Vár Hajdúszoboszló!

Nem csak az Alföld, de egész Magyarország egyik leglátogatottabb nyári desztinációja Hajdúszoboszló, ami évente turisták tízezreit vonzza. Nem véletlenül, hiszen valóban  páratlan élményekkel várja a vendégeket nem csak főszezonban, hanem egész évben.

Magyarország legnagyobb termálvizű fürdőhelye mindenkinek kedvez, aki élvezi a vízközelséget, a strandolást, a gyógyulást és az önfeledt pancsolást Hajdúszoboszlón a helye! Nem csak a magyar utazóközönség egyik legkedveltebb települése a hajdúsági város, hanem a külföldi turistáké is: szomszédos országokból rendszeresen választják kikapcsolódás céljából Hajdúszoboszlót főként a nyári szezonban!

GYÓGYFÜRDŐ

Mi mással is kezdhetnénk a sort? Ha gyógyfürdőzés, akkor Hajdúszoboszló! A város alatt elterülő víztenger összetétele kimondottan egyedi: az itt található víz ötszörösen hígított tengervíz,  a triaskori tenger hagyatéka. A fürdő három különböző hőfokú fedett és négy szabadtéri medencével rendelkezik. A “csodavíz” összetétel elsősorban nátrium-kloridból (konyhasóból) és ammónium-kloridból (szalmiáksóból) áll. Ezen felül tartalmaz további alkotóelemeket, mint a bróm, a jód, karbonátok, nitrátok és egyéb kémiai elemek, mint például lítium, vas vagy magnézium.

Természetesen a víz jótékony hatásai mellett kiegészítő/gyógyító kezeléseket is igénybe vehetnek a fürdőzők, köztük az iszappakolást, szénsavas fürdőt és a masszázs változatos fajtáit.

AQUAPARK

Míg a gyógyfürdőzés egy relaxációs, kellemes ellazító programokban részesít, addig az Aquapark igazán aktív, kalandokkal teli kikapcsolódást garantál. Igazi örökmozgóknak, csobbanni, pancsolni vágyóknak tökéletes helyszín! A csúszdaparadicsomban sok más mellett az óriás, multi és hidrocsúszdák, kamikáze, Twister, fekete lyuk és az úgy nevezett őrült folyó teszi próbára az adrenalin szerelmeseit. Örökmozgó gyerekekkel kiváló program!

AQUA-PALACE

Ha a fürdőzésből még nem lenne elég, akkor az igazán kalandos Aqua-Palace fedett élményfürdőt ajánljuk. A vízi palota tematikus medencékkel, változatos szaunavilággal, Kneipp-fürdővel, masszázzsal és további kezelésekkel várja a turistákat. A tematikus medencék közül néhány: jégbarlang-,  Gangesz-, barlang-, mozi-, tengeri-, és pávai fürdők. Folyamatos animációs programok, gyermekeket és felnőtteket egyaránt szórakoztató kikapcsolódási lehetőségekkel várnak mindenkit. A különösen család és gyermekbarát Aqua-Palace külön szintet alakított ki a kisgyermekek szórakozásának szolgálatára!

STRAND

A fürdőkomplexumhoz tartozó strand szintén kedvelt és populáris helyszín a vakációzók számára: hullámmedence, gyermekmedencék, de itt található a híres Mediterrán tengerpart is, ami Közép-Európa legnagyobb épített strandmedencéje pálmafákkal, kalózhajóval és homokos parttal. Itt jóformán minden napra jut valamilyen program, amitől a klasszikus strandolási élmény még egyedülállóbbá válik: produkciók, animáció, bikinis szépségverseny, habparty szinte minden évben szerepel a palettán!

FOGLALD LE HAJDÚSZOBOSZLÓI SZÁLLÁSODAT MOST ÉS TÖLTSD A VAKÁCIÓT EGY SZÍNVONALAS, EXKLUZÍV FÜRDŐVÁROSBAN!

Szallodak.hu szállás tipp –> SILVER HOTEL HAJDÚSZOBOSZLÓ

Szólj hozzá!