Címke: prága

Tavaszi városnézés: Prága

Van csodálatosabb időszak a  felfedezésre, túrázásra, kirándulásra, mint a kellemes tavasz?  Melegítő napsugarak és langyos szellő, a késői sötétedésről és a virágok illatáról már nem is beszélve. A tavaszi városnézés című rovatunk II. részében Prágába repítünk el. Öveket becsatolni!

Az “Aranyváros”, a “Városok Királynője” a gyönyörű cseh főváros, Prága káprázatos látnivalókkal várja a történelem –  és persze az ízletes sörök – kedvelőit. Praha, ahogy a csehek nevezik, kilenc dombra épült és a Moldva folyó két partján fekszik.  A mai Prága területén már találtak kőkori emberi letelepedésre utaló nyomokat, ennek tudatában még inkább különös érzés az öreg város járdakövein lépdelni…

Utazás

Prága 530 km -re fekszik Budapesttől, így ha az autós megközelítést választjuk is teljesen kivitelezhető, könnyen elérhető úti célként szolgál. Fontos azonban megemlíteni, hogy Prágában a parkolás szinte lehetetlen, ha mégis sikerül, rendkívül drága! Célszerű a járműveket városon kívüli, biztonságos zárt parkolóban elhelyezni és a tömegközlekedést használni. Amennyiben a gyorsaságra és kevésbé körülményes utazásra szavazunk, úgy érdemesebb a repülővel történő kiutazást választani: budapesti indulással, átszállás nélkül már kevesebb, mint másfél óra utazást vesz igénybe a repülés Prágába. A repülőtér Prága Ruzyně városrészben, Prága központjától körülbelül 18 km távolságra fekszik.

Szállás

A város három-négy csillagos hoteljeiben nehéz csalódni! Széles választék közül csemegézhet az utazó, hogy épp melyik nevezetes történelmi látnivalóhoz közeli házat válasszon szállás gyanánt a kint töltött pár napra: gazdag a kínálat a Károly-híd közelében, a centrumban, illetve a Mucha Múzeumnál fekvő hotelek esetében egyaránt.  A tömegközlekedés korszerű, a három metróvonalon reggel 5-től éjfélig közlekedik, de buszok, villamosok és sikló is alkalmasak arra, hogy  bárhová 15-20 percnyi utazással könnyedén eljuthassunk.

Látnivalók

Prága történelmi központját az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Építészeti, kulturális, vallási emlékekben gazdag város. A különböző negyedek eltérő hangulatai még színesebbé varázsolják az élményt amit egy prágai utazás nyújt. Felsorolni is nehéz, milyen sok nevezetességgel rendelkezik a cseh főváros. Rövid listát készítettünk mindazokról, amelyeket azért igazán nagy kár lenne kihagyni.

Óváros (Staré Město)

Prága kellős közepén fekszik, a főváros legrégebbi, 12. század óta létező része. Vencel-tér, és a Károly-híd közötti tér szinte mindig turistákkal van megtöltve. A negyed központja az Óvárosi tér, melyet  gótikus, reneszánsz és barokk  épületek fonnak körbe. A tér különböző ünnepek, karácsonyi, és húsvéti vásárok, tüntetések színhelyeként szolgál. Az I. kerülethez tartozik, a cseh nagyváros egyik legtöbb látnivalóját magában foglaló negyede. Az Óváros szűk utcái udvarokkal, átjárókkal gazdagított utcarengetegében található a Betlehem-kápolna, valamint a Szent Miklós – templom is.

Kisoldal / Malá strana

Az óvárostól, a Károly-hídon át, a várba menet az úgynevezett Kisoldalon át vezet az út. Prága egyik legcsodálatosabb részeként tartják számon. A Kisoldal a egyébként a  cseh kormány központja is, itt található a cseh parlament, a minisztériumok, és nagykövetségek is.  Itt található a Prágai Vár (Prazsky hrad) Európa legnagyobb várkomplexuma. A Guiness-rekordok könyve szerint a világ legnagyobb ősi vára a maga 570 méteres hosszával, és 130 méteres szélességével. A prágai várnegyed remek atmoszférája kihagyhatatlan kirándulást ígér! Számos kellemes prágai szállás található a környéken.

Arany utca / Zlatá Ulicka

Mintha csak egy törpemesébe csöppennénk! Prága legszűkebb kis utcája, amely a 11. és a 16. század végén épített hangulatos pici házak láncolatából áll.  Az utca nevének eredetére több legenda is kering Csehországban, de a legtöbbek által elfogadott verzió szerint a 19. században, az egyik házikóban egy idős ember lakott, aki az összes pénzét a varázslással kapcsolatos könyvekre költötte, és a házban titkos kísérleteket végzett. A helyiek 1831-ben egy nagy robbanást hallottak, és az Uhle nevű öregembert a házában holtan találták, egy darab sárga kővel a kezében. Később erről a kőről bebizonyították, hogy arany. Elképzelhető, hogy az öregember tényleg rájött az aranycsinálás titkára.

Petrin

Prága egyik leghíresebb nevezetessége a 60 méter magas  Petrin kilátó. Külsejét tekintve nagyon hasonlít a párizsi Eiffel-toronyra, de sokkal kisebb nála, azonban –  mivel a torony egy dombon áll, a teteje majdnem ugyanolyan magasba nyúlik, ahová 299 lépcső megmászása után lehet feljutni. Ha a Petrinnél járunk ne hagyjuk ki a kilátótorony mellett található tükörlabirintust sem. A dombon járva szintén érdekes látnivaló  az úgynevezett Éhségfal (Hladová zed), egy középkori védelmi fal.

Kampa

“Prága Velencéjének” is gyakran hívják a jellegzetes csatornái, és a  vízre épült házak miatt. A Károly-hídtól lefelé vezető lépcsőn lehet a szigetre eljutni, ami nem mellesleg a Mission Impossible című film egyik híres helyszíne  is volt. Nagyszerű éttermek és szállodák egyaránt megtalálhatóak a békés szigeten. A Kampa parkjában található a híres Lennon-fal is.

Prága számtalan látnivalói közül mindez csak néhány. Múzeumok, szórakozóhelyek, vallási és kulturális látnivalók tömkelege várja a cseh fővárosba utazókat!  Az uralkodó pezsgő kulturális élet és az ott élők kedvessége garantáltan vissza-vissza csalogatnak majd!

Extra információ: Prágáról a legtöbb embernek – nem véletlenül – a sör jut eszébe elsőként! Jó tudni, hogy a vendéglátóhelyeken az asztalon található söralátétet magunk elé téve egyértelműen jelezhetjük a pincéreknek, hogy sört szeretnénk kérni. Ha pedig az üres korsón száját söralátéttel fedjük le, az  fogyasztás végét jelenti.

Prágai utazás

A Szallodak.hu jóvoltából augusztus első hétvégéjén megismerhettük Európa egyik  leglátogatottabb városát, a csodás cseh fővárost, Prágát. Már az indulás is izgalmasra sikeredett, ugyanis a (csak nevében narancsszínű) buszunk majdnem egy órás késéssel érkezett a győri megállóhoz, de végül is szerencsésen megérkeztünk úticélunkhoz. Ragyogó napsütésben indultunk szállásunk felé, amely a belváros  szívében található, mindössze 50 méterre az Óváros főterétől. A Hotel Černý Slon egy gyönyörű, 14. századi épületben található, amely az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. A szépen felújított, de a hagyományos építészeti jellegzetességeket hűen megőrző falak közt érezni lehetett az évszázados történelem jelenlétét. Bár a kelleténél korábban érkeztünk, mégis szívesen fogadtak a recepción, és szobánk már készen várt minket. Hamarosan fel is kerekedtünk, hogy felfedezzük Prága Óvárosát, amely Jókai Mórt idézve „egyetlen nagyszabású múzeum”. Való igaz: főtere Prága legrégebbi tere, ahol csodás, ősi épületek, díszes templomok közt sétálhattunk, gyönyörködve szépségükben. Természetesen megnéztük a híres óramű, az Orloj játékát is, amely minden órában rengeteg turistát vonz a városháza elé. Még térképre sem volt szükségünk, a hatalmas tömeg áramlását követve eljutottunk a közeli Károly-hídhoz, amely Európa egyik legrégibb hídja. Az Óvárost és a Kisoldalt összekötő sétálóhídon 30, leginkább barokk stílusú szobor látható. Sokszor végigsétáltunk rajta, hallgatva a különböző zenei stílusokat képviselő utcazenészeket, zenekarokat, nézegetve a grafikusok alkotásait, a kézművesek színes portékáit. Egy finom, Moldva-parti vacsora után még sokáig kint maradtunk, gyarapítva a még éjfélkor sem ritkuló nézelődők, sétálgatók számát.
Másnap reggel, a szálloda gótikus stílusú éttermében elfogyasztott bőséges reggeli után úgy döntöttünk, hogy először a Moldva bal partján magasodó Petřín hegyi kilátóhoz megyünk fel. A 63,5 méter magas Petrínská rozhledna a párizsi Eiffel-torony kicsinyített másolata. Siklóval jutottunk fel a hegyre, onnan már csak pár lépés volt a torony, amelynek tetejéről pazar kilátás nyílt az egész városra. Visszaérve a 22-es villamosra ültünk, ami elvitt a rengeteg nevezetességet magába foglaló Várnegyedig. A gyönyörű Szent Vitus székesegyház, a több mint 1000 éves Szent György bazilika, a varázslatos hangulatú Arany utcácska kötelező látnivalónak számít mindenkinek, aki Prágában jár. Mi is bejártunk, és megnéztünk mindent, amit lehetett. Délután a várból levezető lépcsőkön indultunk vissza a Károly-híd felé, de még jutott időnk arra, hogy lemenjünk a Kampa-szigetre. Ezt a részt Prága Velencéjének hívják, és csatornái, vízre épült házai miatt tényleg olyan érzése támad az embernek, mintha Velence lagúnáit látná. Kis bolyongás után a Kampa parkjában megtaláltuk a híres Lennon-falat is. Este, vacsora után még sokáig ültünk kint a Moldva partján, pihentetve a macskaköves utakon megfáradt lábainkat.
Sok időnk nem maradt alvásra, mivel a buszunk már kora reggel indult hazafelé. A hotelben nagyon kedvesek voltak, csomagoltak nekünk reggelit útravalónak, amit a buszon elfogyaszthattunk.
Még egyszer köszönjük ezt az élményekkel teli, felejthetetlen hétvégét a Szallodak.hu csapatának!!!
Üdvözlettel:
Rabi Ildikó

Új játék: kedvenc szállodám

Újra nyerhetsz a Szallodak.hu -val! Látod, ők sem hitték, álmukban sem gondolták volna, hogy nyerhetnek, de Farkas Gyöngyi, Medics Alexandra és Rabi Ildikó is nyertek tőlünk az elmúlt 1 hónapban! Medics Alexandra 4* wellness hétvégével, Farkas Gyöngyi 3* wellness hétvégével, Rabi Ildikó pedig egy 4* prágai hétvégével lett gazdagabb! Nyerj Te is: küldd el beszámolód kedvenc szállodádról az info@szallodak.hu címre “Kedvenc szállodám” tárggyal 2012. október 31. 12:00-ig és 16:00-kor Te lehetsz a szerencsés, aki pár nap múlva már egy 4* szuper wellness szállodában pihenhet másodmagával 3 napot/2 éjszakát! Az írások mimimum fél A4-es méretűek legyenek, lehetőleg saját készítésű fotót is csatolj, ugyanis a Szallodak.hu csapata is kiválasztja majd a kedvenc írását, aminek beküldőjét meglepetés ajándékkal jutalmazzuk! Sok sikert!

A külföldi pihenést nyerte..

A Szallodak.hu 1 éves születésnapja alkalmából Titeket ajándékoztunk meg egész augusztus és szeptember hónapban: jobbnál-jobb és értékesebb nyeremények találtak gazdára. A nyereményjátékainkban résztvevők között ma délben kisorsoltuk a fődíjat, ami nem más, mint egy 2 személyes, 2 éjszakás tartózkodás egy 4 csillagos prágai szállodában! A szerencsés nyertes: Rabi Ildikó. Gratulálunk!! A nagy sikerre való tekintettel hamarosan újra lehet nyerni, új játékot indít a Szallodak.hu – figyeld a portált, a blogunkat és a Szallodak.hu Facebook oldalát! 🙂

Gesztesi Károly prágai kiruccanása

Gesztesi Károly Prágában töltött egy hétvégét barátaival. – “Régóta szerettem volna már megnézni a várost, megkóstolni pár valódi, cseh sörkülönlegességet, vacsorázni egy kedves kis prágai étteremben. 2 barátommal végre össze tudtuk egyezteni az időpontot, amikor én sem forgatok és fellépésem sincs, illetve nekik is jó. A prágai szállodába megérkezve első dolgunk volt a wellnesst kipróbálni, ami egyedülálló panorámával büszkélkedhet 13 emelettel a város felett. Miután kipihentük az utazás fáradalmait, belevetettük magunkat a prágai forgatagba. A Vencel téren a fantasztikus forralt bor illata keveredett a frissen készült, ropogósra sült kolbászok illatával. Nem is volt kérdés, hogy falatoznunk kell egy jót. A téren árusok is kínálgatták portékáikat; helyi kézművesek, könyvárusok, sajt és sonkaárusok, kézzel készült csokoládé árusok és helyi kolbász-specialisták is versengtek a potenciális vásárlók kegyeiért. Mondtam a fiúknak, hogy vigyünk haza egy jó darab, igazi, cseh kolbászt, összehasonlítjuk majd a magyarral. A bódéhoz lépve elővettem legjobb angoltudásom és kértem az árus ajánlását, mire ő elmosolyodott és megszólalt: Drága Művész Úr, nem látja, hogy ez itt mind Gyulai? – Kitört belőlünk a nevetés, hiszen tényleg: Gyulai kolbászt árultak Prága főterén. Így történhetett meg, hogy Prágából jó kis hazaival tértem vissza.”