Őszi wellness: Eger

Tisztelt szállodák.hu! Egerben szeretnénk egy kellemes wellness hétvégét eltölteni a párommal. Mindketten nagyon régen jártunk már Egerben, ezért nemcsak a wellness szolgáltatásokat habzsolnánk, hanem az egri látnivalókat is. Először mindenképpen bejárnánk a várost, és minél több látnivalót igyekeznénk felfedezni. A sétánkat az egri bazilikával kezdenénk, ahol egy rövid ideig viccesen keresnénk a csaknem 10 éve épp ezen a lépcsőn elhagyott fényképezőgépem lencsevédőjét, majd belülről is újra szemügyre vennénk ezt a gyönyörű épületet. Majd végigsétálnánk a Széchényi utcán megnéznénk nevezetességeit, az utca végén azonban még nem engednénk a kísértésnek, hogy megkóstoljuk az egri bikavért, egy finom kávé társaságában döntenénk el a következő úti célunk. Mivel mindketten egyetértenénk, hogy az egri várat még az első nap látnunk el, megkeresnénk a Dobó teret és Dobó István szobrát is, hogy aztán a róla elnevezett utcán bandukolva megpillantsuk az egri várat. A várban található történeti múzeumban rövid elmerengésünk után, megvizsgálnánk, hogy mennyire lódított Pierot, amikor a Jumurdsák gyűrűje című regényében azt írta, hogy a főszereplő könnyen átmászott a várkapun. Persze erről rögtön eszünkbe jutna, hogy nem szabad elmulasztanunk Gárdonyi Géza sírjának meglátogatását sem. Visszafelé bandukolva a várból már kellőképpen fáradtak lennénk a kellemes sétától és talán a szeptemberi levegő is megtenné a hatását, ezért a szálloda wellness részlegén folytatnánk a napunk. Amit mindenképpen kipróbálnánk a pezsgőfürdőn kívül amit mindketten nagyon szeretünk a szauna és a gőzfürdő lenne. Mivel én inkább a gőzfürdőért, a párom pedig inkább a szaunáért van oda, ezért mindkettőben ugyanannyi időt töltenénk. Mivel közben már biztosan beesteledik hagynánk, hogy elcsábítson minket az egri bor és gasztronómia és teli hassal, jókedvűen térnénk nyugovóra. Másnap reggelre egy üdítő masszázs és persze reggeli után először a Minaretet keresnénk meg. Vállalva a Minaret belsejében vezető lépcsők kihívását, kissé lihegve érnénk fel, de kárpótolna bennünket Eger gyönyörű panorámája. Itt nézegetés, és persze fényképezkedés után úgy döntenénk, hogy ideje meglátogatnunk a Szépasszonyvölgyet is. Utunk közben persze gondoskodnánk egy kis egri szuvenírről, az otthoniaknak, és megtekintenénk a Líceumot, amit már előtte nap is láttunk, de most jobban szemügyre vennénk. Majd a “rossz templom” után elérkeznénk a pincesorokig. Az Istenes pincében garantáltan végigkóstolnánk az egri borokat és egy könnyű ebéd után, ami akár egy jó kis zsíros kenyérrel is pótolható, elidőznénk még a pincéket fényképezve. A szálloda felé szép élményekkel, és kellemes borok ízével mennénk vissza, és átadnánk magunkat a wellness részlegnek. Amit előtte nap nem próbáltunk ki, sókamrát – és én a szoláriumot is – kipróbálnánk és repetáznánk az előző napi wellness szolgáltatásokból is. A vacsira már biztos megéheznénk és ha a wellnessnek köszönhetően még tudunk, akkor egy kellemes sétával töltenénk el az utolsó esténk. Vasárnap sajnálattal mennénk le reggelizni, hogy itt kell hagynunk ezt a gyönyörű várost, ezért hirtelen ötlettől vezérelve még mielőtt hazautaznánk Pécsre, bevetnénk magunkat a török fürdőbe és a meleg vizes gyógymedencében boldogan gondolnánk vissza erre a szép hétvégére. Remélem a hétvégénk nemcsak álom marad. 🙂 Üdvözlettel: Király Csilla

Szólj hozzá!