Ma egy szuperkiadós alvás után vettem nyakamba a várost, pontosabban a városnéző buszt, hogy felülről is megnézhessem Lisszabont. A busz, ami mellett döntöttem, két túrát kínált (piros és kék), az egyiket ma végig is csináltam, amire eddig még egy ország esetében sem volt példa, tekintve, hogy utóbbi alkalommal Berlinben akkora vihart sikerült kifognom, hogy még ha akartam volna, akkor sem láttam volna semmit az ablakról leömlő víz miatt… Viszont ma, itt Lisszabonban 25 fok és ragyogó napsütés kísért minket a suhanó pálmafák között. A városnéző túrák a Marquês de Pombal megállótól indulnak, amit a szállodától metróval könnyedén meg tudtam közelíteni. Suhantunk a pálmafák alatt, az 5 csillagos szállodák mellett, az Április 25-e híd mellett, előtt, alatt, és Lisszabonnak bizony percről percre sikerült elérnie a megdöbbenést az arcomon. Amikor már azt hittem, ettől már tényleg nem láthatok szebbet, akkor jött egy szobor, egy épület, vagy egyszerűen egy óriási park, ahonnan az egész várost beláthatod. Meseszerű.

A kedvencem Lisszabon 2. legnagyobb parkja volt, amit aztán később egy eltévedésnek köszönhetően meg is találtam, így a héten oda még biztosan visszamegyek. Egyetlen helyen szálltam ki és néztem körbe, méghozzá a Torre de Belém-nél, ahol egy nagyobb sétát tettem, tekintve, hogy egyrészt az Április 25-e híd innen aztán tényleg elképesztően lenyűgöző – mintha legalábbis a tengeren túlon lennél… -, másrészt pedig kábé 25 fokunk volt ma, úgyhogy tettem egy kisebb nézelődős sétát a parton a következő busz érkezéséig – kb. 30 perc. Utána persze jött az ebéd, amit eddig még csak az utcákra kitelepült éttermeknél próbáltam, ahogy a turisták döntő többsége, holnap viszont megnézem, hogy mi a helyzet éttermek tekintetében, viszont csak a busz kék túrájának megtétele után.

Oravecz Nóra