt az élményt a párommal is megosztani. Csodálja a bölényeket, és ha jól emlékszem, itt belőlük is látható néhány példány. Régóta vágyom a Pintér-kert Arborétumba, mindig megnyugtat szép helyeken, gyönyörű növények között, csendben, ámulva sétálgatni. Amennyiben városnéző kisvasutat is találunk, természetesen arra is befizetünk 🙂 A Barbakán bástya és Gázi Kászim Pasa Dzsámija szintén nagyon érdekes program lehet, és talán nem is lehet több kulturális és szabadidős látnivalót beiktatni három napba, ha a pihenésre, megújulásra és a wellness részleg kihasználására is szeretnénk időt szánni. Imádom a nagy őszi sétákat, nézni közben a színes leveleket a fákon, elővenni a nyári ruhák helyett a csinos kis cipőket, könnyű kis kabátokat, egy-egy kávéra, még esetleg fagyira megállni egy-egy hívogató helyen. Minden évszakban meg lehet és meg kell találni a szépséget. Az őszben szerintem a hangulata, a színei, a fényei a gyönyörűek. Eddig csak a téli időszakban látogattam Pécset, remélem, idén lehetőségem lesz ősszel is megcsodálni a várost. Üdvözlettel: H. Krisztina

Szólj hozzá!