Kedves Szállodák.hu! Tavaly nyáron a barátommal és apukájával a Balatonon nyaraltunk! Én akkor voltam életemben először a Balatonon. Béla telepen nyaraltunk egy hétig. Már hajnalban Mezőkovácsházáról indultunk a Balaton felé. Hamar oda is értünk, ami nagyon jó, mert már nagyon vártuk hogy eljussunk a Balatonra. A Napsugár Kempingben szálltunk meg. Barátom apukája lakókocsiban, mi pedig a barátommal sátorban aludtunk. Kicsit kényelmetlen volt, mit ne mondjak, de legalább szúnyog mentes. Amint megérkeztünk a Balcsira, lepakoltunk, és bele vetettük magunkat a “Magyar tengerbe”! 🙂 A víz kicsit hideg volt, de kibírtuk. Másnap és szinte minden nap ellátogattunk gyalog, valamint vonattal Fonyódra. Nagyon szép hely Fonyód is, és kedvesek az emberek. Sok bazárosnál megálltunk, és mindenféle Balatoni emléket összevásároltunk. A hét alatt szinte minden nap horgásztunk is, volt hogy estére is kint maradtunk horgászni. Mi már tapasztaltunk, igazán gyönyörű naplementét! 🙂 Kipróbáltuk a vízi biciklit, hatalmas élmény volt számunkra. Nagyon jól éreztük magunkat azon a nyáron, főleg hogy a születésnapom is a Balatonon töltött hétbe esett. Felsétáltunk a hegyre is, és volt egy kedvenc fagyizónk is a közelben. Nagyon hamar eltelt az az egy hét, reméljük idén nyáron is eljutunk a Balatonra! Reméljük még több fantasztikus élménnyel gazdagodunk! 🙂 Üdvözlettel: Kitti és Máté