Szálloda értékelések kategória bejegyzései

Wellness nyereményjáték nyertesünk beszámolója

Kedves szállodák.hu! Csodálatos volt az a hétvége, amit a Ramada Plazaban tölthettünk. Nagyon örülök, hogy végül elküldtem a húsvéti játékra a pályázatomat. Felejthetetlen élményben volt részünk. Az ott dolgozó emberek egytől egyig lenyűgözően kedvesek és segítőkészek voltak mindenben. Miután átvettük a Dunára néző szobánkat, ami mindennel fel volt szerelve, amit csak az ember kívánhat felfedeztük a szállodát. Nem hagytunk magunknak sok időt és a Spaban kötöttünk ki, ahonnan egészen a vacsoráig ki sem szabadultunk. De talán ez nem is meglepő, hiszen nincs más szó, csak az, hogy egyszerűen ott minden tökéletes. A medencék, a jakuzzi a szaunák, a kivitelezés. Hosszas fürdőzés után beültünk a szállodában lévő bárba, ahol koktéloztunk, de kis idő múlva vissza is tértünk a wellnessbe újabb kényeztetésekért. Zárásig áztattuk magunkat, majd jött a jól megérdemelt alvás. Másnap a reggelivel kezdtünk, ahol a bőség zavarában dönteni sem lehetett, mit is együnk a kávézás után, de végül ebben is sikerült döntenünk. Természetesen a reggeli után is kihasználtuk maradék időnket és ismét visszatértünk a wellness részlegbe. A szoba átadása előtt hagytuk csak ott kedvencé vált medencénket, fájó szívvel.
Leírhatatlan az élmény, amit ott szereztünk. Megbeszéltük a férjemmel, hogy ide még visszatérünk, és ha lehetőségünk adódik, visszük a családunkat is, hogy Ők is megtapasztalhassák milyen az igazi pihenés. Köszönjük a lehetőséget, mindennel és mindenkivel elégedettek voltunk. Igazi nászút pótló volt ez számunkra. Remélem, hamarosan újra játszhatunk.
Üdvözlettel: Kulcsár-Dér Boglárka

Szabó Győző szállodakritikus lett?

Szükségem van egy kis pihenésre. Túlhajszolom magam. Nincs megállás. Pedig időnként kell egy kis szünetet tartani. Töltődésre. Regenerálódásra. Ez nagyon fontos. Elsőszámú szempont. Főleg egy olyan embernek, mint én. Nézzük csak, hova is menjünk? Nem mindegy. Ne legyenek túl sokan. Családias legyen. Legyen jó a catering. Nem. Kitűnő legyen. Imádok enni. Inni. Esténként levezetni. Egy finom sörrel. Egy jó vörösborral. Ez is fontos. Legyen a hotelben szauna. Szaunavilág. Egy kellemes hőfokú medence. Egy hely, ahol picit lepihenhetek. Zavartalanul. Egy korrekt szoba. Erkéllyel. Szeretek egy cigit elszívni lefekvés előtt. A szobához tartozzon egy tiszta, és jól felszerelt fürdőszoba. A kád nem igényem, de ha van, az se baj. Internet. Slussz. Ennyi. Azt hiszem ezeknek a kritériumoknak viszonylag sok szálloda, illetve hotel megfelel. Jól is néznénk ki, ha nem. Na most akkor melyik is legyen? Hova is zúzzak le egy kicsit kikapcsolni. Balaton? Kelet-Magyarország? Börzsöny? Nézzük csak. És megakad a szemem egy néven. ZENIT. Jó szó. Tetszik. Amikor a Nap a legmagasabbról néz le ránk. A földfelszín felett emelt függöleges a horizontról az éggömb metszésében. Csodálatos. Ez nem lehet rossz hely. Nemrégen nyitottak Vonyarcvashegyen. Új szálloda. Négy csillag. Nem tudok hibázni. Ez jó lesz.
Az én Tatár Gyuri barátom foglal nekem szállást. Mindig ő intézi. Én ezekhez béna vagyok. Megköszönöm neki. Visszajelez, hogy ok minden. Bónusz kapok tőle egy masszázst is. Miért is? Rendes tőle, de miért? Győzőkém! hallottam a hangodon, hogy feszült vagy. Lazíts egy kicsit. Gyúrasd le magad. Ajándék. Ok. Ezt is köszi Gyurikám. Akkor holnapután indulok. Szeva. Reggel bepattanok az autóba. Merre menjek vajon? Van egy pár lehetőség. Balaton-felvidék. Gyönyörű utakon. Tapolca. Onnan le Szigliget. 71-es út, és Vonyarcvashegy. Vagy ahogy a helyiek mondják: Vonyi. Vagy végig zúzok az M7-esen. És a Balaton végén Keszthely, és Vonyi. Az utóbbi mellett döntöttem. Van éves autópálya matricám. És gyorsabb is. Szerintem.
Kényelmesen megérkeztem. Egy és háromnegyed óra. Ebben mondjuk lehet, hogy benne lesz egy harmincezres csekk. Gyorshajtásért. Nem biztos, de lehet. Nagyon itt akartam már lenni. Ezen nem kell csodálkozni. És végre megérkeztem. A 71-esről tábla mutatja az utat. El sem lehet téveszteni. Kanyarog felfelé a kis út. Szinte beleszalad a Zenit Hotelbe. Parkolóhely van bőven. Király. A recepción nagyon kedvesen fogadnak. Megmutatják a szobát. Megtudok mindent. Mi, hánykor van. Csúcs. A szobába lépve tátva maradt a szám. Ízlésesen berendezett helység. Trendi fürdőszoba. A falba beépített tv. Terasz. Minden klassz. Tényleg. A harmadikon voltam. A legfelső emeleten. Balatoni panorámával. Eszméletlen a kilátás. Eddig minden stimmel. A wellness részleg a másodikon van. A szobakártyával tud az ember bejutni. Itt kap szaunalepedőt. Istenkirály. Már ficcenek is le a szaunába. Gyors kipakolás. Mindig szeretek ezen túl lenni. Ruhák a polcokra. Piperecuccok a fürdőbe. Az üres táska valamelyik szekrény mélyére. Mostantól itt lakom. Ez az érzés kell , hogy a hatalmába kerítsen. És ha jó a hely, akkor ez viszonylag gyorsan megy. Sebesen elrendezkedtem. Irány a wellness! Csobbanás. Izgatottan futottam le egy emeletet. Papucsban. Megkapom a lepedőt. Feltérképezem a placcot. Ezt is mindig így csinálom. Nem rossz. A szaunavilág tökéletes. A maga módján. Az egész wellness rész kékben van tartva. Apró csempék. Mindenhol. Fehér. Világoskék. Sötétkék. És még egy pár árnyalat. És ezek a szinek véletlenszerűen feldobva a falakra. Az oszlopokra. Sok helyen látni ilyet. Nem okoz túl sok gondot a burkolónak. Ami a keze ügyébe kerül, azt felragasztja. Nem ez a kedvenc felületem. Tekintve a szobák letisztultságát, nem éreztem a harmóniát. De nem zavaró. A szaunávilágra is igaz ez a meglátásom. Ezért is tökéletes. A maga módján. Mert ettől eltekintve csodás. Kicsi, de minden van benne. Gőz. Elég masszív. Finn szauna. Infra. Jégkabin. Zuhanyfülke. Merülő medence. Pihenőágyak. Perfekt. És szombatonként szauna szeánsz. És nem akárki tartja ám. De nem ám. Amint azt a 18h-kor megtartott felöntés alatt megtudtam, a szaunamesterünk nem kispályás gyerek. Kérem szépen ő az idei szauna szeánsz verseny második helyezettje. Apám, ez nem semmi. Gratulálok Zolikám! Szabó Zoli az ezüstérmes szeánsz bajnok. Ne hazudtolja meg magát. Pálinkás felöntést celebrál. Mézes testápolással. És minden héten más a menü. Kizárólag szombaton. Este hatkor. Érdemes benézni. Csodálatos volt. Aztán zuhany, és csobbanás a hideg vízbe. Aztán a nagy helységben jacuzzi. Úszómedence. Gyerekmedence. Csúszdával. Mindenütt nyugányak. Kis büfé. Napozóterasz. Pazar méretű napozóterasz. Ahogy a hotel is, a napozó is a Balatonra néz. Reggeltől estig ide tűz a nap. Március közepén napozok fürdőgatyában. Az esti felönzés előtt. Háromkor. És bámulom a Balatont. Eszméletlen.
Tökéletes a névválasztás. Zenit. Teli találat. Nap és Nap és Nap minden mennyiségben. Kezdek töltődni, úgy érzem. Holnap délután masszázs. Szuper lesz. Kicsit bepilledtem a nyugágyon. Lehet, hogy le fogok pirulni. Nem baj. Megiszom egy fincsi kávét. Beülök a jacuzziba. Összefoglalva a két nap tapasztalatait nem mindig egyforma a víz hőmérséklete. Egyik nap hűvösebb, máskor pedig melegebb a víz. Keresi még magát a hőmérséklet. Ez volt az érzésem. Egyszer átmentem a gyerekmedencébe, mert kicsit fáztam. Azonban másnap már a gyerekmedence volt hidegebb. Mindenesetre az egyik mindig kellemes. Lehet kísérletezni. És ha az ember elmélyült pihenésre vágyik- mint például most én- látogassa meg úszómedence mögötti kis kuckót. Szeparált tér. Csempézett, alulról fűtött padokkal. Szuper. A falon csordogál végi a víz. Ki tette a be a relax hangkazettát? A víz hangjai. Simogató. Hiányoltam egy pár zöld növényt. Adna hozzá. Szerintem. Kicsit izgalmasabb lenne velük a varázslat. Madárcsicsergés. Mély alfaállapot. Lazulás. A korgó gyomrom billent ki az állapotból. Éhes vagyok. Eszem valamit. Hol is van az étterem? Érdeklődöm az átöltözés után a recepción. Na most igen. Szóval az étterem egy másik épületben van. A nyári átjáró még nincsen készen. Az lényegesen praktikusabb. Lesz. Ezért most egy másik járást használnak a szállóvendégek. Igen? Igen. Lifttel le a mínusz egyre. Onnan lépcsők visznek lefelé. Aztán felfelé. És már ott is vagyunk. Parancsol egy pálinkát művész úr? Hmm. Igen egy kétcenteset megköszönnék. Egészségére. Köszönöm. Elkísérjem. Nem köszönöm, nem fogok eltévedni. Kiszálltam a liftből a mínusz egyen. Fehér folyosó. Néhány illusztráció a falon. Reprók. Festmények. Aztán semmi. Fehér falak. Hosszú lépcsősor lefelé. Megszámoltam. 36 lépcső. Aztán kis kanyar és lépcső felfelé. 27 lépcsőfok. Pici túra. Teljesen nyugodt vagyok. Elhatároztam, hogy most nem idegesítem magam semmin. Felesleges is lett volna. Megérkeztem az étterembe. Kicsit meglepődtem a szerény választékon. Hoppá. Fura. Ez nem jellemző egy négy csillagos hotelre. De nem idegeskedem. Négy féle étel. Fogok tudni választani. Egyébként sem szeretem azokat a vendéglőket, ahol túl nagy a választék. Az ember elveszik közte. Minek? Legyen kevesebb, de az legyen isteni. Ez a filozófiám. És úgy tűnik, hogy a Zenit Hotel séfje is eképpen gondolkodik. Kicsi a választék. Ez biztos. De vajon a minőséget is hozza? Kistányérra szedek először. Bizalmatlan vagyok. Ez van. Azonban az ízek magukért beszéltek. Isteni finom minden. A vacsorához barna belga sört iszom. És engem egy jó barna sörrel nagyon le lehet venni a lábamról. Főleg, ha belga. Imádom. A kistányért nagytányérra cseréltem. És mindent végigkóstoltam. Hibátlan. Egy valami nagyon ízlett. A francia saláta. Ha nem volt kint másnap, akkor megkértem a pincéreket, hogy hozzanak ki nekem. És hoztak. Nagyon barátságos emberek vesznek itt körül. Ez jól esett. Közvetlen és jóhumorú dolgozók. Ezt így kell csinálni. Biztos, hogy visszajövök még. A hely meggyőzött a jó színvonaláról. Minden tekintetben.

Élménybeszámoló: Hotel Azúr, Siófok

Az én kedvenc szállodám a Siófoki Hotel Azúr. 4 évvel ezelött Valentin napon voltunk elöször itt a párommal. Luxus lakosztályt foglaltunk, és amikor beléptünk pezsgövel és gyümölccsel vártak:) Nagyon örültem ennek a kedves gesztusnak. A szobánk gyönyörű volt,és természetesen volt benne szauna, illetve jaccuzi is:) Az én párom nagyon finnyás és válogatos az ételeket illetöen, de ez az elsö szálloda, ahol teljesen elégedett 🙂 Nagy választék, iszonyatosan finom ízvilággal.. Vacsora után mindig a bárba megyünk, ahol nagyon jó kis koktélok közül lehet válogatni. Ami nem elhanyagolható, hogy egy kellemes, könnyű ebéd után nagyon jó kis sétákat lehet tenni Siófokon a Balaton partján. Ezt imádom. De visszatérve  a szállodára, a wellness rész az is bomba számunkra. Minden van aminek lennie kell egy ilyen helyen: sókamra, aromakabin, szaunák, gőzfürdö, infraszauna és ami számomra a leg leg az a Kneipp taposó:) És aminek a párom külön örül az a wellness bar, itt is fini szendvicseket szoktunk enni. Amikor ki szaunázom magam és ki fürdözöm, akkor pedig a csendszobába szoktam félre huzodni, itt nagyon jót lehet pihenni… Azóta többször voltunk már és még biztosan menni is fogunk.. Aki egy tökéletes wellness pihenést szeretne, annak ezt teljes szivböl ajánlom. Beküldő: Magyar Nikoletta

Élménybeszámoló: Belenus Termalhotel

A tavalyi év őszén volt szerencsénk egy csodaszép hosszú hétvégét töltenünk Zalakaroson, a Belenus Termálhotel vendégszeretetét élvezve. Szállodánk a legjobb választásnak bizonyult, hiszen a dolgozók kedvessége, a szobák tisztasága és kényelme, a pihenésünket elősegítő kényeztető szolgáltatások (szauna, gőzfürdő, termálvizes medence, manikűr, masszázs, stb) a bőséges és finom ételek mind hozzájárultak a felejthetetlen élményhez. A közeli termálfürdő nyújtotta egyedi szolgáltatások és a szálloda által biztosított kikapcsolódás egy nagyon kellemes élménnyel gazdagította szürke hétköznapjainkat, ezúton is köszönjük. Beküldő: Lőrinczi Bálint és Linda

Wellness hétvége nyertesek

A “Küldj be szállodai élménybeszámolót” játékunk nagyon sikeres lett, szép számmal érkeztek be írások. Egyik-másik annyira jól sikerült, hogy telefonon és írásban is érkeztek hozzájuk gratulációk, illetve kommentek. A célunkat elértük: osszuk meg egymással szállodai élményeinket, őszinte véleményünket, így annak eldöntése, hogy idén melyik szállodában szálljunk meg, ezen beszámolók böngészésével sokkal könnyebben meghozható, hiszen személyes élményeken alapszik. A ma 11:00-kor tartott sorsolás az alábbi résztvevőknek kedvezett: a 2 éjszakás, 2 fős wellness hétvégét a sümegi Hotel Kapitány szállodába nyerte: Takács Rita – a 2 éjszakás, 2 fős 4* wellness hétvégét a ceglédi Hotel Aquarell szállodába nyerte: Biczó Márta. A nyerteseket írásban is értesítjük!

A nagy sikerre való tekintettel a többi élménybeszámolót beküldő között és azok között, akik 2012. február 13-ig szállodai véleményezést, beszámolót küldenek, Valentin-napi vigaszdíjként február 14-én 11:00-kor kisorsolunk 1 db férfi és 1 db női farmernadrágot a Levi’s felajánlásával! A nyerteseknek gratulálunk, a vigaszdíjhoz pedig sok szerencsét kívánunk!

Élménybeszámoló: Hotel Atlantis, Hajdúszoboszló

Kedves Szállodák.hu! Tavaly egy hosszú hétvégét tölthettünk el a hajdúszoboszlói Hotel Atlanis Medical Wellness és Conference szállodában párommal és három gyermekemmel. Ez volt az első ilyen belföldön eltöltött hétvégénk, amit a férjem a cégétől jutalomként kapott. Hajdúszoboszlót választottuk, amiben egy percig sem csalódtunk, mivel a kisgyermekes családoknak maga a paradicsom. A szálloda építését tavaly nyáron fejezték be, így szinte még új volt szeptemberben mikor mi meglátogattuk. Látványa pazar, kialakítása igényes és stílusos. Szobánk, vagyis a lakosztályunk tágas belső tereivel, kényelmes bútoraival, hatalmas teraszával minden igényt kielégített. 11 hónapos kisfiamnak két szobában is kiságyat helyeztek el pelenkázóval, ágyneművel, hogy a kényelme mindenhol biztosítva legyen. A hajnali tápszer melegítését is mosolyogva teljesítette a recepciós az első hajnali ébredésnél, de ezután már nem kellett zavarnunk ilyen kéréssel. A svédasztalos reggeli és vacsora isteni finom volt, a kínálat bőséges, a felszolgálók pedig nagyon segítőkészek és udvariasak voltak. Természetesen itt is mindent megkaptunk, ami a pici gyerekeknek kellett a kényelmes étkezéshez. A wellness részlegen szinte mindent kipróbáltunk felváltva, míg a picik aludtak és a sóbarlang tetszett mindannyiunknak a legjobban. Kedves és segítőkész volt itt is mindenki. A fürdőtérben a csúszdás gyermekmedencének volt a legnagyobb sikere a pici gyerekeimnél, míg a férjem a jacuzzit részesítette előnyben, ha épp nem a picikkel lubickolt. Összességében nagyon jól éreztük magunkat és én úgy gondolom, hogy ez a wellness hotel, habár nem ez a fő profilja, megérdemelné a bababarát címet. Köszönjük még egyszer a személyzetnek az udvarias és kedves fogadtatást és reméljük, hogy még sikerül eljutnunk ebbe a pazar szállodába. Tisztelettel: Szommerné B. Éva

Élménybeszámoló: Hotel Silver, Hajdúszoboszló

Kedves Szállodák.hu! Tavaly novemberében Párom 4,5 éves évfordulónkra egy óriási meglepetéssel ajándékozott meg, mely keretében a Hotel Silver ****, hajdúszoboszlói szálloda vendéglátásában tölthettünk el 3 fantasztikus napot. Az élmény, amit ez a pár nap és az ellátás nyújtott, maradandó és feledhetetlen. Nehezen hagytuk magunk mögött ezeket a csodálatos órákat. De ne haladjunk ennyire előre, kezdjük az elejéről. Mikor megtudtam, hogy hova is indulunk, nagy várakozással álltam az utazás elé, hiszen egy rendkívül jó hírű szálloda kapui álltak készen a fogadásunkra. Már érkezésünkkor szembeötlött a kiszolgáló személyzet nyitottsága és szakmai profizmusa, hiszen az érkezés, a bejelentkezés és a szoba elfoglalása között alig telt el néhány perc. A formalitások után kezdődhetett a pihenés és kikapcsolódás. A szoba, amelyet a rendelkezésünkre bocsátottak elbűvölő volt. A felszereltsége, kinézete maximálisan szolgálta a vendégek, így a mi kényelmünket is. Wellness szolgáltatásai messze felülmúlták a várakozásainkat. Rendkívül széles körben álltak rendelkezésre különféle gyógyászati kezelések, melyeket kiváló szakemberek, kiváló minőségben végeztek. A gyógyászati részlegen túl a wellness is vonzó volt a kikapcsolódók számára, és Nekünk is vonzónak bizonyult. Időnk nagy részét a szaunavilág, a gyógyvíz és egymás társasában töltöttük. És amiről még nem esett szó.. az étkezések. Az étterem terítékei, étkei és finom illatai szinte csalogatták a vendégeket. A választék bőséges és különleges volt, míg az étkek rendkívül ízletesen voltak elkészítve. Összegezve a 3 napot, fantasztikus élményekkel gyarapodva, felfrissülve, de kicsit szomorúan hagytuk el a Hotel Silvert, mivel annyira hamar eltelt ez a pár nap. Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom ezt a szállodát, ha kikapcsolódásra és pihenésre vágyik egy olyan környezetben, amely maximálisan a vendégek kényelmét szolgálja. Illetve remélem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy mi itt lehettünk és megünnepelhetjük akár az 5 éves évfordulónkat is a Hotel Silver vendéglátásában. Üdvözlettel: Szűcs Márta

Élménybeszámoló: Mátyás Király Hotel, Hajdúszoboszló

A feleségemmel ez a kedvenc szállodánk, már ötször látogattuk  meg és pihentük ki magunkat Náluk! Tavaly nyáron, amikor ötödjére sikerült eljutnunk, már a kisfiunkkal együtt tölthettünk el egy egész hetet ebben a királyi környezetben. Nagyon fontos volt számunkra, hogy gyermekbarát legyen a hotel, és ezt a Mátyás Király szálloda maximálisan meg is adta nekünk. A szobák nagyon igényesek, tiszták, minden amire szükségünk volt rendelkezésünkre állt, utazóágy a kisfiunknak, kiskád, bili, pelenkázófeltét, etetőszék. Az étteremben is kaptunk külön etetőszéket a gyermekünknek. A svédasztalos reggeli és főétkezés pedig minden álmunkat felülmúlta, tényleg királyi a felhozatal, mi szem-szájnak ingere minden megtalálható rajta. Nemhiába lett a szálloda szlogenje: “Ahol a vendég a fenség!”. És ez tökéletesen igaz is. Az alagsorban található a barlangfürdő, ahol  elkülönítve található egy gyermekmedence sok-sok gyermek vízi játékokkal. A felnőtteknek pedig két gyógyvizes medence különböző hőfokokkal áll rendelkezésre , egy hideg taposómedence és egy merülőmedence a finn szaunát kedvelőknek. Ez utóbbiból én kivontam magam, nem szeretem, de a feleségem imádja a szaunát, úgyhogy ő előszeretettel használta, míg én a kisfiammal játszottam a gyermekmedencében, imád pancsikálni. Kinti nagy medence is található a szállodában, úszógumival a kisfiunk élvezte a vízben fürcsikélést ott is. A hajdúszoboszlói hotelben található még egy nagy játszóház ezernyi játékokkal, és kinti játszótér is van, aminek a neve: Micimackó Pagodája. Úgyhogy tényleg minden igényét ki tudtuk szolgálni germekünknek. A személyzet nagyon kedves és figyelmes, egy rossz szavunk nem lehetett rájuk sosem. Szóval mindenképpen mondhatom, hogy itt a vendég tényleg fenségesen érzi magát! Bátran merem ajánlani mindenkinek! Üdvözlettel: Juhász Gábor

Élménybeszámoló: Hotel Karos Spa, Zalakaros

Tavaly júliusban szerelmemmel Zalakaroson, a Hotel Karos Spa-ban töltöttünk 6 csodálatos napot. Az utazást is már feszült várakozás előzte meg, mert többször jártunk már ott családunkkal és mindig nagyon jól éreztünk magunkat, viszont ketten ez volt az első zalakarosi nyaralásunk. El is érkezett az indulás napja. Mivel már nagyon szerettünk volna ott lenni, ezért kora reggelre terveztünk az indulást Budapestről, így történt, hogy 12 óra körül már a szállodában is voltunk. A Hotel impozáns méretekkel rendelkezik, két épületből áll, melyeket egy földalatti folyosó köt össze, így akár köntösben is könnyen megközelíthető a wellness részleg. Szeretettel és kedvességgel fogadtak minket. Bár hamarabb értünk oda, mint ahogy hivatalosan be lehet csekkolni, rögtön elfoglalhattuk a kívánságunknak megfelelő szobát, ami a főépület 3. emeletén található, erkélye a belső udvarra és Zalakarosra néz. Fekvésének köszönhetően minden este saját erkélyünkről csodálhattuk meg a naplementét, melyhez halk csobogással a szökőkút adta a zenei aláfestést. Szobánkban minden megtalálható, amire a pihenéshez, wellnesezéshez szükség van. Pihe-puha, illatos ágy – amiben édes volt a pihenés éjszakánként -, tágas, tiszta szoba, széf értékeink megőrzésére, minibár különböző alkoholos és alkoholmentes italokkal, ropogtatni valókkal feltöltve, köntös mindenki számára és több különböző méretű törülköző hivatott még kényelmesebbé tenni ott létünket.
Miután birtokba vettük a szobánkat és kipakoltunk az előttünk álló szuper hétre, rögtön a Spa Uszodavilág felé vettük utunkat. Rutinos Karos Spa-sként tudtuk mi vár ránk, így még inkább siettünk, hogy mihamarabb élvezhessük a wellness nyújtotta kényeztetéseket. A Hotel wellness részlege közel 1000m2 vízfelülettel rendelkezik, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. 5 beltéri és 2 kültéri medence, Spa Szaunavilágban pedig 3 különböző szauna, gőz- és jégbarlang szolgálja a pihenni vágyók kényelmét. Mi az úszómedencével indítottunk minden alkalommal, néhány hossz leúszása után az élménymedencében és a pezsgőfürdőben nyújtóztattuk ki fáradt tagjainkat. Napi néhány alkalommal a meleg termálmedencét is kipróbáltuk, hiszen számos jótékony hatása ismert. Gyerekeket külön pancsolóval várják, így ők is jól tudják magukat érezni, míg anya és apa akár a közvetlen mellettük levő medencében figyeli csemetéit. Nyár lévén a kültéri medencéket is igénybe vehettünk, ráadásul a benti úszómedencéből a kültéribe a kis átjáró segítségével egyszerűen kijuthatunk, hogy még ki sem kell tennünk a lábunkat a vízből! Gyönyörű napsütéses, meleg nyári napok vártak ránk, a jó időt pedig a szálloda animátorai is felkészülten várták, reggeltől estig különböző programokat szerveztek főként a kültéri medencék körül kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Nem, nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is, így mindenki jól szórakozott, akár résztvevőként, akár nézőként szerette volna kivenni a részét a változatos programok közül. Egyik délelőtt a hotel masszőrének köszönhetően mindenki kellően ellazulhatott a kertben, az érdeklődőknek 15 perces masszázsban lehetett részük!  Nagy örömömre naponta többször is volt vízi aerobic, ahol a férfiak is szívesen tornáztak! Gyerekeknek is készültek különböző ügyességi és gyorsasági játékokkal, melyekkel mindenki arcára mosolyt csaltak. Szülők és nézelődök mind egyként drukkoltak, kik a medencékben hűsölve, kik a napozó ágyakban pihenve. Minden nap volt petanque verseny, íjászatot is kipróbálhatták az érdeklődök, több-kevesebb sikerrel. Sokszor a lelkesedés nagyobb volt, mint az ügyesség, látszott ez a kerti locsoló csövén is, hiszen napi egy-egy lyukkal mindig több lett rajta! Egyik nap ping pong versennyel kedveskedtek profiknak és kezdőknek egyaránt, ahol egy koktél jeggyel lettünk gazdagabbak, amit a Hotel Hajóbárjában még aznap el is fogyasztottunk a bajnok mixer keze munkájaként. Ezután minden este beiktattunk egy kis koktélozást, annyira tetszett mindkettőnknek! Este sem ért véget a program áradat, a gyerekeknek mini discoval kedveskedtek, amit a picik nagyon élveztek!Első délután már nagyon megéheztünk, így gondoltuk körbenézzük a sütemény kínálatot. Ki is választottuk mindkettőnk nagy kedvencét, a somlói galuskát. Fantasztikusan finom, ízlésesen tálalt édességet kaptunk, így eztán a többi délután sem gondolkoztunk, uzsonnázzunk-e a fürdőzés közben! Vacsorákat és a reggeliket is nagy izgalommal vártuk. A Szálloda méltó a superior minősítésre gasztronómia tekintetében is. Vacsoránál két féle leves, hideg előételek, minimum 5 főétel, saláták és rengeteg ínycsiklandó desszert közül válogathattunk órákon át. Vegetáriánusok és húsimádók egyaránt megtalálták kedvencüket. A különböző fogások közül jónéhány tökéletes kiegészítője volt a másiknak, így bátran kombináltuk az ízeket egymással.  Az ételek finomak és ízletesek voltak, minden este csodás élményben lehetett részünk a választéknak köszönhetően. A meleg nyári estéken többféle fagylalttal is kedveskedtek a vendégeknek a desszert választékon felül! Vacsora után még csobbantunk egyet az addigra szinte teljesen kiürült medencék egyikében, ugyanis nyáron a wellness részleg 21 óráig várta a fürdőzni vágyókat. Később billiárdoztunk egy órát a Hotel Halljában, majd rövid séta megtétele után engedtünk az ágy hívogatásának. Reggel 8 körül ébredtünk, már második nap is teljesen kipihenve, erővel telve mentünk reggelizni. Az elmúlt évekhez képest a látványkonyha nyújtott újdonságot számunkra. Az Éden étteremben elhelyezett pultnál a séf mindenki saját elképzeléseinek megfelelő reggelit készített tojásból, gombából, hagymából és sonkából. Ki-ki kedvére válogathatta össze a hozzávalókat, kérhette a különböző elkészítési módokat. Mondanom sem kell, hogy a reggelinknek egyik fogása mindig a látványkonyhában készült! Voltak más finomságok is, meleg és hideg ételek és italok, gondolván a legkisebbekre is. Aki délben megéhezett, a Családi Nyári Falatozóban biztosan talált kedvére való könnyű ebédet! Sajnos elérkezett az utolsó nap is. Ám mi nem siettünk haza! Mivel közvetlen utánunk nem érkeztek a szobánkba vendégek, ezért a kedves recepciós Úr megengedte, hogy egész délutánig maradjunk, sőt kijelentkezés után egész estig igénybe vehettünk a wellness részleg nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket! Csodásan éreztük magunkat ebben a majdnem egy hétben! A programoknak köszönhetően új barátságok is szövődtek, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot és megbeszéltük, hogy következő nyáron együtt újra visszalátogatunk! Köszönjük a Hotel Karos Spa minden dolgozójának az áldozatos munkát, a sok kedvességet és figyelmességet, mellyel felejthetetlen emlékké tették nyaralásunkat! Beküldő: Oláh Netty

Élménybeszámoló: Thermal Hotel Visegrád

2011. Tavasz. A hosszú téli napok egyhangú szürkesége után vágytunk egy kis kikapcsolódásra, feltöltődésre. Férjemmel közösen a festői szépségű Dunakanyar mellett döntöttünk, mivel nagyon régen jártunk Visegrádon. A Thermál Hotel Visegrádot választottuk uticélnak egy hosszú hétvégére. A szállodai foglalás interneten keresztül, zökkenőmentesen történt. Megérkezésünkkor kedvesen fogadtak, a bejelentkezés pillanatok alatt megtörtént, mivel a szükséges dokumentumok előkészítve vártak bennünket. Miután elfoglaltuk a szobánkat, amely minden igényt kielégítően felszerelt, erkélyes, és precízen tiszta volt, megismerkedtünk a hotellel. Tágas hall, drinkbár, söröző, a modern kor követelményeinek megfelelően kialakított belső elrendezés, a Dunakanyarra néző panorámalift. Szekcionálható konferenciatermek, no, és a Duna Étterem!!!- ahonnan szintén csodálatos panoráma nyílik a Dunára, sőt, jó időben a hatalmas teraszon is lehet étkezni – maximális elegancia! A mester séfnek köszönhetően  a hagyományos, igazi magyaros ízek dominálnak, e  mellett azonban minden étkezési típusnak megfelelő  étel is megtalálható. Az étteremben látványgrill  a vendégek igényeit szolgálja, ahol kívánságra készülnek az aktuális finomságok. A választékban egyedi, csak  a hotelben készülő specialitás pl. ” Túrós rétes vanília ágyon “- amelyre István, az egyik kedves pincér hívta fel a figyelmünket-, valóban fantasztikusan finom! Étkezés után pedig egy pohár minőségi bor a tapasztalt és nagyon barátságos pincérek ajánlásával felejthetetlenné teszi a vacsorát. Mindez már önmagában is fantasztikus, de tovább fokozható a wellness részleg pazar kínálatával! A Wellness részleg a pihenni, relaxálni vágyó vendég minden igényét kielégíti. Számos benti medence kicsiknek, “nagyoknak” egyaránt, termálvíz kétféle hőfokkal, élményelemek. A “vízi világ” folytatódik a szabadtéri részlegen, ahol a holdfényes, csillagos égbolt alatt, a Dunakanyar fényeiben gyönyörködve páratlan élményt nyújtott a fürdőzés. Fantasztikus élmény volt egy kényeztető jamaicai masszázs után a tepidáriumban relaxálni, majd feltöltődni az illatkamrában. Zárásként pedig egy frissen facsart narancslét elfogyasztani az Aquamarine uszodabárban. Férjem szívesen “izzasztotta” magát a gőzben, majd a jégzuhatag alatt ” fázott”. Ottlétünkkor a hotel vendége volt a gyerekek és felnőttek kedvence Szandi, a csodálatos hangú énekes sztár és családja. Rendkívül közvetlen volt mindenkivel, gyerekeknek kívánság dalt énekelt, játszott, beszélgetett a csemetékkel. /A hotelben nagyon jól felszerelt, igényesen kialakított játszószoba is van a kicsiknek, szakképzett pedagógussal-ezt szakmai szemmel néztem, véleményeztem./A Thermál Hotel Visegrádból számos nevezetes hely megközelíthető. Ellátogattunk a Királyi Palotába, a csodálatos kis településre, a Rám-szakadék kapujába Dömösre, ahonnan a teljes Dunakanyar belátható. No, és nem utolsó sorban; a hotel a Lepence -völgyben fekszik, a Pilisi Parkerdő közvetlen szomszédságában; – lágy tavaszi szellő, rügyező fák, virág tenger, az erdei ciklámen, gyöngyvirág, ibolya, gólyahír édes illata, a millió madár éneke felejthetetlen élményt adott számunkra. Akkor és ott,.. az alábbi érzés erősödött meg bennünk: “Szép vagy Magyarország! Szeretünk!”
Beküldő: Budai Zsuzsanna és István