A mai napom a lisszaboni Hard Rock Café előtt kezdődött, ahonnan a városnéző buszunk indult. Sintra és Cascais voltak a célállomások. Egy kisebb csoporttal utaztam, összesen 6-an voltunk: egy ausztrál lány, egy amerikai pár, egy román férfi, aki Londonban dolgozik, és egy japán nő. Az út során az első 10-20 perc azzal telt, hogy mindenki elmesélte, hogy miért jött ide. Számomra megdöbbentő volt látni, hogy mennyire céltudatosak: mint kiderült, mindannyiuknak volt egy terve erre az évre, hogy hova szeretnének menni. Többen mondták, hogy már régóta vágytak ide, látni szerették volna Sintra mesebeli palotáját, amit úgy 11 óra magasságában már meg is tehettünk.A következő pillanatban már úton vagyunk Cascais felé, de még előtte meglátogattuk Európa legnyugatibb pontját, ahonnan rengeteg fotót készítettünk. Varázslatos volt, arról nem is beszélve, hogy régi ismerősökkel futottunk össze – hiába, a magyarok mindenhol ott vannak. Cascais előtt pedig az Atlanti-óceán partjánál kényszer megállót kértem a sofőrtől, tekintve, hogy ócean fanatikus vagyok. A túra második felét álmosan hallgattam végig – pedig tényleg érdekes volt -, de valamiért mindig akkor kaptam fel a fejemet, amikor arról beszéltek, hogy hol van a legjobb fagyi, vagy épp mikor állunk meg a következő tengerpartnál, ami akkor már Cascais volt. Nem túl sok időt töltöttünk ott, alig egy óra múlva már jöttünk is vissza Lisszabonba. Fagyiztunk a parton, amit egyébként ha itt jársz, mindenképp próbálj ki, bűn lenne kihagyni, tekintve, hogy ilyen finomat talán még életemben nem ettem. Életem egyik legjobb majd 60 eurós befektetése volt a mai nap, ugyanis a Sintra-Cascais körülbelül ennyibe kerül. Ha itt jársz, mindenképp fizesd be magad rá, hiszen olyan történeteket tudsz meg a környékről, amit biztosan nem olvashatsz útkönyvekben. Izgalmas, érdekes, élményekkel teli.
Oravecz Nóra