Szálloda értékelések kategória bejegyzései

Kedvenc szállodám: Saliris Resort & Spa

Tisztelt Szallodak.hu! Az októberi hosszú hétvégét egy mesésen szép szállodában sikerült eltöltenem a családommal együtt. Ez a kis gyöngyszem a Bükk és a Mátra között fekszik, Egertől mindössze pár kilométerre. A borairól is méltán híres vidék ideális kikapcsolódást nyújtott nekünk. Rengeteg látnivaló, túra útvonal bebarangolása színesítette azt a négy napot, melyet Egerszalókon, a négy csillagos Saliris Resort szállodában töltöttünk. A megérkezéskor elénk tárult a csodás látvány, a szálloda a domboldalban van, és ami nekem új volt, hogy lefelé vannak a szobák. Azaz, a legfelső szinten – VII. emelet – található az igencsak impozáns lobby. A személyzet igazán kedves és segítőkésznek bizonyult. Bejelentkezés után elfoglaltuk a szobákat. Mivel családdal mentünk, így kézenfekvő, hogy családi szobát kértünk. A legalsó szinten, azaz az 1. emeleten, a Wellness Spa részleg közelében helyeztek el minket. A szoba, illetve a szobák – mivel a családi szobák, két kétszemélyes összenyitható szobából áll – tágasak, kényelmesek és csodás panorámával rendelkeznek. Minden reggel, a gőzölgő sódomb látványa ébresztett minket. Az Egerszalókon található meleg gyógyvíznek köszönhetően, a wellness részleg páratlan lehetőségeket rejt magában. Különböző hőfokú medencék, jacuzzik és minden megtalálható itt, ami a wellness pihenést szolgálja. A reggeli és a vacsora egyaránt svédasztalos rendszerben működik. Rengeteg finomság közül lehet választani. A konyhájuk igazán remek. A szálloda elhelyezkedéséből adódóan kihagyhatatlan lehetőségek nyílnak mind a Mátra, mind a Bükk felfedezésére. Szilvásvárad volt az első kirándulóhely, ahová ellátogattunk. A természet elkényeztetett minket azzal a rengeteg színnel, amikbe felöltöztette a tájat. Egész napos túrázás után jól esik visszatérni a Saliris Resortba, hogy kipihenjük magunkat még vacsora előtt, aztán este irány a wellness, hogy feltegyük a koronát erre az élményekkel teli napra. A Mátra sem maradhat ki, még szerencse, hogy 4 napos hétvége volt, így jutott idő mindenre, nem kellett kapkodni.Az időjárásra nem lehetett panasz, nagyon kellemes vénasszonyok nyara, rengeteget sütött a nap, eső nem volt, a reggelek azért ködösek voltak. Nincs annál jobb, mint a kinti medencékből nézni a napkeltét, ahogyan gőzölög körülöttünk minden, és a köd megadja magát. Minden este valamilyen programmal készült a szálloda. Volt bor-, sajt- és mézkóstoló is, természetesen minden helyi, illetve a környékről származott. Összességében elmondható, hogy egy remek szállodában voltunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Remélem visszatérhetünk még ebbe az ékszerdobozba. Üdvözlettel: Keszthelyi Péterné

Kedvenc szállodám: Narád Park Hotel

Kedves Szállodák.hu! Március 18-20. között töltöttem egy fantasztikus hétvégét a mátraszentimrei Narád Park Hotelben. Én március 17-én ünnepelem a születésnapomat, és páromtól egy wellness hétvégét kaptam ajándékba :). Én választhattam ki a szállodát a ahová szerettem volna menni. És akkor ez a szálloda fogott meg. De nem csak kettesben mentünk, hanem 5-en. Párom öccse, annak felesége és közös kislányuk Blanka is velünk jöttek. 2011.3.18-án délben indultunk. Kb. úgy számoltuk, hogy olyan max 3 óra alatt oda érünk. Hát egy picit elszámoltuk magunkat, ugyanis a fél 5-re érkeztünk meg. Eléggé esős, hideg idő volt. A szálloda hegyen van, és az út fel a hegyre is eléggé félelmetes volt, főleg, hogy szabályosan hömpölygött az út mellett a patak. Fél 5-kor végre megérkeztünk. A recepción bejelentkeztünk, és 2. emeleti egymás melletti szobát kaptunk. Kicsomagoltunk, aztán célba is vettük a wellness részleget. Nagyon jó volt, és nagyon szép. A fény játékok, a kupola alakú üveg tető, az élmény medence, a só fürdő- mind nagyon jó volt. Szaunáztunk is. És még a gyerek medencében is pancsoltunk Blankával. Ő először még nem igazán mert bele jönni a nagy medencébe, de aztán megbátorkodott. Elég kevesen is voltak akkor. Péntek este miután elhagytuk  a wellness részleget, a recepción keresztül mentünk fel a szobába, és a recepciós hölgy nagyon kedves volt, meg is kérdezte, hogy tetszett e fürdőzés, jól érezzük e magunkat. És ha bármit szeretnénk nyugodtan lehet szólni neki. Áll a rendelkezésünkre. Az estéli vacsi nagyon finom volt, de amúgy minden étkezés isteni volt. Szerintem egy pár kiló rám is mászott akkor :). Kiszolgálók kedvesek voltak, és a szakácsnak pedig minden elismerésem :). Szombaton délelőtt fürdőztünk, aztán délben elmentünk az egyik falusi étterembe, a nevére sajnos már nem emlékszem, de ilyen régebbi stílusú szlovák ételekkel tarkított csárda volt. Jó hely volt. Finom, és nagy adagot kaptunk ott is. Délután vissza tértünk a szállodába. Fürödtünk még egy utolsót, aztán mentünk vacsorázni. De nem a szálloda éttermébe, mert ott lakodalom volt, hanem az egyik konferencia terembe terítettek meg a szálloda vendégeinek. És ami nagyon szép volt, valamint imádom is, hogy akkor szombaton havazott, de nem is akárhogyan. Hatalmas pelyhek, és iszonyatos nagy hó fúvás. Nekem tetszett. Vasárnap aztán 10 óra körül elhagytuk a szállodát. Nagyon jó kirándulás volt, bármikor visszamennénk oda.. 🙂 Sóki Marietta

Kedvenc szállodám: Hotel Romantik, Eger

Kedves Szállodák.hu csapat! Ezúton küldöm nektek és minden kedves Szállodák.hu rajongónak az én élménybeszámolómat. Mi párommal Egerben voltunk 3 csodaszép napot a Hotel Romantik szállodában. Ez a szálloda volt a lehető legjobb döntésünk. Eleinte úgy tűnt, mintha csak egy kis apartman lenne, mikor megékeztünk. Ám meglepetésünkre legyen, a Hotel csodaszép volt mind kívül, mind belül. Ahogy beértünk, majd elájultunk a látványtól, annyira kis pofásra lett megcsinálva, nagyon tetszett nekünk. Egy nagyon jó csomagajánlatot kaptunk, amibe több belépő kártya is bele tartozott (belépő a Panoptikumba, a Kopcsik Marcipániába, a Történeti Tárházba és az egri Termálfürdőbe). Persze ezek a belépők 2 főre voltak érvényesek, amiket ki is használtunk 🙂 A Hotel igazgatója nagyon kedves és aranyos volt velünk, az ügyintézés gyors és precíz volt. Teljesen megvoltunk elégedve. Igaz kicsit hamarabb érkeztünk, mint kellett volna, így egyenlőre a szobákat nem vehettük saját használatba, de addig nem voltunk tétlenek elindultunk kihasználni a belépőket illetve körbe nézni Eger látványosságait. Még jó, hogy 2 fényképező géppel indultunk útnak, mert 865 képet készítettünk 🙂 A Hotel igazgatója, adott nekünk térképet is, hogy könnyen megtaláljuk a nevezetességeket, látványosságokat. Amin mindketten meglepődtünk párommal, az az volt hogy szinte minden ott volt egymás közelében, csak 1-1 utca választotta el őket egymástól. Ez tetszett, mert a látványosságok és a Hotel is közel volt egymáshoz. Első napunkon a Plázával kezdtük, mert akkor volt a nagy Borfesztivál és rendezvények voltak a Plázában és környékén, illetve rengeteg borkóstoltató is eljött 🙂 Mondanom sem kell, nem hagytunk ki egyet sem, mindenkinél végig kóstoltunk, de hisz ez volt a lényege. Szerencsére hét ágra sütött a nap, így a lehető legjobbkor mentünk. Utána szépen ellátogattunk, minden lehetséges látványossághoz, majd miután estére kifáradtunk, visszamentünk a Hotelbe, ahol pár perc pihi után, indultunk is tovább a szállodánkoz kb.50 méterre levő étteremhez, ahol minden este elfogyaszthattuk a bőséges választékból álló vacsoránkat. Az étterem is nagyon hangulatos volt, terasszal, hangulatvilágítással, bőséges és nagyon nagyon finom ételekkel. A kiszolgálók is barátságosak és segítőkészek voltak. Minden este más volt persze a vacsora, és utána nem voltunk éhesek reggelig 🙂 Muszáj megemlítenem “pót anyukánkat”, aki a Hotel Romantikban, volt a szobalány. Marika nagyon kedves volt, és szinte annyira barátságos volt, mintha már évek óta ismernénk őt. A második nap reggel kínált minket kávéval, az utolsó napunkon már nem is kérdezte, csak felszolgálta 🙂 A reggelinél meg kell említenem, hogy a szálloda tetőrészén ki volt alakítva egy kis kertecske, hintaággyal, kerti tavacskával, ami nagyon aranyos volt. reggelente nem az étterem részben ettünk, hanem kint a kertben 🙂 A reggeli bőséges és friss volt, nincs rá panaszunk. Ha valami elfogyott, azonnal pótolták, ízletesebbnél ízletesebb ételekkel. Mikor elkészült reggelire a sütemény illetve a tojás rántotta Marika, már azonnal szólt is nekünk, hogy gyorsan menjünk, mert elkapkodják 😉 Amilyen adagot szedtünk magunka, délig nem voltunk éhesek. Utána persze mentünk is folytatni a városlátogatást és kihasználni a belépőket. Megállás nélkül mentünk és kattogtattuk a fényképező gépet:) Elfelejtettem megemlíteni, mikor megérkeztünk mindkettőnket egy pohár Egri Bikavérrel vártak, mint fogadó ital. Bármi kérésünk volt, nagyon szívesen a rendelkezésünkre álltak, de Marika felejthetetlen lesz számunkra. Ő annyira közvetlen volt velünk szemben, és persze a többi vendéggel is. Esténként Marika volt a portás, így ha kicsit tovább maradtunk ki a Szépasszony-völgy látogatása miatt, mindig tartottunk neki is élménybeszámolót. Lehet, hogy már párszor hallotta a többi vendégtől is, de meghallgatott, sőt mintha ő is vendég lett volna ő is tartott élménybeszámolókat:) A szobák nagyon szépek és tiszták voltak, minden vendéget gyümölcstállal várnak, melyet a szobákban helyeztek el. AMi még nagyon nagyon tetszett a szobákkal kapcsolatban, hogy mellettünk ment el a sok autós és motoros és nagyon halkan hallattszódott be vagy egyáltalán nem. Így esténként csendben tudtunk pihenne, ami nagyon jól esett a hosszú séták után. A legutolsó napra hagytuk a Termálfürdő belépőjét, ami szintén csak felejthetetlen volt számunkra. Utolsó nap mikor kiléptettek a szállodából, sajnos nem találkoztunk Marikával, hogy elbúcsúzzunk tőle, de meglepetésünkre a recepciós szólt neki 🙂 Megígértük, hogy még visszalátogatunk hozzájuk, remélem ez egyszer be is fog valósulni. Akik, még nem voltak a Hotel Romantikban csak ajánlani tudom nekik, nem kell wellness szálloda, ha egy sima Hotelben, mint itt sokkal barátságosabbak és segítőkészebbek, nem beszélve a szobák kényelméről. Így nálunk a Hotel Romantik a legjobb szálloda, ahol eddig jártunk!!! Sebestyén Noémi

Új játék: kedvenc szállodám

Újra nyerhetsz a Szallodak.hu -val! Látod, ők sem hitték, álmukban sem gondolták volna, hogy nyerhetnek, de Farkas Gyöngyi, Medics Alexandra és Rabi Ildikó is nyertek tőlünk az elmúlt 1 hónapban! Medics Alexandra 4* wellness hétvégével, Farkas Gyöngyi 3* wellness hétvégével, Rabi Ildikó pedig egy 4* prágai hétvégével lett gazdagabb! Nyerj Te is: küldd el beszámolód kedvenc szállodádról az info@szallodak.hu címre “Kedvenc szállodám” tárggyal 2012. október 31. 12:00-ig és 16:00-kor Te lehetsz a szerencsés, aki pár nap múlva már egy 4* szuper wellness szállodában pihenhet másodmagával 3 napot/2 éjszakát! Az írások mimimum fél A4-es méretűek legyenek, lehetőleg saját készítésű fotót is csatolj, ugyanis a Szallodak.hu csapata is kiválasztja majd a kedvenc írását, aminek beküldőjét meglepetés ajándékkal jutalmazzuk! Sok sikert!

Hévízi szállodák

Tisztelt Szallodak.hu! Nagy örömmel olvastam a nyereményjátékról. Én a hévízi szállodákról szeretnék írni, mivel Hévíz, és a Hévízi tó már ismerős számomra. A Szallodak.hu ajánlatai közt böngészve több olyan szálloda is akad, ahol nagyon szívesen eltöltenék egy hétvégét kedvesemmel. A NaturMed Hotel Carbona superior**** elhelyezkedése tökéletes, hisz Hévíz központjában található, a képek alapján a wellness részleg kiváló, és nagyon hangsúlyt helyez az egészségmegőrzésre (teljeskörű állapotfelmérések, masszázsok, fürdők, pakolások, meditáció, stb.), így minden generáció számára ideális választás. A Hotel Európa fit superior**** is csak néhány perc sétára található a tótól, tehát kedvező a fekvése. További pozitívum, hogy idén újult meg a szálloda uszoda- és szaunavilága, az élményfürdő galériáján elkészült egy új, profi szaunavilág, és beltéri úszómedencékhez kapcsolódva épült egy új wellnessmedence is. Bár elsősorban a Hévízi tó vízében szeretnénk fürdeni, a testet-lelket felüdítő hatása miatt, de azért a szálláshelyen is meghatározó szerepet tölt be a wellness részleg, és annak lehetőségei. Tovább szemezgetve a kínálatban, a Lotus Therme Hotel & Spa ***** csodálatos épületén akad meg a figyelmem. Gyönyörű környezetben, fákkal övezve fekszik Hévíz legexkluzívabb wellness szállodája, és bár kissé távolabb található a központtól, azt hiszem, mindenki szívesen töltene itt még akár csak egy éjszakát is. Spa és wellness részlege, a büféasztal és látványkonyha kulináris kincsei igazi testi-lelki élményt ígérnek. Következő kiszemeltem a Kis Helikon Residence Hotel Hévíz****, mert előző hévízi nyaralásunk alkalmával már egyszer láttam a szállodát, és már akkor is megtetszett a különleges, mediterrán hangulata. A romantikus villa falai között csodálatos lenne egy meghitt hétvége kettesben.. Válogatni tehát lehet a jobbnál jobb ajánlatok között, és biztosan jól választ, aki Hévízt választja, hisz itt megtapasztalhatja a gyógyító tó hatását, és csodás, különleges klímáját. Üdvözlettel: Főző Kornél

Hotel Európa Fit

A Hotel Európa Fit főleg a külföldi vendégekre alapoz. Nagyon sok orosz illetve német vendég volt a látogatásunkkor is. A szállodai szobák modern kialakításúak, szépek és kényelmesek. A parkolás a szálloda előtt fizetős, tehát a chek-in idejére is kell parkolójegy, vagy be kell állni a bejárat elé, arra az időre. Mélygarázst lehet megadott összegért használni a vendégeknek /kicsit drágának találtuk/.Félpanziós ellátást kaptunk. Hatalmas volt a választék előétel, főétel tekintetében is. Rengeteg desszert, gyümölcs, saláta stb, ami szem szájnak ingere. A szálloda Hévíz központjában van, könnyen elérhető minden. Rendelkezik belső és külső medencével is, ahol egy külső bár is kialakításra került, megadott időpontban 50 %-os kedvezménnyel lehetett koktélozni. A külső medencénél gyermekeknek kialakított rész is található. A Hotel Európa Fit-nek van egy gyógyászati részlege is. Adott időpontban pedig, egy dietetikussal is lehetett konzultálni, ingyenesen. A Hotel Európa Fit minden estére tematikusan készült, az egyik este cigányzenekar játszott vacsora közben. A tó néhány perces sétára található. Nagyon szép park van mellette, ideális egy romantikus esti sétához. A szálloda magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt, így bátran ajánlom. Beküldő: Bárkányi Anikó

Prestige Ház Hévíz

Kedves Szallodak.hu! Nagy örömmel olvastam, hogy újabb nyereményjátékot hirdettek, amelynek a témája a hévízi vagy egy hajdúszoboszlói élmény, vagy pedig hotel(ek) értékelése. Mivel még nem jártam eddig Hajdúszoboszlón (pedig sok jót és információt hallottam róla), mert messze van Tőlünk, így maradt Hévíz (itt szerencsére többször jártam már), Legelőször még gyermekkoromban jártam ott, de akkor még nem igazán törődtem a hotelekkel, csak magával a tóval, amelybe sokáig féltem belemenni, persze ez még mind gyerekfejjel történt. Azóta eltelt jó pár év, a hoteleket, a wellness érzését, élményét is sikerült megízlelnem Hévízen. Bár a tóban még azóta sem fürödtem, de ami késik, nem múlik 🙂 Prestige Ház Hévíz nevű szálláshelyen jártam. Miért pont ezt a szállodát választottam pihenésem helyszínéül, annak ellenére, hogy ez „kicsit” messze van a tótól? Egyszerű ennek a magyarázata, több is van. 1.) Tóban úgysem szerettem volna fürödni, csak sétálni a partján, arra meg egy távolabb lévő hotel is megfelel. 2.) Egy véletlen folytán rábukkantam a facebookos oldalukra, ahol épp nyereményjáték zajlott apróbb tárgyakért és én is a nyertesek között voltam. No nem wellnesst nyertem, nem nem, azért ennyire mákos nem voltam akkor, meg persze nem is lehetett nyerni, hanem egy gyönyörűséges hátitáskát.:) Mivel épp úgy is Hévízt céloztuk meg akkor utazásunk helyszínéül, ezért, ha már nyertem ott, foglaltunk szállást! Mondanom sem kell, nem bántuk meg a választásunkat. Aranyos, barátságos, családias hangulat fogadott minket. Ha lehetőség nyílik majd rá, visszamegyek. Üdvözlettel: Németh Annamária

Hévízi szálloda, esetünkben a CE Hotel Fit

Hévíz és a Hévízi tó különleges helyet foglal el szívünkben, hiszen már többször is volt alkalmunk egy-két napot eltölteni ott, és mindig nagyon jól éreztük magunkat. Akár átutazóban, egy szép délután erejéig, akár többnapos kirándulásnak tökéletes úti cél ez a nyugodt, hangulatos városka. Mint már írtam, többször is voltunk vendégek Hévízen, egy alkalommal a CE Hotel Fit szállodában foglaltunk pár napra szobát magunknak. A felújított, 52 szobás hotel a tótól 500 méternyire található, de mi minden este megtettük ezt a sétát, gyönyörködve a tóban, és környezetében. A sétálóutca-, és a színes „büfésor”-vizit után a tó főbejáratához vezető, virágos Schulhof Vilmos sétány platánfái közt jó volt a kellemes nyári estéken megpihenni a padon. A szállodával kapcsolatban annyit szeretnék megjegyezni, hogy amikor mi ott voltunk, sajnos nem mindig került parkolóhely a saját parkolójában, ezért volt, hogy pár utcával arrébb tudtuk csak letenni az autót. A hotel wellness részlegétől nem dobtam hátast, de azért volt ott minden, ami egy wellness részleghez elengedhetetlen: medence (gyógyvizes), pezsgőfürdő, szauna, infrakabin, sószoba, aroma kabin… Az ételek finomak voltak, a reggeli svédasztalos, a vacsora pedig menüs volt, amit előző nap választottunk ki. Összegzésként: szerintem a hotel megfelel annak, aki szeretne nyugodt, családias környezetű, kényelmes szobákkal rendelkező szálláshelyet választani. Az ár-érték arány jó, de azt a negyedik csillagocskát… én nem biztos, hogy odaadtam volna… vagy csak a felét. 🙂 A sors iróniája lenne, ha nyernénk, és éppen ide szólna a nyeremény hétvége, de azért örülnénk ám neki nagyon… nem lenne duzzogás… 🙂 Megírnánk, hogy változott-e valami azóta, vagy, ha nem, akkor is küldenénk egy jó kis beszámolót… szóval, köszönjük a lehetőséget, és további szép napot!! 🙂 Üdvözlettel: Rabi Ildikó Szeretnél nyerni? Küldd el írásod Te is! Részletekért kattints!

Palace Hotel Hévíz szálloda

Tisztelt Szállodák.hu! Én a kedvenc Hévízi szállodámról a Palace Hotel Hévízről szeretnék írni. Már nem először jártam ebben a szállodában, de mindig szívesen vissza térek ide. A szálloda gyönyörű belső átriumos és nagyon tiszta, valamint Hévíz sétálóutcájában található. Szerencsémre az erkély is ide nézett, jó volt kiülni és nézni az utca forgatagát. A szoba és a fürdő is nagyon szép. Félpanziós ellátás volt a csomagban a reggeli és a vacsora is svédasztalos rendszerben működik. Megtalálható itt minden mi szem szájnak ingere. A reggelinél nagyon széles a péksütemény, felvágott és a különböző tejtermékek választéka. A vacsoránál 2 fajta levesből és többféle másodikból lehetett választani, desszertként volt  fagylalt, sütemény, gesztenyepüré, gyümölcssaláta és többfajta gyümölcs is. Minden vacsoránál frissen sütött palacsintát kínáltak, amit személyre szabottan kívánság szerint ízesítettek. A személyzet nagyon kedves és szolgálatkész. A szállodában található egy nagyon klassz wellness részleg is élménymedencével, pezsgőfürdővel, finn-és aroma szaunával, infra szauna, gőzkabin, dézsazuhany és jó időben egy napozóterasz is rendelkezésére áll a vendégeknek. A gépkocsival érkezőknek mélygarázsban megoldott a parkolás. Ez a csodás szálloda ráadásul 200 méterre van a Hévízi tófürdőtől amely a világ legnagyobb természetes meleg vizű forrástava és tényleg nagyon különleges élmény az idelátogatóknak télen is nyáron is. Fantasztikus érzés a csábítóan gőzölgő termálvízben, tavirózsákkal körülölelt tóban lebegni és úszkálni. Hévíz mindenkinek remek kikapcsolódást és pihenést kínál, épp ezért ezt a kis várost és a Palace Hotelt mindenképp remek választásnak tartom és csak ajánlani tudom. Köszönöm a lehetőséget. Csodás hétvégét kívánva Önöknek. Üdvözlettel: Tóth Cintia – Szeretnél nyerni? Küldd el írásod Te is! Részletekért kattints!

Hotel Aurum

Kedves Szállodák.hu! Egyik korábbi, pontosabban még februárban meghirdetett nyereményjátékukban, amikor arról kellett írni hogy hol töltenék el szívesen egy wellness hétvégét, a hajdúszoboszlói Hotel Aurum szállodát választottam. Akkor még sajnos nem jártam Hajdúszoboszlón, de a nyár folyamán sikerült ellátogatnunk a híres fürdőjébe. A Hotel közel van a fürdőhöz, és a képek róla egyszerűen csodálatosak. Igazi fürdőbarát Szálloda. Sajnos a Hotelbe még mindig nem jutottunk el, de a fürdőt meglátogattuk. Csodálatosan telt az a pár óra, amit ott töltöttünk. Legeslegjobban a homokos tengerpartként kiépített medence tetszett, amiben a hullámfürdő elindítása tette még élet hűbbé a medencét. A meleg vizes medencékben is szívesen pancsoltunk, és a legérdekesebb az volt, hogy a víz 2 méter mély volt. Végre egy olyan medence ahol nem csak derékig ér a víz, ha felállunk. A fürdő területén az éttermek és a büfék rendkívül finom ételekkel szolgáltak. Nagyon kellemesen telt el az a délutánunk a Hajdúszoboszlói fürdőben. Sajnálom, hogy nem tudtunk tovább maradni. Bízom benne, hogy most egy kis szerencsével visszatérhetünk Hajdúszoboszlóra, és több időt tölthetünk együtt a kis családommal. További szép estét kívánok Önöknek! Üdvözlettel Kontra Elisabeth