Címke: gyula

Az ország legjobb gyógyfürdői

Az egyre kellemesebb  idő nem csak a megszokott strandolásra vágyók hangulatát hozza meg, hanem a céltudatos fürdőzőkét is. Jobb helyen nem is lehetnénk, hogy ennek minden előnyét kielvezzük, mint Magyarországon, a fürdők országában!

Tévedés azt gondolni, hogy az ilyesfajta termálfürdős kikapcsolódás inkább az idősebb korosztály számára alkalmas pihenési alternatíva. Minden – az egészségét karbantartani kívánó – felnőtt  ember számára javasolt időnként gyógyvízben ejtőzni, hiszen számos pozitív hatása ismert.  Talán az sem véletlen, hogy a gyógyszer-, és luxuskozmetikai ipar mind-mind alapvető alkotóelemként tekint a termálvízre…

Sok más mellett érdekességként említendő, hogy a föld mélyéről jövő vizek olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek a felszíni vizekben nem találhatóak meg. A vízben úszó testre rakódó különféle sók egyfajta bőringert eredményeznek, amik értágító anyagok felszabadulását eredményezik és ezáltal megváltozik a szervezet ásványi anyag-összetétele. Ezek mellett nagyszerű hatással van az asztmásokra, allergiásokra, javítja az anyagcserét, elősegíti a női cikluszavarok, impotencia, vagy akár a meddőség problémájának megoldását, lazító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásaik közismertek. Számtalan pozitív tulajdonságuk miatt szinte majdnem mindenki számára javasoljuk télen és nyáron egyaránt!

Fürdőzés

Szerencsére Magyarországon megannyi alternatíva van színvonalas, termálvizes fürdők felkeresésére. Korábbi felmérések alapján most bemutatjuk a top 10 legnépszerűbbeket, amiket feltétlenül ajánlatos felkeresni:

Hévíz

Az itt található tőzegmedrű gyógytó világviszonylatban is rendkívül egyedülálló! A tóvíz magnéziumban, radonban, kénben és kalciumban gazdag. Kiváló nőgyógyászati problémák, reuma-, csontritkulás és egyéb mozgásszervi panaszok gyógyítására. A hőmérséklete nyáron 30-35°C. Érdekesség, hogy a tavat tápláló hőforrások vízhozamának köszönhetően három nap alatt a vize szinte teljesen kicserélődik.

Javasolt hotel: Lotus Therme Hotel Hévíz


Hajdúszoboszló

A Hajdú-Bihar megyei város igazi kincs! Gyógyvize magas jód és brómtartalmú, amely sok más mellett bőrgyógyászati és urológiai valamint nőgyógyászati problémák és műtétek utáni regenerálódás elősegítésére kimondottak alkalmas.

Javasolt hotel: Hunguest Hotel Aqua-Sol



Zalakaros

Nyugat-Magyarország legkedveltebb fürdőhelye, ahol 2000 méter mélyről fakadó 96 °C-os alkáli-kloridos hidrokarbonát tartalmú víz biztosítja a város egyik legnagyobb “erejét”. Jód, bróm kén és fluor tartalma ismert. Szintén itt található egy másik típusú, 53 °C-os termálforrás is. Az említett vizek kiválóak szív-, és érrendszeri megbetegedések kezelésére, továbbá a pikkelysömör és a problémás bőr általános kezelésére.

Javasolt hotel:  Hotel Karos Spa


Bükfürdő

A Vas megyei kisvárosban 32 medence és 5200 négyzetméternyi vízfelület várja a gyógyulni, strandolni és pihenni vágyó vendégeket. A gyógyvizes medencék 32-36 °C hőmérsékletűek és alkalmasak csontritkulás enyhítésére, rehabilitációs célokra valamint ivókúraként gyomorfekély és emésztőrendszeri problémák megoldására.

Javasolt hotel: Greenfield Hotel Golf & Spa


Sárvár

Az itt található 43 °C -os gyógyvíz az idők folyamán számos gyógyuláshoz járult már hozzá. Kiváló a légzőszervi megbetegedések enyhítésére és izomlazító hatása is fantasztikus. A Sárvári Gyógy-és Wellness fürdőben a gyógyvíz kiváló hatásai mellett további hatékony kezelésekre van lehetőség mint pl. szénsavas kádfürdő, iszappakolás, oxigénterápia, sóbarlang és elektroterápiás kezelések.

Javasolt hotel: Park Inn by Radisson Sárvár &  Spa Resort

Gyula

Az Almásy-kastély parkjában álló gyulai várfürdő élmény-, és gyógyfürdővel várja a vendégeit. A speciális, barnás színű gyulai gyógyvíz remek a különféle idegbántalmak gyógyítására, rehabilitációs kezelés gyanánt valamint nőgyógyászati és gyulladásos panaszok esetén. A gyulai egy valóságos fürdő paradicsom: gyermekeknek és felnőtteknek nyújtott négycsillagos szolgáltatásaival egyaránt kedvez!

Javasolt hotel: Wellness Hotel Gyula superior


Harkány

A villányi borvidék területén lévő Harkány a déli országrész “legértékesebb” városa: éves szinten 20%-kal többet süt itt a nap, mint bárhol az országban és rendkívüli hatásokkal rendelkező kénes gyógyforrással rendelkezik, aminek ásványi anyag tartalma literenként meghaladja az 1000 mg-ot. Alkalmas a mozgásszervi és ízületi, nyirokkeringéses betegségek, nőgyógyászati gondok és bőrproblémák enyhítésére.

Javasolt hotel: Dráva Hotel Thermal Resort


Élménybeszámoló: Liget Wellness és Konferencia Hotel

Hegyi Edit élménybeszámolója: A Liget Wellness és Konferencia Hotel gyönyörű természeti környezetben, Szarvason található a Körös egyik holtága mellett. Lehetőség van úszásra, sárkányhajózásra, sétahajózásra, kenuzásra, vízibiciklizésre, a mólókon napozásra. A hotelhez tartozó kertben még szabadtéri sakktábla is van. Különlegesség, hogy a szállodának saját gyógykútja és két gyógyvizes medencéje is van. A kinti szaunaházban jót szaunázhatunk, különleges szaunaszeánszokon vehetünk részt. Én a trópusi gyümölcsöset és a mézeset próbáltam ki, remek volt! A gyümölcsökkel bedörzsöltük magunkat és közben még falatozhattunk is belőle. Ebben a szaunában fürdőruha nélkül is engedélyezett a relaxálás. A kinti úszómedencéje is van a hotelnek, ami egyébként télen is üzemel. A benti szaunázás után jókat úsztam kint is. Gőzkamra, gyerekmedence, élménymedence is nagyszerű volt! A wellness részlegen belül  sószoba várja az allergiásokat. Kipróbáltam egy kínált spa szolgáltatást: nagyon ügyes kezű masszőrhöz sikerült kerülnöm, élmény volt a kezelés! A kellemes hangulatú szobában szinte teljesen kikapcsolódtam. A kisfiam is nagyon élvezte az ott létet: a kinti gyermekjátszóteret és trambulint, csak úgy, mint  a benti játszószobát, ahol még kis méretű toalett,  sőt pelenkázó is van. A szobák keleti stílusúak, a recepció bejárata előtt pedig kis bonsai stílusú fák fogadják a vendégeket. Aki nem szállodai szobára vágyik,  annak módja van modern apartmanokban megszállni. Láttunk egyet belülről és mondhatom az is rendkívül szép volt és igényes. Az ételek finomak, bőségesek, a kiszolgáló személyzet pedig nagyon kedvesnek bizonyult, az étteremben kifogástalan tisztaság volt. Kalandpark is található a szálloda területén, bár a bejutás külön belépő megváltását igényli, mi kipróbáltuk! A hotelben konditerem, mellette pedig egy liget található kiépített futóúttal a sportolni vágyók számára. Itt érdemes legalább egy kis sétát tenni! Külső programjavaslataim: A híres szarvasi vízi színház pár percre van a Liget Wellness Hoteltől. Igazi szarvasi halászlét pedig a Halászcsárdában ettünk, ami pár percre van a hoteltől. A  közelben van egy állatpark, a méltán híres szarvasi arborétum és a Mini Magyarország makettpark. Ha erre járnak a régi Magyarország közepét is érdemes megnézni. Nagyon szeretem ezt a szállodát, mert elérhető áron foglalható csomagjai vannak és mondhatom, hogy ez Békés megye ékszerdoboza. 🙂 Gyerekes családoknak, pároknak, nyugdíjasoknak is ajánlom ezt a kitűnő hotelt, melynek visszatérő vendégei vagyunk…Apropó: jópofa, hogy hotelnek állatbarát, sőt saját hattyúja van, aki Rudi névre hallgat!  🙂

Ide kattintva Te is megtekintheted a Liget Wellness és Konferencia Hotel jelenleg elérhető ajánlatait!

Liget Hotel Szarvas

Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!

Élménybeszámoló: Park Hotel Gyula

Mári Edit élménybeszámolója: Gyula, a mediterrán hangulatú kisváros, a fák, virágok, vizek városa. A csodálatos erejű gyógyvíz biztosítja az idelátogatók kikapcsolódását. 2016.02.24-26 a párom születésnapját ünnepeltük a Park Hotel Gyula-ban  mosolygós, kedves recepciósok fogadtak minket. Nagyon szép, tiszta, rendezett szobák, Várfürdőre, illetve a Csigakertre nyíló kilátással. Minden szobában színes tv, hűtőszekrény található. Továbbá ingyenes internet kapcsolatot, széf szolgálatot, parkolót biztosítunk, valamint 2 lift, nyári medence és szauna szolgálja a vendégek kényelmét. Ami engem elvarázsolt a színek: a zöld a sárga a barna. Ajándék gyanánt 2 db várfürdő belépőt kaptunk. A svédasztalos reggeli-vacsora a magyar konyha remekei, gasztronómiai és vegetáriánus specialitások egyaránt megtalálhatóak. A három nap alatt nem volt egyforma étel. A pincérek kedvessége és szolgálatkészsége lenyűgözött. Hatalmas nagy köszönet a Hotel minden dolgozójának. Nagyon szépen köszönjük ezt a csodálatos három napot.

Ide kattintva Te is megtekintheted a Park Hotel Gyula  jelenleg elérhető ajánlatait!


Küldd el korábbi, külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatos élménybeszámolódat az info@szallodak.hu címre és írásod közzétesszük a https://blog.szallodak.huwp/ -n! Minden beküldőt 5000 Ft értékű voucherrel ajándékozzuk meg!

Az év első hosszú hétvégéje – Március 15. a pihenés jegyében

A szürke téli, komor hónapok után végre megnyílik a tavasz kapuja!  A sors úgy hozta, hogy a nemzeti ünnepünk most megajándékoz minket  egy plusz nappal, amit a pihenés legkülönbözőbb fajtáival tölthetünk. Mi feltétlenül a páros wellness pihenést ajánljuk!

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ország összes wellness szállodája hetek óta arra készül, hogy március 15. hosszú hétvégén, az év első hosszú hétvégéjén, az átlagostól eltérő, gazdag kínálatú csomagajánlatokkal fogadhassa vendégeit.  Fontos tudni, hogy a kiemelt időszakokban a hotelek a megszokottnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a pihenni vágyók igényeit teljes körűen kielégítsék, legyen szó a szolgáltatások minőségéről, vagy akár a kiegészítő programokról sokszínűségéről.

Páros pihenés az év első hosszú hétvégéjén

Az elérhető csomagok általában két-három éjszakára szólnak. Ez az időtartam garantáltan elegendő ahhoz, hogy a dolgos hétköznapok után a jól megérdemelt  beauty-, és kényeztető szolgáltatások minden típusát kiélvezhesse a vendég. Bár sokan nem tudják, de természetesen nem csak a kellemes masszázs és szaunázás jótékony hatásait  van lehetőség kiélvezni ekkor, hanem ennél jóval speciálisabb regeneráló, akár gyógyító kezeléseknek is alávethetjük magunkat. Ugyan hotelenként eltérőek lehetnek a kínált wellness szolgáltatások, de szinte minden szállodában találhat valamilyen sajátos, különleges kezelési lehetőséget. Összegyűjtöttük azokat a típusokat, amiket egyenesen kár lenne kihagyni a hosszú hétvégi pihenés során. Íme:

Lávaköves masszázsHotel Azúr****
“A lávaköves masszázs nyugalmat, és teljes pihenést biztosít, általa egy álomszerű állapotba juthatunk. A mozgások ritmusa és a kövek melege a test egyedülálló, teljes ellazulását idézi elő.”

Gyulai só masszázs-holttengeri sóval és 100%-os olívaolajjal – Wellness Hotel Gyula ****superior

“Különféle illóolajokhoz keverjük a sót, amellyel a vendéget tetőtől talpig az arccal együtt végigmasszírozzuk. Ezzel nemcsak a felső, elhalt hámsejteket távolítjuk el, mint a sós testradírral, de a mélyebb hámszöveteket is méregtelenítjük vele, miközben a só magas nyomelem és ásványi anyag tartalma is felszívódik.”

Vörös szőlő masszázs – Hotel Bellevue****

“A vörös szőlő kivonatát tartalmazó készítmény kiemelkedően magas C-vitamin és antioxidáns  tartalmánál fogva egyedülálló, sejtvédő hatást biztosít a megfáradt bőrnek , miközben intenzíven hidratálja azt.”

Halpedikűr – Szent Orbán Erdei Wellness Hotel ****

A fájdalommentes kezelést általában az úgy nevezett garra rufa halakkal végzik. Mivel alapvetően fogakkal nem rendelkeznek, így lényegében a bajszuk segítségével sodorják le a bőrfelszínen található elhalt hámsejteket.  A halak akkupunktúrás pontokat érintenek, stimulálnak. Hatékony  például az ekcéma és a pikkelysömör enyhítésében is.

Méregtelenítő bőrfeszesítő iszapkezelés – Hotel Karos Spa ****

“Peeling, pakolás és testápolás.  Kezelés, amely egy alapos testradírozással kezdődik, majd tengeri algás iszappakolással folytatódik, és fóliás tekercseléssel ér véget. Zuhanyozás után bőrfeszesítő testápolás következik. Az eredmény már egy kezelés után is látványos, de kúraszerű alkalmazásával tartós eredmény érhető el. Kombinálható még méregtelenítő aromafürdőkkel, szauna felöntésekkel.”

Forró guriga – Wellness Hotel Caramell Bükfürdő ****

A forró guriga a meleg terápiák egyik fajtája, melyet egy forró vízzel átitatott és feltekert törölköző segítségével végzünk. A masszázs különösen alkalmas a lazításra, jótékony hatással van a mozgásszervi betegségekre, belső szervi problémákra és a vérkeringésre.

MÁRCIUS 15. ÜNNEPI HOSSZÚ HÉTVÉGI AJÁNLATAINKÉRT KATTINTSON IDE!


Családi nyaralás belföldön – Miért is ne?

Modern környezet, exkluzív kiszolgálás, páratlan ízek és csodálatos vízpart. Tényleg külföldre kell mennünk az  ilyen típusú pihenésért? Természetesen nem! A luxus – ugyanakkor megfizethető – kikapcsolódás lehetősége mindössze karnyújtásnyira van tőlünk.

Több oka is lehet annak, hogy a család úgy dönt, a külföldi nyaralás megszervezése nem kivitelezhető: kisbaba a családban, össze nem egyeztethető elfoglaltságok, anyagi megfontolás. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy le is kell mondani a nyári kiruccanásról. Összegyűjtöttük a lehetséges megoldásokat annak érdekében, hogy ne maradjon felejthetetlen és színvonalas élmények nélkül a család idén nyáron sem.

Vakáció gyerekekkel

Desztináció

Páratlan szépségű térségekkel rendelkező ország a miénk akár a hegyekbe, akár a vízpart mellé vágyódunk. Természetesen mindenki számára akadnak már jól bejáratott, kedvenc régiók, azonban ha valamikor, akkor nyáron érdemes fogékonynak lenni újabb területek felfedezésére. Azt is javasolt szem előtt tartani, hogy a nyári, főszezon alatti turizmus kedvelt városai kiemelt hangsúlyt fektetnek az odalátogató vendégek teljes körű kiszolgálására. Ez az oka annak is, hogy ezen térségekben szinte minden esetben találhatunk magasabb besorolású, exkluzív hoteleket. Ide sorolható települések: Balaton környéke, Velencei tó környéke, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger, Miskolc, Gyula, Visegrád stb.

Családbarát szolgáltatások

Ha az időpont kiválasztása után pontosításra került a desztináció, ne feledkezzünk meg a megfelelő “szűrési” lépésekről még mielőtt kiválasztanánk a tökéletes szállodát. Családi nyaralások esetében rendkívül fontos szempont, hogy az otthontól távol töltött napok a lehető legkomfortosabban (vagy talán még komfortosabban is) teljenek a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. Családbarát szolgáltatásnak minősül minden olyan addicionális szolgáltatás, ami a kicsik pihenését, szabadidejét, szükségleteik kielégítését magas fokon garantálja. (Pl. gyermekprogramok, animáció, gyermekmedence, gyermekmenü, játszósarok stb.) Szerencsénkre számos hazai hotel mondhatja magát bababarát szállodának, köztük a Hotel Marina-Port, JUFA Vulkán Fürdő és Resort, Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa Noszvaj, Hotel Aquarell, MenDan Magic Spa & Wellness Hotel****superior, Kolping Hotel stb.

Bababarát szolgáltatások

Előnyök

Számos pozitívuma van annak, ha belföldi kirándulás mellett döntünk. Elsők között kell megemlíteni az anyagiakat, amik mellett nem mehetünk el. Magasabb besorolású (elsősorban 4 csillagos) hotel félpanziós ellátással két felnőtt és két  6 év alatti gyermek számára főszezonban már 230.000 Ft -tól foglalható, míg egy hasonló kategóriájú külföldi hotel megcélzása esetén csupán a repülőjegy közelíti meg ezt az árat. Ha az ország legtávolabbi pontjára is szemeltük ki a nyaralás ideális helyszínét, akkor sem kell többet utaznunk pár órácskánál, míg a legközelebbi tengerpartot csak jóval több, mint fél napos autókázással érhetjük el. (Ami gyermekekkel a hátsó ülésen cseppet sem garantál felhőtlen perceket a szülőknek.)

Ha családbarát belföldi szállásfoglalás mellett döntesz válogass nagyszerű ajánlataink közül IDE kattintva.


Itt nyaraltam: Családi Wellness Hotel Gyula

Egy igazi meglepetéssel készültem a kisfiamnak az ovis ballagására! Tavaly már felfigyeltem egy gyulai hotelre és megfogadtam, hogy idén mindenképpen elmegyünk oda. Így is lett! Kisfiam most szeptemberben kezdte az iskolát, így az év eleje, az első félévünk az iskolaválasztásról és az azzal kapcsolatos dolgokról, ügyintézésekről, az iskolába való felkészülésről szólt. Gondoltam a ballagás után jól jönne egy kis feltöltődés mindkettőnknek, így gyorsan elkezdtem szervezni, hogy hova is menjünk: az egyértelmű volt, hogy a Szállodák.hu-n keresztül fogok úticélt, hotelt választani számunkra, mert nagyon segítőkészek. 🙂 Gyulát választottam és a már tavaly kiszemelt Családi Wellness Hotelt! A ballagás hetén apránként kezdtem beavatni a meglepibe a kisfiamat, a ballagás napján már tudta, hogy másnap utazunk pár napra egy újabb csodás helyre és már nagyon izgatott volt. Édesanyámat is elvittük magunkkal, így hármasban indultunk „feltöltődni” pár napra Gyulára! Mikor megérkeztünk a hotelbe, már a fogadtatás is nagyon kellemes volt, udvarias, kedves, figyelmes személyzet a recepción, hát még a hotel látványa; rögtön beleszerettünk! A kisfiam rögtön meg is jegyezte: itt biztos nagyon jól fogjuk érezni magunkat! És bizony így is volt, nagyon jól éreztük magunkat az alatt a 3 nap alatt, amíg ott voltunk. Minket az sem zavart, hogy néha eleredt az eső, esernyővel, esőkabáttal indultunk sokszor sétálni, megnézni a Gyulai várat, felfedezni együtt a várost gyalog, vagy éppen a városnéző kisvonattal. A szoba hangulatos, fiatalos berendezésű, jól felszerelt, igazi élmény volt számunkra a pihenés. A wellness részlege is elvarázsolt Minket, nagyon sokat fürödtünk, különösen örültem annak, hogy volt külön gyerekmedence is, így a kisfiam is szabadon élvezhette a fürdőzést. A hotelben van egy játszóház is, Csigakert Játszóház, amit a nap bármely szakában használhattak a hotel egészen pici vendégeitől kezdve a nagyobb gyerkőcök is a szülőkkel együtt, ennek szintén nagyon örült a kisfiam. Nagyon vidáman, önfeledten játszottunk, szórakoztunk együtt, csúszdáztunk, mókáztunk délutánonként. Az ételek is nagyon ízlettek, bőséges reggeli, ebéd, vacsora, finomabbnál finomabb ételek. 🙂 Az egyik ételt, desszertet külön kiemelném: ez pedig a madártej. Ez az a desszert, amit soha nem ettem meg addig, nem ízlett. Viszont egyik este vacsoránál, amikor a kisfiam már a második adagot ette jóízűen, gondoltam egyet és azt mondtam, ezt meg kell kóstolni; természetesen a kisfiam is lelkesen támogatta az ötletemet: „Anya, ezt meg kell kóstolnod, mert isteni finom!” Azóta már otthon is készítettem madártejet magunknak, úgyhogy ez a hotel érdeme, megszerettették Velem! Erre a hotelre igenis illik a mondat: CSALÁDBARÁT! Mert itt egyszerre pihen, feltöltődik, játszik, pancsol, élményekkel gazdagodik az egész Család! Mi mindhárman így jöttünk haza, még most is sokat emlegetjük ezeket a napokat! Külön érdekessége a nyaralásunknak, hogy anno kisgyerekként Én is nyaraltam Gyulán a szüleimmel, testvéremmel, de hogy milyen idős voltam, már nem emlékeztem rá. Egyik délelőtt elmentünk megnézni azt a szállodát, ahol régen nyaraltunk (Hotel Erkel) és közben Édesanyám elmesélte, hogy pont ugyanannyi idős voltam, mint az Én kisfiam (6 és fél éves), Én is iskolakezdés előtt álltam, amikor itt nyaraltak Velem. Természetesen készítettünk fényképeket itt is, a régi Hotelnél, de már mellettem áll a kisfiam is! 🙂 Mi mindenképpen visszatérünk még Gyulára és a Családi Wellness Hotelbe! Murányiné Rendes Brigitta

Itt nyaraltam: Hunguest Hotel Erkel, Gyula

Gyula a vízválasztó (avagy az egyszerű síkvidéki „gyerekek” találkozása a luxussal) – Mint két alföldi „gyerek” elhatároztuk, hogy nyaralni megyünk. Miután végigdolgoztuk a kánikulát, mikor…? Háááát ősszel. Igen ám, de merre vegyük az irányt? A hegyekbe. Egyértelmű, hiszen nálunk magaslat akkor keletkezik, amikor a vakond megbotlik az eperfa gyökerében. A választást erősítette, hogy olyan magabiztosak és céltudatosak voltunk, mint Dobó István, így csakis Egerbe mehetünk. Jó-jó, de last minute az utolsó pillanatban nem találtunk olyan szállást, amilyet megálmodtunk. Maradt a „hazai”. Sík, mint a biliárdasztal, de azért legyen vár, víz, meg hát sok-sok kilométer, mert ezt már bevállalta a költségvetési menedzsment szakbizottság. Gyula, jött a felmentő ötlet – meg a gugli véletlen-generátora, ami a Hotel Erkelbe vezetett. Egy fiú meg egy lány mégsem aludhat a folyosó két végére száműzve, de nem gondoltuk volna, hogy már a szobatípus kiválasztása is nehézségekbe ütközik. (Egyágyas, kétágyas, franciaágyas, stb. – a jó ég gondolta volna, hogy ennyi féle van.) – Széthúzzuk az ágyakat? – kérdezte a tanácstalanságom hallatán, már a foglaláskor a telefonvonal túlsó végén egy kedves női hang. – Nem csókolom! – szabadkoztam. – Két ellenkező nemű embernek lesz, akik jóban vannak egymással! Végre megérkeztünk! A kereskedelem területén, és kalapácsütésektől hangos munkahelyen szocializálódva felnevelkedve, honnan a jó Istenből tudtuk volna, hogy mi az első teendő, amikor belépünk egy 4 csillagos wellness szálló szobájába.- Bedugták a kártyájukat a falon levő szerkezetbe? – hangzott a viszontkérdés arra az érdeklődésre, hogy miért nincs áram a szobában. A szó szerinti felvilágosítás után már kevésbé látványosan masíroztunk el a recepció előtt, mint amikor megérkeztünk. De bosszúból jól bevacsoráztunk. (Miután elmagyarázták, hogy mit jelent a szabadszedésű vacsora…) Ennél színesebb már csak a TV lehetett, amin a rádióadást hallgattuk. De végül nagyon jól éreztük magunkat, hiszen felértünk a csúcsra. Naná, a 9. emeleten laktunk! Sárközi Sándor

Itt nyaraltam: Erkel Hotel, Gyula

Három éve minden nyáron eltöltünk pár napot Gyulán az Erkel Hotelben. Mindig nagyon jól érezzük magunkat. Pár éve mikor a nyaralást terveztük olyan helyet kerestünk, ahol nem vagyunk kiszolgáltatva az időjárás szeszélyének. Így találtunk rá a gyulai hotelre. A gyógyvíz jótékony hatásáról már többektől  hallottunk, ezért úgy gondoltuk mi is kipróbáljuk. Nem csalódtunk, a várfürdő nagyon, kellemes és a víz jótékony hatását már pár nap után is éreztük. Szeretjük a hotel saját medencéjét is az „üvegkalitkát”. Nagyon hangulatos, főleg mikor esik az eső és mi a vízből nézzük, amint az esőcseppek nagy sebességgel és hangos koppanással megérkeznek az üvegtetőre. A személyzet kedves, figyelmes. Első évben megemlítettük (valószínűleg mások is), hogy egy billiárdasztalnak nagyon örülnénk. Következő évben nagy örömmel pillantottuk meg a játékot. A hotel étterme bőséges, ízletes választékkel várja a vendégeket. Még a nagyon válogatós lányunk is mindig talál kedvére valót az ételek között. Vacsora utáni állandó programunk, séta a várhoz. Szívesen nézzük a színészeket, amint az esti előadásra próbálnak. Gyulára pihenni, kikapcsolódni megyünk és ez eddig még mindig így is történt. A hotelben, várfürdőben és a hotelen kívül is számos lehetőség van a szabadidő hasznos és kellemes eltöltésére. Először kisvonattal néztük meg a várost. Most már ismerősként térünk be az antikváriumba, fagylaltozóba… Szívesen üldögélünk a szökőkútnál figyelve  a sürgő-forgó embereket. Nyaraláskor az a jó, ha nem történik semmi váratlan. Alvás, evés, fürdés, séta, ha minden jó, ez jellemzi a nyaralást. A Hunguest Hotel Erkelben mindezt megtaláljuk. Ismerőseinknek, barátainknak nyugodt szívvel ajánljuk pihenésre a várost és a hotelt. Üdv: Lernerné Novák Anna

Őszi wellness: Hotel Erkel

Tisztelt Szállodák.hu! A Facebookon olvastam a nyereményjátékról, így szerencsét próbálok én is. Mivel egy hétvégi utazásról van szó, így nálam fontos, hogy ne kelljen túl messzire utazni. Sok helyen jártam már de mivel a keleti országrészen lakom, így Gyulára esik a választásom, igaz ott is voltam már 2-szer is. A felújított Erkel Hotelben még nem jártam, így nagyon szívesen megnézném a változásokat a régihez képest. Újra elmennék  a Gyulai várba, a Várfürdőbe, a különböző templomokba, a 100 éves cukrászdába, valamint szívesen sétálgatnék a parkokban. Nekem az elsődleges kikapcsolódást a sport jelenti. Reggelente a fitness teremben kezdeném a napom, utána wellness részlegben pihenném ki a fáradalmakat és már készen is állok, frissen és fitten a napi programra. Legszívesebben édesanyámat vinném el erre a kirándulásra, hogy kipihenje magát és hogy kikapcsolódjon. Sajnos manapság erre az édesanyáknak nem sok lehetőségük van. Ő is nagyon szeret wellnesselni és sétálgatva kikapcsolódni. Remélem sikerül megnyernünk ezt az őszi felüdülést! Tisztelettel: Boros Bea