Élménybeszámoló: Balaton

Kedves Szállodák.hu! A feleségemmel voltunk a Balatonon nyaralni, pontosabban Balatonbogláron, ahová a munkahelyem által tudtunk eljutni. Először a helyi nevezetességeket néztük meg, a legfontosabb a Gömbkilátó volt , ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk a Balcsira. Főleg éjszaka csodálatos, amikor a Balcsi körbevonalazódik a lámpák által. Megnéztük a helyi katolikus templomot is, amikor az odavezető kis zegzugos utcákon majdnem eltévedtünk, meg kellett kérdezni egy helyi lakost, hogy jó úton haladunk-e? 🙂 Egyik nap átkompoztunk Badacsonyba, hogy megkóstoljuk a helyi borkülönlegességeket, és egyben megtekintsük a Szegedi Róza házát és tervbe volt , hogy megmásszuk Badacsony hegyét. Az úton kellemesen el is fáradtunk, az összes kilátót szinte felfedeztük és közben csodálatos fotókat készítettünk a Balatonról és környékéről. Lefelé úton a hegyről a Bújdosók lépcsőjét számoltuk meg. Amikor ezt megtettük , betértünk az egyik pincébe a sok közül , ahol a bor mellé zsíros deszkát fogyasztottunk vöröshagymával. 🙂 Így hagymától illatozva tettük meg még a lefelé vezető út hátralévő részét. 🙂 A kompozás hazafelé a bor mámorában vidám hangulatban telt és amikor leszálltunk a kompról, még utána is ringatóztunk….:-) A nyaralásunk alatt átutaztunk a túlpartra szintén komppal a Tihanyi Apátságot megnézni, illetve onnan fentről is rengeteg képet készítettünk. Mivel nem fogtunk ki túl jó időt júliusban, így több időnk maradt a Balaton körüli felfedező útra, a következő napi  célunk a Tapolcai-Tavasbarlang volt. Mivel mások is kihasználták a rossz idő adta lehetőséget, a Tapolcai-Tavasbarlang előtt több tíz méter sor kígyózott, és mire a csónakba ültünk 3 órát ácsorogtunk, de úgy voltunk vele, ha már átutaztunk, akkor megnézzük milyen is ez a csónakázás. Ketten ültünk bele egy csónakba, ami eléggé labilis volt és kb. 10 percig csónakáztunk a barlangba, ahol volt olyan rész, hogy összekuporodva éppen hogy átfértünk a barlangfal alatt, szóval egy kicsit félelmetes volt számunkra, főleg a feleségemnek.
Saját magunknak kellett evezni és hát kicsit dülöngéltünk is a szűk falak közt, ez számomra is kicsit ijesztő volt, nehogy felboruljunk. De szerencsére nem történt semmi rossz velünk, egy élménnyel gazdagabbak lettünk. A nyaralásunk alatt két nap jó idő volt, ekkor ellátogattunk a balatonfüredi Annagora Aquaparkba, ami a csúszdáival a szívünkbe lopta magát, mert imádjuk a meredek és még kipróbálatlan csúszdákon  lévő érzéseket, amint lecsúszunk rajtuk. No és persze a Balatonban is fürödtünk, azt ki nem hagytuk volna. És sajnos ennek a nyaralásnak is vége lett, mint ahogy minden nyárnak is vége van egyszer!
Köszönettel és üdvözlettel: Juhász Gábor

Szólj hozzá!