Kedves Szállodák.hu! Mindig figyelem a portáljukat, hogy mikor lesz újra lehetőség wellness pihenést nyerni Önöknél, így meg tudom adni magamnak azt a kis esélyt, hogy végre nyerhessek egy wellness üdülést. Talán egyszer sikerül… Az őszi wellnessünket Hajdúszoboszlón töltenénk el legszívesebben, a napfény városában, ezen belül is a Mátyás Király Hotelben. Sokszor jártunk már Hajdúszoboszlón, leginkább a gyógyfürdőben. Olvastam, hogy ebben a szállodában szintén van 2 gyógymedence, egy 32 fokos és egy 36 fokos, nagyszerű lenne a megfáradt ízületeinket “gyógyítgatni” benne a párommal. A párom már nyugdíjas, és én is előtte állok pár évvel, így igazán megérdemelnénk a szürke hétköznapokból a felfrissülést. Ebben a hotelben , ahogy a szlogen is szól, ” A vendég a fenség” végre királyian érezhetnénk magunkat. Talán a 2 éves unokánkat is elvinnénk, mert ez a hotel kimondottan gyermekbarát hotel, van gyermekmedence, játszószoba és játszótér is, amit a kis unokánk biztosan nagyon élvezne. Az étteremben pedig gyermekeknek szervíroznak a svédasztalra külön nekik való ételeket is. És mivel a Hortobágy is közel van , mindenképpen meglátogatnánk a Nemzeti Parkot és a 9 lyukú hidat is. Köszönöm szépen a lehetőséget a nyerésre, nagyszerű érzés lenne, ha nyerhetnénk. A jövő héten lesz a születésnapom, és így nagyon reménykedem benne, hogy talán most majd nekem kedvez Fortuna! Üdvözlettel: Mári Edit